Tizenhárom éve szerezhetnek könnyített eljárás segítségével a határon túli magyarok anyaországi állampolgárságot. Mégis: tízből kilenc, a honi közéletben egy kicsit is tájékozott ember tudja, hogy a kettős állampolgárság felvételét megakadályozó népszavazás 2004. december ötödikén volt. Azért tudjuk ezt, mert az akkor ellenzékben lévő Fidesz (és KDNP) politikusai erre politikát építettek. Miért is ne tették volna: tökéletesen alkalmas volt ez a referendum arra, hogy ezek a pártok újra és újra emlékeztessék a választóikat arra, hogy hol is húzódnak a közélet törésvonalai. Vagyunk mi, nemzetben gondolkodó, hagyományokat ismerő és ápoló, a történelem kárvallottaival szolidaritást vállaló hazafiak és vannak ők, a képmutató balliberálisok, akik előbb találják meg a közös hangot mondjuk egy londoni sztárközgazdásszal, mint egy székelyudvarhelyi atyafival, aki ellen kádári érvekkel és Bangóné Borbély Ildikó fotóját bevetve kampányolnak. Erre az ideológiára idővel bázisokat építettek és szövetségeket kötöttek – amikből nem mellesleg azóta is szépen profitálnak.
És akkor itt van egy másik decemberi nap, a mai, tizenkettedike. Ezzel a nappal kapcsolatban alighanem fordított az arány: tízből jó, ha egy ember tudja, hogy öt évvel ezelőtt szavazták meg a rabszolgatörvényt a Parlamentben.. Rengeteg dolog miatt lehetne emlékezetes dátum ez: látványos ellenzéki akciók zajlottak, amit zajos tüntetések követtek, a kormánypártok reakciója pedig valami elképesztően bornírt volt. Nem csoda, hiszen ez volt az a pillanat, amikor talán a „legmeztelenebb” volt a király.
A rabszolgatörvényt ugyanis minden jel szerint a multinacionális tőke rendelte, és elsősorban a kormánypárti szavazók – szalagmunkát végző férfiak – életébe beleavatkozó szabályozás volt. A jellemzően gyári munkások számára kötelezővé tett túlóra intézményébe pedig minden ideológia szerint bele lehetett kötni: a jobboldali ellenzék csinálhatott belőle kulturális- és szuverenitási kérdést, a baloldal zászlajára tűzhette a munkavállalók, a liberálisok az egyén jogait, a zöldek pedig, hogy kert-Magyarország helyett összeszerelő-üzem lettünk és így tovább.
De ahogy a Gyaloggaloppban a gyíkká válás, úgy ez is elmúlt. Elillantak az ideológiák és velük a karakterek, az összeolvadt ellenzék pedig nem kötött szövetséget a kékgallérosokkal sem fővárosban, sem vidéken. Sőt: még emlékezni, vagy emlékeztetni is elfelejtett december 12-ére. Öt év távlatából már látszik, hogy az ellenzéki térfélen azt hitték, ezzel az összemosódással máris lett mélysége és beágyazottsága a politikájuknak. Hát, nem lett.
A Fidesz pedig köszönte szépen mindezt, és miközben rekordtámogatást nyújt a globális nagytőkének és az országot akkugyártó teleppé alakítja, még azt is megteheti, hogy mind a mai napig globalistáknak hívja az ellenlábasait. Akik most már olyan gyengék, hogy az se tűnne fel, ha jogosan kérnék ezt ki maguknak.