Amióta már a középvárosokban is úgy elverik az időközi választásokon a kormánypártokat, mint a kétfenekű dobot, azóta a miniszterelnök egyre kisebb településekre megy terepszemlére. Múlt héten például Tarnazsadányra menet döbbent rá, hogy micsoda mérgek vannak a filléres kábítószerekben, most pedig Tiszakürtön nézte meg, hogy miként működnek a kormány falumentő programjai. És ha már ott volt, mindjárt kért egy kávét, mert elmondása szerint már „alig lát”.
És valóban baj van a kormányfői fókusszal: eleve egy nagyon komoly beismerő vallomással ér fel, hogy másfél évtizedes, teljhatalmú kormányzás után az „ország első falusi miniszterelnökének” olyan programokat kell propagálnia, amik arra hivatottak, hogy megsegítsék a kistelepülések boltjait, templomait, kocsmáit. Ezt már szinte megszoktuk.
De ez a konkrét tiszakürti videó azért lett igazán erős, mert maga Orbán Viktor mondja ki, vagy mutat rá, egy-egy rendszerszintű problémára. Amikor például a helyi kisbolt tulajdonosa azt mondja, hogy az árréstop miatt neki is igazodnia kell a multikhoz, hogy lépést tudjon tartani velük, akkor a lokalista elveket valló, zebrákkal egyáltalán nem rendelkező, a falusi háza melletti stadionban már nem focizó, a saját sonkáját ősi Vál-völgyi szokás szerint Paul Bocuse-től kapott kötényben megfőző miniszterelnök rádöbben: „lementek a nagyban az árak és akkor inkább odamegy”. Nagy szerencse, hogy az álruhás Mátyás királyként és igazságos Kádár Jánosként falutúrázó miniszterelnök mellett, még ha a kamera fókuszán kívül is, de ott van Gyopáros Alpár kormánybiztos, aki Richelieu bíborosként intrikálja közbe az importpezsgők és a kukoricakonzervek elől, hogy hát erre való az új működési támogatás.
Vagyis van egy segítségnek szánt kormányzati intézkedés, aminek következtében kell egy újfajta program, amit megint csak lehet karitatív könnyítésnek kommunikálni. Jótékony cselekvőként identifikálja hát magát a kabinet, csak arról ne essék szó, hogy az egész helyzet előidézésében mekkora szerepe van a tiszakürti pénztár mellett zsebre tett kézzel ácsorgó, öltönyös, fehéringes férfinek és kormányának. Miért is esne, elvégre ez az ember volt olyan kedves és rendes gavallér, hogy otthagyott 1580 forintot mindössze négy darab aprócska csokinyúlért.
A baj tényleg csak az, hogy mindenkinek ennyit kell fizetni értük.
