Hogyha eltűnünk egy perc alatt, velünk semmi sem tűnik el – énekli Demjén Ferenc dalát hétről hétre Radics Gigi Orbán Viktor háborúellenes nagygyűlései előtt. Ez az első két sora a Szabadság vándorai című valamikori slágernek, amivel most már úgy teleszuszakolták a napi ötszörös posztolásra kényszerített fideszes influenszerek és döntéshozók a közösségi média algoritmusát, hogy noha egyáltalán nem világom ez a vendéglátós SZOT-rock, csak elkezdtem figyelmesen hallgatni a miniszterelnök aktuális bevonulózenéjének a szövegét.
És arra jöttem rá, hogy itt Orbánt rettenetesen megviccelte valaki: a Szabadság vándorai ugyanis túlságosan áthallásos dal. A címbe emelt bevezető kapcsán mindjárt beugorhat megannyi közpolitikai kudarc: van már múzeumunk, amit nem tudnak átadni egy évtizede, atomerőmű-bővítésünk, aminek az építését sem képesek rendesen elkezdeni ugyanennyi ideje. A gyermekvédelemtől kezdve a tömegközlekedésig is egyre inkább tűnik úgy, hogy megannyi szakember szusszanna fel, ha a föléjük vezényelt narancskomisszárok egyszer tényleg „eltűnnének egy perc alatt”.
„Láthatsz, hogy ha tengert úszunk át” – szól a refrén, és hát tényleg látjuk, hiszen az eddig sem kicsi jachtotokat is nagyobbra cseréltétek. „Szökünk a sötétség elől, falakon átrohanunk” – költői kép, de veszélyes is. Felidézi ugyanis azt a péntek reggelenként fel-felbukkanó orbáni szemléletet, hogy a miniszterelnök ugyan észlel bizonyos gazdasági elemzők által megvilágított tényeket, de ezek őt nem érdeklik, úgyhogy még decemberben is a repülőrajtot várja. Ráadásul ezt a falakon átrohanó, sötétségellenes szökést most úgy kell levezényelnünk, hogy még a védőpajzsunkat is visszavette tőlünk a barnítókrémes, sárgahajú Amerika Kapitány.
„A gyermeked már észrevett, bámul tág szemmel ránk”. Szépen illeszkedik ez a sor azzal, amit Orbán Viktor akkor mondott, amikor először vezette őt fel ez a dal. Ez az idei, pártállami díszletek között megrendezett október 23-i megemlékezés volt, ahol a miniszterelnök felszólította az elébuszoztatott békemenet résztvevőit, hogy beszéljenek a fiatalokkal, „hozzák le őket a gépről”, ugye. Ivan Krasztev és Stephen Holmes ugyan remek könyvet írt az autokráciába hajló, öregedő társadalmak generációs szembenállásáról, de Demjénnek elég volt ennek megfogalmazásához egyetlen versszak, amire ráadásul még lassúzni is lehet egy útszéli, olajszagú becsali csárda poros művirágokkal díszitett, viaszosvászonnal letakart asztalai között.
Így foglalható össze: a „tisztán született” „nem érti, miért nem látható, aki szabadnak érkezett.” Ezúttal sem nehéz konkretizálni és kormánykritikusra áthangolni a dalnok gondolatait: minek váltottatok rendszert, ha most tapsoltok annak, hogy visszatérőben a régi? Miért küldte ki Orbán Viktor az oroszokat, ha most behívja őket újra? És gondolkozzatok egy kicsit azon, hogy az általatok leuralt országból, ha nem is egy perc, de másfél évtized alatt, miért tűnnek el egyre többen azok, akik tisztán születettek?