Belgrádi beszélgetés dr. Teleki Györggyel, a Jugoszláviai Országos Csillagászati Bizottság elnökével, a jugoszláv csillagászatról és a fundamentális asztronómia mai helyzetéről
A latin mondás nem véletlenül került e cikk elejére. Ennek első oka az, hogy a belgrádi Csillagvizsgáló Intézet impozáns, oszlopos főépületének homlokzatát éppen ez a szöveg ékesíti. A második pedig, hogy a már közmondásos tömörségű latin mondat nemcsak a mindent számokban és mérésben kifejező tudományt, a csillagászatot jellemzi, hanem annak belgrádi művelőjét, dr. Teleki György, jugoszláviai magyar csillagászt is, a fundamentális asztrometria nemzetközileg elismert szaktekintélyét, aki ugyanakkor a Jugoszláviai Magyar Nyelvművelő Egyesület belgrádi fiókjának is elnöke. Teleki György a csillagászatnak azzal az ágával foglalkozik, melyben igazán nagy szükség van a pontosságra, és nemcsak szóban vallja, de világszinten elismert és nagyra becsült munkásságával bizonyítja, hogy ezen a területen munkálkodni „csak pontosan, szépen” érdemes.
A szocialista Jugoszlávia egyre szépülő, fejlődő fővárosának délkeleti részén elterülő ZVEZDARA (Csillagda) nevű negyedben, több hektárnyi erdő közepében fekvő csillagvizsgáló területén van barátságos lakása, itt indul beszélgetésünk a belgrádi csillagvizsgáló múltjáról és jelenéről, a jugoszláviai csillagászatról és dr. Teleki saját kutatásairól szűkebb szakmája, a fundamentális asztrometria területén.
Itt ezen a helyen, ahol most a csillagvizsgáló épületei állanak, 1929-ben indult meg az építkezés. Akkor ez a rész, a Zvezdara a várostól, a város forgalmától és zajától és főleg fényétől aránylag elég távol volt. Ma már a városban van, és ez meghatározza ennek a csillagvizsgálónak a sorsát és jövőjét, mint minden nagyvárosban levő csillagvizsgálóét. Egyszóval: minél hamarább el kell innen költözni, mert az észlelési viszonyok egyre kedvezőtlenebbek.
De térjünk vissza a belgrádi csillagvizsgáló kialakulásához. Valójában a szerb csillagászat kezdete előbbre, a múlt század végére nyúlik vissza. 1863-ban a csillagászat már hivatalos tantárgy az 1838-ban megalakult első szerb főiskola tantervében. 1887-ben nevezik ki a csillagvizsgáló igazgatójának a Párizsból hazatért Nedeljkovic Milánt, és tulajdonképpen ettől a dátumtól számíthatjuk a belgrádi csillagvizsgáló létezését, mely 1932-ig inkább az egyetemi oktatás céljait szolgálta.
A csillagvizsgáló életében a döntő változás az első világháború után állt be. Jugoszlávia nagy mennyiségű csillagászati műszert kapott Németországtól (az akkori árakban körülbelül 600 000 amerikai dollár értékben ) hadi kárpótlásként. Akkor annyi műszer érkezett, hogy elég volt az új belgrádi csillagvizsgáló felszerelésére, és minden jugoszláv egyetemi csillagdának is jutott belőle.
Az újonnan épült belgrádi csillagvizsgálóban 1932-ben kezdődött meg a műszerek felszerelése. Felállítottak egy 65 cm és egy 20 cm átmérőjű refraktort, egy 16 cm-es asztrográfot, két passzázsműszert és hat precíz ingaórát. A második világháború idején a csillagvizsgáló működése gyakorlatilag megszűnt. A műszerek nagy része megsérült, úgy annyira, hogy a helyreállítási munkálatok később közel öt évig tartottak.
Az ország új életének kialakulása a csillagvizsgáló munkájában is jelentős változásokat hozott. Egymás után alakulnak az új kutatási csoportok: 1949-ben a szélességszolgálat, 1950-ben a kettős csillagok megfigyelése és 1951-ben a változócsillagok kutatása. 1957-ben a csillagvizsgáló beruházási hitelhez jutott és az addig ládákban levő három nagy fundamentális asztrometriai műszert munkába állították. Ezzel a csillagvizsgáló bekapcsolódott a csillagok pontos helyzetmeghatározásának nemzetközi akciójába is. 1963 óta az elavult ingaórákat sokkal pontosabb kvarcórákkal helyettesítették.
Tehát a mai helyzetet szemlélve, a belgrádi csillagvizsgáló jelentősége elsősorban asztrometriai. Mint már említettük, dr. Teleki György szűkebb szakmája a fundamentális asztrometria. Ezen a területen dolgozik szinte két évtizede, és ebben a fontos csillagászati tudományban ért el jelentős, nemzetközileg igen nagyra értékelt eredményeket. Megemlítjük itt, hogy a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) 1971-es közgyűlése alkalmával alakult Csillagászati refrakciós tanulmányi csoport (SGAR) 1972-es koppenhágai kollokviumán – munkássága elismeréséül – dr. Teleki Györgyöt választotta e jelentős nemzetközi kutatócsoport elnökéül. Már ezt megelőzően, a Japánban, Mizusawa váro sában működő Nemzetközi Szélességi Szolgálat (ILS – International Latitude Service) meghívására, 1972-ben több hónapot dolgozott ebben, a fundamentális asztrometria számára annyira jelentős nemzetközi központban. Nemrég Teleki György tollából két fontos összefoglaló munka jelent meg – magyar nyelven – a fundamentális asztrometriával kapcsolatban (A fundamentális asztrometria mai képe, Csillagászati Évkönyv, 1970, Budapest, és A pólusingadozás és pólusvándorlás, Fizikai Szemle, 1973, 3-as szám), melyekben a csillagászat eme alapvető ágának jelenlegi helyzetét, problémáit, fejlődési lehetőségeit és jövőjét vázolja.
– Arra kérem, pár mondatban beszéljen a fundamentális asztrometria kérdéseiről A Hét olvasóinak.
– A fundamentális asztrometria a csillagászat legrégibb ága. Feladata az égitestek helyzetének pontos meghatározása és az alapvető csillagászati állandók kiszámítása. Mindkét feladatcsoport egy végső cél elérését segíti elő: a korszerű fundamentális égi koordinátarendszer felállítását. Belgrádi asztrometriai kutatócsoportunk a következő asztrometriai munkákban vesz részt: a csillagok, a Hold, a kisbolygók és az üstökösök helyzetének pontos meghatározása, a Föld tengely körüli forgásának és pólusingadozásának tanulmányozása, valamint a kettőscsillagok egymáshoz viszonyított helyzetének mérése. Munkánkat nemzetközi együttműködés keretében koordinálják.
Az asztrometriában műszervonalon ezidáig – sajnos világviszonylatban is – kevés változás történt. Leginkább a meglévő klasszikus műszerek (meridiánkörök, vertikáliskörök és nagy passzázs-műszerek) modernizálásával és új műszerek kialakításával (Danjon-féle asztrolábium, Zverjev fotografikus vertikális köre és a horizontális meridiánkör) igyekeztek nagyobb pontosságot elérni. A fejlődés, sajnos, így is meglehetősen korlátozott volt, mert a földi légkör zavaró hatását (refrakciós anomáliák stb.) nem lehetett teljesen kiküszöbölni. Ezért az elért asztrometriai pontosság sok tekintetben nem elégíti ki a követelményeket. Ugyanúgy, mint az asztrofizikában, az ma a feladat, hogy a műszereket a légkörön kívülre vigyék, illetve, hogy hathatósabb módszereket vezessenek be. Ennek már vannak reményt keltő eredményei is. Így például, egy mesterséges hold észleléséből, a Föld pólusainak ingadozására éppen olyan pontos adatokat nyerünk, mint amit egy sereg csillagász 40 műszeren sokkal nehezebb munkával és hosszabb idő alatt kap. Amerikában erre egy külön szolgálat alakult, a neve rövidítve DPMS, mely különleges műholdak segítségével észlelt adatok alapján adja meg a pólus helyzetét. Ha a DPMS 1967–1970 közötti adatait összehasonlítjuk a másik két klasszikus alapon dolgozó, pólusingadozással foglalkozó nemzetközi szervezet, az IPMS (International Polar Motion Service) és a Párizsban, székelő BIH (Bureau International del’Heure) adataival, az eredmény igen kedvező a DPMS javára. A műholdakból nyert pólusingadozási adatok további javulását várhatjuk, ha az észlelő állomások láncolatát észszerűbben alakítjuk ki és ha a pontosabb laser-módszert használjuk a műholdak helyzetének meghatározására. A laser-módszer máshol is jó eredményeket ígér. így például van terv a Hold rendszeres laser-tükrös észlelésére, amely hathatós segítséget nyújt a Föld rotációjának tanulmányozásában.
Az új módszerek közül legérdekesebbnek azonban a hosszú-bázisú rádióinterferencia metódus használata mutatkozik, melyet főleg a kvazárokra alkalmaznának. Ez a módszer még kezdeti szakaszában van, de segítségével már most olyan biztató adatokat kapunk a pólusingadozásra vonatkozólag, melyeknek pontossága szinte 100-szor túlhaladja a klasszikus módszerekét.
1971 májusában a Nemzetközi Csillagászati Uniónak a Föld forgásával foglalkozó szimpóziumán határozat született, amely szerint az új módszereket intenzíven fejleszteni kell, de a meglévő ILS, IPMS és BIH-szolgálatokat továbbra is (legalább 6–12 évig) fenn kell tartani, hogy az összehasonlítást el lehessen végezni.
– Az ismertetett asztrometriai munkákon kívül, amelyek a belgrádi csillagvizsgáló fő erőit foglalkoztatják, milyen más csillagászati kutatások folynak itt?
– Az 1950-ben végzett kutatások azt mutatták, hogy a belgrádi légköri viszonyok nem nagyon alkalmasak asztrofizikai mérések végzésére. Mégis határozat született ilyen irányú kutatások megkezdésére, hogy az akkori tervek szerint néhány éven belül, Jugoszlávia valamelyik alkalmasabb helyén folytassák a minőségi asztrofizikai munkát. Erre szakembereket kellett kiképezni. Ennek az akciónak a keretében az UV Ceti típusú eruptív változócsillagok fotometriája indult meg. Ez a kutatás lehetségesnek bizonyult a belgrádi kedvezőtlen légköri viszonyok ellenére. Sajnos, a tervezett új asztrofizikai obszervatórium megalapítása anyagi okok miatt nagyon megkésett. Csak 1971-től kezdve van kialakulóban egy ilyen állomás, éspedig az Adriai-tenger Hvar szigetén, ahol csehszlovák–jugoszláv együttműködéssel közös csillagvizsgáló épült. A műszereket a Csehszlovák Tudományos Akadémia szerelte fel és alapfeladata a napkutatás, de alkalom nyílik csillagészlelésre is. Ez az új intézet a Zágrábi Tudományegyetem keretében működik, de ugyanakkor a belgrádi és a lubljanai csillagászok is munkatársai. A kutatási költségeket, természetesen, közösen viselik. Végezetül megjegyzem, hogy mivel ez a csillagvizsgáló főleg tengerparti napfizikai obszervatórium jellegű, továbbra is szükség van egy magaslati, hegyvidéki állomásra, minthogy – amint az már köztudott – itt, Belgrádban a megfigyelési viszonyok állandóan rosszabbodnak.
– Kérem, beszéljen a román-jugoszláv tudományos együttműködésről a csillagászat területén.
– Az utóbbi években több román kutató látogatta meg a belgrádi csillagvizsgálót és dolgozott itt hosszabb-rövidebb ideig. így például Constantin Drâmbă, Călin Popovici professzor, V. Stavinski és Ludmila Rusu kutató. Jugoszláv csillagászok többször keresték fel az RSZK Akadémiájának bukaresti csillagvizsgálóját. 1969 októberében, a Bukarestben tartott Nemzetközi Csillagászati Konferencián népes jugoszláv küldöttség vett részt, prof. dr. P. Gyurkovics és dr. Teleki György vezetésével. Dr. Teleki akkori előadása (A csillagászati refrakció helyi változásairól) – megjelent nyomtatásban angol nyelven az RSZK Akadémiája csillagászati folyóiratának 1969. évi 14. kötetének 1. számában.
(E sorok írójának is többször volt alkalma megfordulni a belgrádi csillagvizsgálóban. Külön élmény volt számomra az az előadás, melyet 1970 őszén tartottam ott a neutrinó-asztrofizika aktuális kérdéseiről. Élményként említem, mert az előadás nem éppen úgy zajlott le, ahogy azt előre elterveztem. Ugyanis én az előadásomat francia nyelven készültem megtartani. De mindjárt kiderült, hogy azt fordítani kell szerb-horvátra. És akkor azt javasolta dr. Teleki: a legjobb az lesz, ha magyar nyelven tartom meg előadásomat, és ő fordítja majd szerbre. Így is történt, s minden zökkenőmentesen folyt le.)
Végül hadd mondjam el, hogy dr. Teleki most hosszú útra készül. Alig érkezett vissza kéthetes leningrádi útjáról, ahova a pulkovói csillagászok hívták meg egy szakmai konzultációra, és már megint utazik. Mikor e sorok napvilágot látnak, talán már Ausztráliában lesz. Itt rendezték meg, Perth városában, augusztus 14. és 16. között, a Nemzetközi Csillagászati Unió speciális kollokviumát Az asztrometria új kérdéseiről, melyen Teleki György tartja az egyik fontos beszámolót a csillagászati refrakcióról. Ezután pedig, mint Jugoszlávia küldötte, augusztus végén, részt vesz Sydneyben az IAU 1973-as közgyűlésén. Ahogy onnan hazarepül, máris indul Lengyelországba, mert mint a Jugoszláv Országos Csillagászati Bizottság elnöke, hivatalos a szeptember elején kezdődő Kopernikusz- ünnepségekre.
Utána pedig, tervek szerint, a jól megérdemelt pihenés következik. Itt nálunk, Herkulesfürdőn. A viszontlátásra – szeptember végén.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 34. számában, 1973. augusztus 24-én.