Duplán látleletértékű mindaz, ahogy a kormány ráfordult a reptérre az utóbbi napokban. Az első sík az: egy miniszterelnöki rádióinterjú kellett ahhoz, hogy a politikai felvilág észrevegye, hogy hát döbbenet, de a járatok késnek és ilyenkor bizony áldatlan állapotok alakulnak ott ki. Persze ne legyünk naivak, a kormányfői keménykedésre nagy valószínűség szerint azért volt szükség, mert nagy nehezen, nem kis vitákat generálva, pénzügyi trükkök százainak segítségével csak rátette a kezét az állam a repülőtérre. Elgondolkodtató, hogy ha egy ilyen stratégiai jelentőségű pont rendbetételének igényéhez az kellett, hogy a miniszterelnök szóljon róla, akkor mikorra várható, hogy a vidéki vasúthálózatok helyzete javuljon egy kicsit?
Itt jön a kabinet és a reptér kapcsolatának a második síkja. Szimbolikus és gyakorlati jelentősége is van annak, hogy Orbán Viktor az utóbbi időben több időt tölt reptereken, mint a Karmelitában vagy Hatvanpusztán. Kijev, Moszkva, Peking és Washington izgatja már „az első magyar falusi miniszterelnököt”, nem pedig Tornanádaska, Mélykút, Sarkad, vagy Átány. És közben pedig arról sutyorognak a fideszesek a háttérben, hogy számos, a kormánypárt szempontjából kedvezőtlenül alakuló településen június 9-én azért születtek olyan eredmények, amilyenek, mert eddig nagy emberek nagy gondjaival foglalkoztak a kis emberek kis ügyei helyett. Lám, már Lánczi András kormánypárti filozófus is pedzegeti, hogy a miniszterelnök milyen rég volt terepen, és igazán mehetne még, mondjuk, egyetemisták közé is.
De látva, hogy jön a fantasztikusan ostoba elnevezésű háborúellenes akcióterv, sejthető, hogy a következő időszak is a valóság letagadásával és görbítésével fog telni. Része ugyanis a csomagnak egy multikat adóztató intézkedés, amit már ismerünk, ez egy burkolt megszorítás és egy retorikai lózung, amit majd szajkózhatnak a megafonos gyerekek.
Szükség is lesz a hangerőre, mert Orbán békemissziójáról és brüsszeli frakciózásáról egyre jobban látszik: itt nemcsak arról van szó, hogy a miniszterelnöknek a foci mellett a geopolitika lett a hobbija. Ez bizony már egy kevésbé szuverén vezető kényszere is.
Elvégre tizennégy éves országlásának az lett az eredménye, hogy gazdaságunk még mindig tőke- és immár munkaerőimportra is szorul, egy ilyen helyzetben pedig nagyon is megérzi minden választópolgár, ha az állampárt elszigetelődött. Vagyis ahhoz, hogy Orbán zökkenőmentesen politizálhasson idehaza, nyugodt piaci körülmények (no war, no covid, no energy crisis) kellenek, és persze az EU és világ pénzbősége. Úgyhogy az a nagy kérdés, hogy egy 9 milliós ország vezetőjeként a kormányfő mégis mit ígérhet a számára paradicsomi állapotok visszaállításáért a világ vezető nagyhatalmainak.
Különösen azok után, hogy egyre jobban látszik a világpolitikai machinációk közepette Orbán az út szélén hagyta az országot. Az meg aligha vigasztal bárkit is, aki minden nap kátyúk között zötyög, hogy ez az út a frissen állami zsebbe került reptérre vezet.
