2024. június 9-én (Fotó: Magyar Hang/Beliczay László)
Negyvennégy százalék? Az rengeteg! Ez volt az első gondolatom, amint elolvastam a Jelenben a Forrás Társadalomkutató Intézet legújabb tanulmányát, amiben az idézett adat azt jelölte, hogy a választók mekkora hányada hajlandó félretenni értékpreferenciáit a kormányváltás érdekében. Vagyis a kutatás szerint a választók csaknem fele úgy van vele, hogy teljesen mindegy, kicsoda és micsoda, de valaki vagy valami vessen már véget Orbán Viktor másfél évtizedes országlásának. Kijelenthető, hogy ez a számadat bizony súlyos látlelet a komplett politikai elitről.
Táplálhatja az értékeket félretevő, kormányváltást óhajtó választói pragmatizmust az is, hogy a Fidesz (és a KDNP) egyszerűen viccet csinált minden értékből, amit valaha a zászlajára tűzött. A konzervatív tekintélytisztelőkből úrhatnám autokraták lettek. A kérlelhetetlen antikommunistákból a szovjet reneszánszon dolgozó orosz állam kiszolgálói. A Kárpát-medencei nemzetegyesítőkből egy magyar katonasírokat gyalázó, kimosakodott román futballhuligán látens támogatói. És így tovább. De nemcsak az elvi alapokkal van baj, hanem a gyakorlattal is: a kormányzati teljesítménye is olyan silány, hogy futószalagon gyártja a protest-szavazókat. Tizenöt év után senkit nem érdekel már az intézkedéseket indokló ideológiai maszlag, ha már konkrétan ott tartunk, hogy beleszakad a mennyezet egy kórházi ágyba.
Felemelt mutatóujj ez a negyvennégy százalék a parlamenti ellenzék számára is. Három éve még hat (és nem hét!) párt állt össze, hogy minden ideológiai különbséget félretéve megvalósítsa a kormányváltást, a vereséget követően azonban már külön utakra szédülve hangsúlyozzák, hogy mennyire fontos az ő elveik és nézeteik megjelenítése a politikában. Nem csoda, hogy az így képviselt értékekre és képviselőikre nagy számban mondanak nemet az ellenzéki választók.
És kezdenie kell valamit ezzel az „értéktelenséggel” Magyar Péter Tisza Pártjának is. A Forrás tanulmánya kitér rá, hogy Magyar még rá is játszhat arra, hogy a „se nem jobb, se nem bal” jelszóba egyelőre még sok mindent beleláthatnak a választók. De még kormányra se kell kerülniük, elég, ha megvalósul egy általuk amúgy szorgalmazott szakpolitikai, vagy miniszterelnök-jelölti vita, oda már kellenek az alternatívák, a víziók, az értékek. Ott ugyanis már nem lehet előállni pusztán vádbeszédekkel, kormányra kerülve pedig pláne nem tehetik meg, hogy mást se tesznek, csak visszafelé mutogatnak. (vö.: „Miért, Gyurcsány alatt jobb volt?”) Ezt a politikát ugyanis már túlságosan is jól ismerik a választók – fidesztiszául: a magyar emberek. Negyvennégy százalékuknak annyira elege van már belőle, hogy minden mindegy alapon utasítja el…
