A Magyar Hang cikke.

Dobrev Klára és Jakab Péter (Forrás: Jakab Péter/Facebook)

Amiről most írni készülök, az annyira unalmas lesz, hogy előre elnézést kérek érte. Mivel a Koffein rovatnak megvannak a maga terjedelmi korlátai, így bocsánat, de helyhiány okán nevekkel és immáron politikai nyelvemléknek beillő betűszavakkal ezúttal nem szolgálok, úgyis tudja már mindenki, hogy a parlamenti ellenzék mely pártja lépett már vissza attól, hogy induljon a 2026-os országgyűlési választáson, és melyik az, amelyik még erősködik, hogy ez a harc most már tényleg a végső lesz. Amivel csak az a baj, hogy ezt már mondták egyszer: 2022-ben az egybeállt hat (és nem hét) párt szövetsége lényegében kijelentette, hogy nincs B-terve. Vagyis egyetlen opciót láttak maguk előtt: legyőzni a kormánypártokat. Miközben látszott, sőt egy időközi választáson már 2020-ben élesben meg is mutatkozott, hogy a tartalom és vidéki hálózat nélküli, pusztán önnön összefogott mivoltát hangsúlyozó formáció nem képes győzni a Fidesz ellen. Tudván tudjuk, hogy ez 2022-ben sem sikerült, és az egybegyűlt ellenzék még arra sem volt képes, hogy egységes döntést hozzon arról, hogy mit kezd a megszerzett parlamenti mandátumaival.

Aztán hiába sivatagosodott el az ország, a zöldpártok nem voltak a pályán. Hiába tombolt a megélhetési válság, a szociáldemokrata pártok csak nem léptek túl a közleménypolitizáláson, és hiába áradt vidéken a bűn, az összellenzék jobboldali radikálisai továbbra is hitték, hogy online sajtótájékoztatókkal ebből learatható lesz a nekik termő politikai babér. Így aztán mikor kipattant a kegyelmi botrány, és a Kossuth térre szervezett (majdnem) teljes óellenzéki összefogással létrejött tüntetésen az volt a mondanivaló, hogy a közvetlen elnökválasztással állítható le a „kormánypárti pedofilhálózat”, akkor már látszott, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének legnagyobb válságát valaki más fogja kihasználni.

Egy volt fideszes lett az, aki most már abban a helyzetben van, hogy csapdával felérő alkut ajánljon a parlamenti ellenzék pártjainak, amikor azt mondja nekik, hogy „ne rontsák a rendszerváltás esélyét” és majd „a választást követően az új választási jogszabályokról és a pártfinanszírozásról minden mérhető támogatottságú párt bevonásával születik döntés”.

E tekintetben egyébként teljesen mindegy, hogy az óellenzékiek mit mondanak erre az ajánlatra, ahogy az is, hogy ki nyeri majd április 12-én a választást: mind az esetleges gyászmunkát, mind a borítékolható bűnbakképzést le tudjuk modellezni, csak semmi szükség ilyesmire, annyira unalmas és kiszámítható ez.

Az egyesült, majd szétvált parlamenti ellenzéknek tíznél is több éve és megannyi politikai meccslabdája lett volna arra, hogy többet érjenek el a szakértelmükkel, a műveltségükkel, az emberségükkel, az elveikkel, a hiteleségükkel, a frakcióforintjaikkal és a 2019-es önkormányzati mandátumaikkal, mint egy platóra pattanó, bézsnadrágos, az állampártból kiábránduló, a pártállami ranglétrán a Diákhitel Központ vezetésénél előrébb nem jutó, csalódott Fidesz-káder. De most már nincsen sok választásuk. Azért nincsen, mert…