Az Adriai-tenger partján, a Trieszt melletti Miramare festői szépségű környezetében helyezkedik el a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) és az UNESCO égisze alatt működő Nemzetközi Elméleti Fizikai Központ új, modern épülete. Június végén és július elején a szokásosnál kicsit nagyobb volt a forgalom a miramarei központban. Ide gyűltek össze a világ minden tájáról azok a fizikusok, akik a neutrínófizikával, az elemi részek gyenge kölcsönhatásával és ezek asztrofizikai és kozmológiai alkalmazásaival foglalkoznak. E jelentős nemzetközi konferenciáról egy következő cikkben számolunk be A Hét olvasóinak. Most Abdus Salam professzornak, a Központ igazgatójának szíves engedélyével és bátorításával, az általa rendelkezésemre bocsátott adatok, valamint személyes élmények alapján szeretném vázolni e fontos nemzetközi tudományos fórum sokoldalú tevékenységét.
A KÖZPONT CÉLJAI
Senki sem dolgozhat elszigetelten – legkevésbé az elméleti fizikus, akinek ahhoz, hogy folyamatosan tevékenykedhessék, feltétlenül szüksége van a kapcsolatra másokkal, ugyanannak az intellektuális vállalkozásnak a résztvevőivel. Szüksége van a rendszeres eszmecserére az aktív kutatókkal, kik azon fáradoznak, hogy gyümölcsöztessék felismeréseiket; és szüksége van az alkalomra, hogy maga is hozzájárulhasson erőfeszítésükhöz, és méltánylásukban megkapja megérdemelt jutalmát. Ezeket a szükségleteket csak részben elégítheti ki a nyomtatott szó. Nincs semmi, ami pótolhatná a közvetlen személyes kapcsolat erejét. Ennek a kapcsolatnak nem kell folyamatosnak lennie – időt kell szentelni ugyanis az eszmecserékben született ötletek kidolgozására is (és ott van a fontos feladat: a tanítás, a kapott intellektuális örökség továbbadása a fiatalabb nemzedéknek), de rendszeresen ismétlődnie kell, s egy-egy időszaknak elég hosszúnak kell lennie ahhoz, hogy az eszmecsere maradandó hatású legyen.
Az elméleti fizikusok szükségleteire vonatkozó eme elgondolás szolgáltatta a Nemzetközi Elméleti Fizikai Központ létrehozásának és működésének alapját. A Központot a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség létesítette 1964-ben, „hogy képzés és kutatás útján előmozdítsa az elméleti fizika fejlődését, különös tekintettel a fejlődő országok igényeire”.
1970-től a Központ az IAEA és az UNESCO együttes irányítása és égisze alatt működik. Különleges fontosságú a „társult tagság” egyedülálló rendszere, mely lehetővé teszi a fejlődő országok tehetséges fizikusai számára, hogy rendszeresen ellátogathassanak a Központba az év több hónapjára, míg idejük fennmaradó részét továbbra is saját egyetemükön töltik. Ez az elgondolás lehetővé teszi, hogy a társult tagságra megválasztottak élvezzék az ösztönzést, mit a Központ életében való tényleges részvétel nyújt, s ugyanakkor teljesítsék fontos kötelezettségüket: a tudomány előmozdítását saját országukban. Ez a realisztikus válasz „az agyak szökésének” problémájára.
A Központ azonban nem csupán «fejlődő országok szempontjából jelentős; az igazi nemzetközi együttműködés figyelemre méltó példája mindenki számára. Bizonyára nincs még egy olyan, az alapvető kutatások terén tevékenykedő intézet, mely tagjait a világ minden részéből ily széles körben gyűjtené egybe. A Központ a tudományos ismereteket kutató Ember egységének megtestesítője; az első kísérlet kutatóintézet létesítésére alapvető tudomány területén az Egyesült Nemzetekhez tartozó szervezetek családjának égisze alatt, és mondhatnánk ugyanakkor a leendő Egyesült Nemzetek Egyetemének első tudományos intézete is.
SZERVEZETE, FELADATAI
A Központot 1964-ben létesítették, először négy évi időtartamra; ezt a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Kormányzótanácsa 1967-ben további hat évre terjesztette ki. 1970-től kezdve az UNESCO és az IAEA közös megegyezés alapján még öt évre aláírtak egy hosszabbítási szerződést. Olaszország kormánya és Trieszt városa nagylelkűen rendelkezésére bocsátotta a fenntartáshoz szükséges anyagi forrásokat, valamint helyiségeket és a közüzemi szolgáltatásokat, a trieszti egyetem pedig tudományos vonalon nyújtott segítséget. Az UNESCO-tól is érkezett segítség: ösztöndíjakat és a Központ munkatársaival betölthető állásokat bocsátott rendelkezésére. A Ford-alapítvány segélyt juttatott 1967-től kezdődően három esztendőre, ami lehetővé tette a Központ tevékenységének kiterjesztését, különös tekintettel a fejlődő országokra. Azonkívül a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség több tagállama bocsátott ösztöndíjakat a Központ rendelkezésére. Megemlítjük itt, hogy 1971-től kezdve az ENSZ Fejlesztési Programja is támogatja a Központot, főleg a szilárdtestfizika, az alkalmazott matematika és számítási tudományok területén. A Svéd Nemzetközi Fejlesztési Hatóság (SIDA) évi járadékot és ösztöndíjakat biztosít elsősorban az afrikai országok, India és Pakisztán részére.
A Központnak négyfajta feladata van:
a) a fejlődő országokból érkező ösztöndíjasok kiképzése kutatómunkára;
b) segíteni, előmozdítani a magas szintű elméleti fizikai stúdiumok növekedését a fejlődő országokban;
c) széleskörű elméleti fizikai kutatások szervezése a Központ professzorainak, vendégkutatóinak és ösztöndíjasainak közreműködésével;
d) legyen nemzetközi fóruma a tudósoknak, akiknek személyes kapcsolatai létfontosságúak az elméleti fizikai kutatások területén.
A TUDOMÁNYOS KUTATÓK KARA
A kutatómunka nagyobb részét vendégkutatók és ösztöndíjasok végzik, együttműködésben a kicsiny nemzetközi magot képező, többé vagy kevésbé állandó munkatársakkal és társult tagokkal. Saját kutató munkájuk mellett útmutatást nyújtanak a fiatalabbak számára előadások és speciális szemináriumok tartásával, és készséggel rendelkezésre állnak személyes eszmecserékre.
A Központ ifjabb és érettebb fizikusok számára (a tagállamok mindegyikéből) kutatói állásokat egytől kilenc hónapig terjedő időtartamra – meghívás útján – ajánl fel, s általában az utazás költségeit is fedezi.
Az IAEA és az UNESCO évenként mintegy tizenöt ösztöndíjat adományoz posztgraduális képzés és kutatás céljára a fejlődő országok polgárainak és olyanoknak, akik munkájukat teljes egészében fejlődő országokban végzik. Az ösztöndíj nyolc vagy kilenc hónapra érvényes, de kiterjeszthető egy újabb akadémiai évre. A pályázóktól megkívánják, hogy egyetemi – magiszteri vagy doktori – fokozattal rendelkezzenek, s jó alapokkal a kvantummechanikában, a matematikai fizika módszereiben, a relativitáselméletben, az atom- és magfizikában; előnyben részesülnek a kutatómunkában tapasztalattal rendelkezők. Az ösztöndíjak összege megfelel az ENSZ fejlesztési programjának (körülbelül 250 000 olasz líra).
A társult tagokat a Tudományos Tanács választja a fejlődő országokban dolgozó fizikusok közül. A társult tagoknak joguk van évente egy-három hónapos időszakot a Központban tölteni az általuk választott időben, útiköltségüket és trieszti megélhetésük költségeit a Központ fedezi. A társult tagok kijelölése háromévi időtartamra történik. Ez az egyedülálló rendszer a legfőbb eszköz, melynek segítségével a Központ megállítani reméli az aktív fizikusok kiáramlását a fejlődő országokból. A társult tagok száma jelenleg mintegy 70-75.
A szövetségi rendszer a fejlődő országok intézményeivel fűzi össze a Központot. A szövetségi egyezményt aláíró intézmények számára lehetőség nyílik, hogy fizikusokat küldjenek a Központba.
Remélhető, hogy ezek az intézmények és a Központ végül is olyan közösséget képeznek majd, amely lehetőséget nyújt a kutatók és vendégprofesszorok cseréje s az együttműködés más fajtái számára. Arra is gondolni lehet, hogy a Központ egy-egy tudományos ülésszak vagy nagyszabású szeminárium a szövetséges intézmények valamelyikében kerüljön megrendezésre.
A szövetséges intézmények száma jelenleg 20.
A KÖZPONT TEVÉKENYSÉGE
A Központ állandó törekvése: elősegíteni, hogy a fejlődő országok tudósai a korszerű tudományos gondolatok fejlődésével lépést tartsanak, méghozzá úgy, hogy otthoni munkájuk se szenvedjen kárt. Ezt a célt szem előtt tartva, a Központ egyben találkozóhely a fizika kiemelkedő gondolkodói számára, hogy ott saját kutatási irányuk továbbfejlesztésén munkálkodhassanak, jelentős programok keretében együttműködhessenek és útmutatást nyújtsanak a kevesebb tapasztalattal rendelkezőknek.
Az akadémiai év rendszerint két fő időszakra oszlik; az egyiknek a kutatómunka, a másiknak egy nagyszabású kurzus áll a középpontjában.
Az ilyen nagyszabású szemináriumok az akadémiai év kiemelkedő eseményei. E szemináriumok, amelyek munkájában eddig körülbelül 2000 előadó és hallgató vett részt, 4-10 hétig tartanak, és az a céljuk, hogy koncentrált képzést nyújtsanak kutatómunkára.
A Központ 1964 októbere óta körülbelül 1000 preprintet és kutatói jelentést tett közzé. Ezeket a Központ a fejlődő országok több mint száz intézményének címére továbbítja; ezenkívül folyamatosan tájékoztatja őket tevékenységéről, valamint más kutatócentrumok által közzétett tudományos közleményekről. Megemlíteném itt, hogy a preprinteket és tájékoztatókat több romániai intézet is rendszeresen kapja.
Az első nyolc év. A Központ 1964 októberében jött létre; egy, a nagy energiákkal foglalkozó fizikai csoport és egy kisebb plazmafizikai csoport kezdte meg ekkor működését. A munka a nagyenergiájú fizika területén főképp a szimmetriaelvekre és csoportelméleti módszerekre összpontosult. Az első nagyszabású szeminárium egy négyhetes kurzus volt a plazmafizikáról (1964 októberében), a második egy nagyenergiájú fizikai szeminárium, mely nyolc hétig tartott (1965 májusában és júniusában).
A második akadémiai év középpontjában ismét a nagyenergiájú fizika és plazmafizika állt; a plazmafizikai csoport jelentősen megerősödött M. N. Rosenbluth (USA) és R. Z. Szagyejev (Szovjetunió) professzorok tudományos vezetése alatt.
Az 1966–67-es akadémiai évben a harmadik nagyszabású szemináriumnak a magfizika volt a tárgya.
Az 1967–68-as akadémiai év a negyedik nagyszabású szemináriummal vette kezdetét, a kondenzált anyag elméletéről (1967 okt.– dec.).
A négy nagy szemináriumon elhangzott előadások nyomtatásban is megjelentek.
Az 1968. év kezdetén magfizikai kutatások kezdődtek (az azóta elhunyt J. J. Sawicki vezetésével), valamint nagyenergiájú fizikai kutatások.
A fő esemény 1968-ban a június 7. és 29. között megtartott nemzetközi szimpózium volt napjaink fizikájáról. A részecskefizikával, a szilárdtestfizikával, a kondenzált anyag elméletével, az asztrofizikával, a plazmafizikával, a magfizikával és a biofizikával foglalkozó csaknem háromszáz szakember tartott, hallgatott és vitatott meg mélyen szántó előadásokat, bepillantást nyújtva a különböző tudományszakokba. Az volt a szándék, hogy a résztvevők mélyebben átérezzék napjaink fizikájának kiterjedését és egységes mivoltát.
Az 1968–69-es akadémiai év nagyszabású magfizikai szemináriummal indult, mely főleg az atommag szerkezetével és a magreaktorok elméletével foglalkozott. Az 1969-es évben a Központ két, egy-egy hetes, ???matikai szemináriumot szervezett, júniusban és augusztusban; tárgykörei: dinamikus csoportok és végtelen multiplettek, valamint renormalizációs elméletek.
Az 1970-es év jelentősebb eseményei a következők: egy téli kurzus, január 12-től április 20-ig, az imperfekt kristályok elméletéről; két rövidebb időtartamú konferencia – az egyik júniusban a fizika határterületeiről és egy másik, melyet a trieszti és a milánói tudományegyetemekkel közösen rendeznek, az elemi részecskéknek az atommagokkal való kölcsönhatásairól.
1971-ben magfizika, szilárdtestfizika, nagyenergiájú részecskefizika és számítási tudományok szerepeltek a Központ kutatási programjaiban. Az év fontosabb rendezvényei közül megemlíthetjük az elektromágneses kölcsönhatások és a másik, a gravitáció- és térelmélekkel foglalkozó két tematikai konferenciát (1971 június és július).
1971 őszén két más, jelentős szemináriumot tartottak: augusztusban az elsőt a számítógépek alkalmazásáról a fizikában, szeptember 6. s 10. között pedig 259 fizikus, csillagász és asztrofizikus vett részt egy, a szuperóriás csillagokkal foglalkozó speciális kollokviumon.
Az 1972-es akadémiai év jelentős eseménye volt az a nemzetközi konferencia, melyet a neutrínók fizikájáról és asztrofizikáról rendezett Balatonfüreden az Eötvös Loránd Fizikai Társulat (az Európai Fizika Társaság, a Magyar Tudományos Akadémia és a Trieszti Központ segítségével és közreműködésével).
Egy hosszabb időtartamú nyári szeminárium a globális analízissel és alkalmazásaival foglalkozott, ősszel pedig egy rövidebb nemzetközi szimpóziumon a fizikusok természetszemléletének, világnézetének fejlődéséről vitatkoztak a Központban egybegyűlt fizikusok, tudománytörténészek és filozófusok.
Az 1973-as év nagyszabású téli kurzussal kezdődött, tárgya: atomok, molekulák és lézerek, és többek között olyan érdekes kérdésekkel foglalkozott, mint az atomfizika asztrofizikai alkalmazásai, egzotikus atomok stb. A Központ utóbbi rendezvényei közé tartozik a bevezetőben már említett gyenge kölcsönhatásokkal foglalkozó temaikai konferencia.
ADMINISZTRÁCIÓ
A pakisztáni Abdus Salam professzor, aki mint hazája képviselője a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnél, a Központ létesítését 1960-ban javasolta, az első igazgató. Helyettese Paolo Budini, a trieszti egyetem kiváló professzora. Az irányító testület a Tudományos Tanács, melynek tagjai: A. Kastler (elnök), B. B. Kadomcev, D. S. Kothari, V. Latorre, R. E. Marshak, A. Salam és J. Ziman prossszor.
L. Van Hove professzor a Tudományos Tanács tagja volt 1971-ig, V. Welsskopf pedig 1967-ig. M. Sandoval Vallarta, A. Bohr, A. Matvejev, V. Solovjev és H. Yukawa professzor alkotta 1969-ig a Tudományos Tanácsot. Hazánk állandó képviselője a bécsi Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnél, az azóta elhunyt Alexandru Sanielevici professzor több éven keresztül volt a Központ Tudományos Tanácsának titkára.
A Központ két kitartó támogatója volt: Niels Bohr és Robert Oppenheimer. Oppenheimer professzor 1967-ben bekövetkezett haláláig tagja volt a Központ Tudományos Tanácsának.
Összefoglalva: a Központ – az első fundamentális kutatócentrum az Egyesült Nemzetek családján belül – új irányzatot nyitott meg.
Szerepe:
- a fizika fejlődésének előmozdítása a kevésbé fejlett országokban.
- előmozdítani és biztosítani a nemzetközi együttműködést Kelet és Nyugat fizikusai számára az Egyesült Nemzetek égisze alatt, függetlenül a politikai légkörtől;
- az interdiszciplináris jelleg fenntartása a fizikán belül. Az irányelveknek megfelelően a Központ nem specializálódhat az elméleti fizika valamely adott ágazatára, hanem valamennyit egyaránt kell fejlesztenie.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 33. számában, 1973. augusztus 17-én.