Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédet mond az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján tartott megemlékezésen Budapesten, a Millenáris Parkban 2024. október 23-án (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
„A tervben az áll, hogy Ukrajna azonnali NATO-meghívást kap. A háború színterét orosz földre helyezik át. A tervnek az is a része, hogy miután a keleti fronton megvan a győzelem, Ukrajna vállalja, hogy az amerikaiakat helyettesítve egész Európa biztonságát garantálja saját, megerősített hadseregével. Vagyis mi, magyarok egy reggel arra ébrednénk, hogy ismét keletről jött, szláv katonák állomásoznak Magyarország területén.”
Alighanem ez volt a legerősebb, legfenyegetőbb része Orbán Viktor október 23-i beszédének – és a legotrombább is. Utóbbi nem meglepő, hiszen a kormánypártokban és holdudvarukban zajlik már egy ideje a „Ki mond szebbet a Szovjetunióról?” verseny. Stílszerű, hogy az udvari stratéga által megnyitott vetélkedésben végül a miniszterelnök mondja ki a legnagyobb valótlanságot.
Orbán Viktor úgy hazudik, ahogy a száját fújja a keleti szél. Mivel a helyzet számára most úgy adja ki, megint összehasonlítja az ukrán-orosz háborút a magyar ötvenhattal, noha ezt korábban épp ő maga utasította vissza – akkor épp úgy kívánta az érdeke, hogy ezt mondja. Azok után, hogy tavaly szintén ő még arról beszélt, hogy a „mi Zelenszkijünket”, Nagy Imrét felakasztották.
Aztán most Ukrajna NATO-tagsága, valamint „keletről jött szláv katonák” esetleges „magyarországi állomásozása”. Arról nem is beszélve, hogy Orbán Viktor idáig folyamatosan arról beszélt, hogy Ukrajna győzelme gyakorlatilag kizárható, most meg azon aggódik a kormányfő, hogy egy pusztító háborún éppen túl lévő, nagy valószínűséggel megcsonkított és minden értelemben megnyomorított állam hadserege megszállóként jelenik meg hazánkban. Abban az országban, amelyik még egy hivatalt is fenntart a szuverenitása védelmére!
A „terv” orbáni értelmezésének része az is, hogy Belgium fővárosa eltávolítja majd hivatalából a jelenlegi szuperszuverén magyar kabinetet, és úgy rakja bábként nyakunkba a Diákhitel Központ korábbi vezetőjének majdani kormányát, ahogy a Szovjetunió sózta Kádár Jánost a magyarokra. A párhuzam ízléstelen mivoltán hüledezni is kár, viszont érdemes kitérni arra, hogy Orbán hogy beszélt Manfred Weberről és Magyar Péterről. Áradó szerelemről, love story-ról, megvakart fejű kutyusról beszélt az az ember, aki több évig volt alelnöke annak az Európai Néppártnak, mint ahány hónapja a tiszások a tagjai.
És ennek kapcsán sem fejtette ki az igazság minden szeletét buszoztatott közönségének a miniszterelnök. „Háborúba akarnak kényszeríteni bennünket”, mondta, miközben az általa aláírófajtaként minősített, potenciális bábkormányfő pártja pontosabban ugyanolyan megúszósan/gyáván/pragmatikusan (megfelelő pártállás szerint aláhúzandó) szavazott legutóbb az Ukrajnának szánt hitelről, kvázi „a háborúról”, ahogy a fideszesek.
