A magyar ellenzéki világban különös vetélkedő folyik. Ki tud biztosabbat arról, miért nem lesz választás, a Fidesz miért nem adja át a hatalmat? Az éppen beiktatott törvények veszélye, meg ami még várható. Elhalasztják a választást, kémügyek miatt letartóztatják az ellenzéki vezetőket, újságokat tiltanak be… Addig is, a sajtótájékoztatókon – amelyekkel nyilván felhagynak -, már nem mondanak semmit, s ha mégis, olyan cinikus gazember módjára teszik, hogy az párját ritkítja. Talán nem ezt akarták látni, de a mi mozinkban most már ezt a filmet vetítik.
A magyar ellenzék az elmúlt évtizedekben nem készítette fel a tömegeket arra, amivel most szembe kell nézniük, ha változást akarnak. Más országokban több a személyes konfliktus a hatalommal, nálunk a szócsata dívott. Az 1989-1990-es rendszerváltás hatalmas tömegeket vitt az utcára, de ők nem csatázni mentek, hanem – még ha néha tiltakoztak is – örömünnepet tartottak. A televízió elfoglalása 1989. március 15-én, majd október 23-án a köztársaság kikiáltása örömünnep volt. Akkor már nem kellett félni. Az állampárt még bábozott, de már nemigen létezett.
A Fidesz 2010-es bevonulását megelőzően semmilyen ellenállás nem volt. A kormánypártok kicsit durcáskodtak, de háttérembereik már a Fidesznél gazsuláltak. Békés megadás volt, nem választás, a pozíciókat már 2009 végén feladták. Aztán, mivel ellenállás nélkül tehette, a Fidesz ostorral vágott a lovak közé 2010-től, elvette a magánnyugdíjakat, és mennyi mindent még. De a tömeg azt mondta: elég volt a baloldal korrupt zizegéséből, harsány, tiszta beszédet, határozott irányokat akarunk! Megkapták, megkaptuk, az új Alaptörvénnyel, az ellopott közvagyonnal és egy önmaga európai történelméből kiiratkozott országgal együtt.
A NER közben felépült és beépült, gyárakba, bankokba, kastélyokba, földekbe és az agyunkba, vezetői elszemtelenedtek, miközben alighanem el is butultak, arrogánsak lettek. De bennünket nem bántottak. A stadionokat nem töltötték meg letartóztatott emberekkel, és bár támadások mindig voltak, de azok nemigen hűtötték le az ellenzéki fotelek melegét.
Az általános elbutulásban, a narcisztikus politikusi fellépésekben osztoztak az ellenzéki pártok is, az összefogás hatalmas támogató tömegeinek írmagja ma elfér egy közepes művelődési házban. Az ellenzék véleményvezéreinek jelentős része támogatja a Tiszát, kisebb csoportjai gyűlölik, és egy isten tudja, milyen baloldali összefogást sürgetnek valakik között, valamilyen feltételekkel, a Tisza valóságos tömegeivel szemben.
Azt azonban világosan látjuk, hogy ez a menet nem lesz örömünnep. Nem lehet majd dalolva elfoglalni a köztelevíziót, a NER tolvaj arisztokráciáját nem lehet megdádázni holmi spontán privatizációs vádakkal. Rendre azt latolgatjuk, hol szakad el a cérna, hol durvul el a hatalom. Politikai jövőkatasztrófák közötti versengés folyik.
Ne engedjük! Már nem tudjuk elkerülni a kiállást, ahhoz túl sokan vagyunk. A mérkőzés már megkezdődött, pályára kell lépni. Nevetséges, rozoga, kövér figurákat fotóznak a digitális harcosok gyűléséről, de vannak mások is, akikkel találkozni fogunk.
Honnan tudjuk, hogy a mérkőzés megkezdődött? Hallgasd csak a miniszterelnököt. Most már nem kell tépelődni azon, hogy amit látsz, az egy titkos, valójában trükkös és békés terv része-e. Nem az. A tihanyi beszéd, a bejegyzések, a tettestársak gyalázkodásai, a plakátok: maga a valóság. Nem tudsz előle elugrani. S ha egyszer így van, bele kell állni.
Nem baseball ütőt kell ragadni, itt még szerencsére nem tartunk. De nem is kell várni, hogyan válik igazi veszéllyé, amit látunk, hallunk, olvasunk. Már az. Két dolgot kell tenni: még többen lenni, és megmutatni magunkat. Hiába a fanyalgás, hogy tüntetéssel nem lehet kormányt váltani, az biztos, hogy a feladathoz jobb az egymilliós tömeg, mint a százezres.
Nagyon erős lesz, ha a következő hónapok során határtól határig viszik, nem egyszer, hanem ötször a hírt, hogy van másik, egy erősebb szavazótömeg, amelyik végre tisztességes országot akar. És ha megvallod végre a szomszédodnak, hogy egy másik kormányt akarsz, ha nem bújsz el a véleményeddel, akkor tényleg vége a NER-nek.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2025. június 4-én.
