Megint adott egy interjút Orbán Győzőné, a miniszterelnök édesanyja. Egy olyat, amiről most már a békemenetes beszélgetéssel ellentétben minden kétely nélkül kijelenthetjük, hogy az a Fidesz vezetésének jóváhagyásával, propagandacélokat szolgálandó készült, hiszen a kérdéseket egy orbánista tiktokker tette fel. A beszélgetés igazi jelentőségét és erejét nem is az adja, hogy Orbán Viktor megint egy családtagja mögé bújik, megszoktuk azt már. Cukisággal lájkot vadászni az unokáival, gazdasági befolyást szerezni pedig a gyerekein, édesapján, vején és gyerekkori barátján keresztül szokott a miniszterelnök. Orbán Győzőné most a kormánypártok legfrissebb politikai termékének, a stabilitásnak – pontosabban az utána érzett vágynak –, lett a reklámarca. Ráadásul sokkal hitelesebben hozza a szerepét, mint a fia, akit az utóbbi időben megkeseredett autokratából próbál sokat látott államférfivá maszkírozni a kommunikációs stábja. Orbán Győzőnének könnyebb dolga van: csak lehuppan a konyhaasztalához, egy kedvesen érdeklődő, őt következetesen Erzsi néninek szólító propagandistának nosztalgiázni kezd a panelban felnőtt, gyerektársainak mesélő miniszterelnökről. Orbánné felszabadultan trécsel, hiszen neki nem kell patikamérlegen súlyozott választ adnia a gyermekvédelem csődjéről, az elárult határon túli magyarokról és a lerohadó államról, következésképp a gügyögő békeszólamok és kötelező Fidesz-panelek nélkül is ösztönösen megfogalmazza azt, amit 2026-ra ígérnek a választóknak a kormánypártok. „Ahogy most van, az maradjon így, és senkinek semmi baja ne legyen”. Ismerős tartalom, csak eddig ezt úgy hallottuk, hogy „XL biztonság, a slim fit bizonytalanság helyett”, „hallgass az eszedre, szavazz a Fideszre”, Orbán Balázs azt írja a Messenger-csoportjában, hogy „elég egy rossz döntés, inkább ne kockáztassunk” vagy úgy láttuk kormánykék plakátokon, hogy „szavak helyett tettek”.
Tegyük most e mondat mellé azt, amiről Tölgyessy Péter hosszan beszélt a legutóbbi, Partizánnak adott interjújában. Amikor ugyanis a jogász, politológus arról értekezett, hogy a 2026-os választáson beérhet a Fidesz „tűzijátéka”, vagyis az osztogatás és annak ígérete, akkor azt persze lehet az Orbán-pártok zseniális hatalompolitikai húzásának beállítani – a kitartott médiaprostituáltak és a hatalom fizetetlen hasznos idiótái persze meg is tették ezt. Csakhogy a kádári szocializációt remekül ismerő rendszerváltó értelmiséginek ez a vélekedése ugyan ki nem mondott, de attól még egy kíméletlen ítélet volt Orbán Viktor országlásáról is. Ha ugyanis tizenöt év teljhatalom után elképesztő mértékű, fedezet nélküli pénzszórásba kell kezdeni ahhoz, hogy Orbán Viktornál maradjon a kormányrúd, vagy ha úgy tetszik, „ahogy most van, az maradjon így”, ott sok minden van, de az ígért stabilitás, az pont nincs. Csak az utána érzett kétségbeesett, hiábavaló és hamis reménykedés.
