Fotó: kurus / Facebook/ Nemzeti Hauszmann Központ
Várhatóan rengeteg publicisztika és cikk fog arról szólni a következő napokban, hogy hamarosan hatalmas kereszt kerül a Gellért-hegyi Szabadság-szoborra. Jönnek majd a világnézeti semlegesség érzékeny balliberális apostolai, akik máris látni vélik majd Magyarország középkorba való visszalökését. Aztán érkeznek a kormánypárti holdudvarból a szimbólumot védelmezők, akik talán nem is olyan régen még kacérkodtak a gondolattal, hogy az egész szoborcsoportot el kéne bontani, mondván, annak leánykori-és hivatalos neve – Felszabadulási emlékmű – hazugság, mert az valójában Magyarország szovjet megszállásának mementója. Egyébként valóban az, csak hát az önmagát nemzetinek nevező oldal ma már igen megértőnek bizonyul, ha Oroszországról és jogelődjéről, valamint annak történelméről van szó.
Komoly szimbólumértéke van annak, hogy nemsokára majd egy kereszt áll ott, ahol nemrég még egy szovjet tiszt szobra állt, de úgy képzelem, hogy ez a csere nem ideológiai hitvallás, még csak nem is emlékezetpolitikai mesterkedés eredménye, hanem csak egy közönséges konc. A hatalomnak ugyanis az a jó, ha a média és az értelmiség a múlton, annak meghamisításán marakodik és hörög, mint ha azzal foglalkozna, hogy mégis hol élünk.
Hiszen hol élünk? Ott, ahol katonákat vezényelnek bizonyos régiókban a gyerekfelügyelői munkakörbe. Ott, ahol 619 napot kell várni egy sérvműtétre. Ott, ahol két család egy komplett közösség életét tönkre tudja tenni a tehetetlen állam asszisztálása mellett a filléres kábítószer árusításával. (Történik mindez úgy, hogy egy idehívott amerikai megmondóember beszél arról, hogy Magyarországon ő nem találkozott droggal, és a cinizmus netovábbjaként a miniszterelnök úgynevezett politikai igazgatója ezt még meg is osztja.) Ott, ahol védelmi pénznek nézi és közönséges útonállóként veszi el prosperáló, ám ellenzéki vezetésűvé lett városok bevételi forrását a hatalom. Ott, ahol a költségvetéssel sikerült valamit olyasmit csinálni, mint ami utoljára az Orbán-pártok esküdt ellenségének, Gyurcsány Ferencnek és csapatának jött össze. Ott, ahol az az érv az embercsempészek szabadon engedése mellett, hogy azzal az állam rengeteg pénzt spórolhat meg. Ott, ahol egyetlen vasútvonalon képes a vasút egy hónap alatt, kilenc kimaradó járattal 4529 percet, azaz körülbelül hat napot késni. Ott, ahol az állam nem tudja tisztességesen megszervezni a műanyagflakonok visszaváltását, de el- és kitartott influenszerei azon hisztériáznak napokig, hogy bezzeg a budapesti olimpián nem raktak volna kék törpét Az utolsó vacsora közepére. Ők innentől egy, valaha a szovjeteket dicsőítő szoborcsoportba erőszakolt, feszületté gyúrt gumicsontot védelmeznek majd.
