Az április 12-én bekövetkezett események sok szempontból túllépnek az 1988-1990-es rendszerváltáson. A legfontosabb a hatalmas részvétel a fordulat előkészítésében. Ennek és a kivételesen tehetséges irányításnak tudható be a részvételi rekord és a kétharmadot meghaladó eredmény is. 

BORÍTÉKOLHATÓ FELEDÉS. Amikor a váltás már biztosnak látszik, előlépnek a várt új kormány hívei a sötétből. Eddig féltek megszólalni, sokan most sem az igazság kedvéért teszik, hanem önvédelemből. Az utolsó napok szentjei. Akiknek a lelkét nyomta a visszatartott igazság, de most felszabadultak. A kisméretű (egy nanokáptalan) memóriával rendelkező média felkapja őket (mégis jobb érzés az új hősökről írni, róluk forgatni), készül az aktuális Hírességek Fala.
Akik korábban kiléptek, felléptek, ők már nem aktuálisak, és rövid időn belül megismétlődik, amire Orbán Viktor is gyakorta hivatkozott, hogy ugyanis ő kergette ki az oroszokat. És valóban, volt öt ütős mondata a téren, amelyek a feledésbe taszították mindazokat, akiknek amúgy a Fidesz a létét köszönheti. De rendben van, az elhallgatott öregek gondoskodjanak magukról. Az új emberek, az új és tehetséges újságírók, a megszülető polgári csoportok pedig a kedvemért vívják meg azt a csatát az új rendszerért, amelynek kínos kísérőjelensége, de nem lényege az átmentés – ahogy 1990 körül szokás volt ezt hívni.

TITOKÉRT IMMUNITÁS. Ebben a műfajban a legütősebb élményeket akkortájt szereztem, és ez általános impresszió volt a generációm számára. Ám sokkal ironikusabb hangulatban töltöttem a 2010-es váltást a vasútnál. A Bajnai-kormány erős korrekciós politikát folytatott, nagyobb vasúti beruházásokról szó sem lehetett, sem pénz, sem perspektíva nem látszott előttünk. Azt azonban még én is döbbenettel tapasztaltam, hogy a döntésképes vezetők nem is nagyon engedtek át semmit, mert féltek, rossz szemmel nézi majd a Fidesz. És igazuk is lett.
Kollégáim közül páran elpárologtak, adatokat vittek, programokat írtak az új uraknak. Volt, akinek megháláltak, volt, akinek nem. Az iratok memóriakártyára való felvitele őrületes zavart tud okozni, mert több az átadott kártya, mint az olvasó. Ilyenkor ezerszámra teremnek titokgazdák a semmiből.
Abból viszont lehet profitálni, hogy a győztes vezetők pár éve még maguk is a rendszer részei voltak, láttak, hallottak, ha tetszett, ha nem. Ők tehát egy hozzám hasonló figurához képest frissebb élménnyel bírnak a bűnökről, amit most jól lehet hasznosítani. A legtöbb ügy a fejekben van. És nem csupán az államról, hanem az állam körüli tanácsadó-ügyvédi hálózatról is szó van. Fontos, hogy papírok ne vesszenek el. Még fontosabb, hogy tudjuk, milyen ügyben milyen papírokra van szükségük. Hogyan fest a rendszer, ha minisztériumként (meg afelett is) lerajzoljuk a megrendelői és megbízotti hálózatokat, mögé a megbízási díjakat és a szerzett vagyont.

NEM TETSZIK A MINISZTERED. És egy pont, ahol érdemes észnél maradni. Legutóbb az oktatási miniszterjelöltről robban ki egy vita, akiről a felhevült kommentelők egy része – érthető félelemből, de alighanem indokolatlanul – feltételezte, hogy majd megtartja a vallásos nevelést és az egyházi iskolák kiemelt támogatását, miközben vannak erős ellenzéki hátterű, semleges világnézetű jelöltek is. Haragos hangulatban, csekély információáramlás közepette folyik a vita, sok a sértett tanár, a sértett aktivista, sok az ügyetlen politikus.
Egyébként is, a NER-ben nehéz volt eligazodni világnézet ügyében, ha azt egyszer el kellett rejteni. Oktatási krédó, gerinc, track-record: ma ez, amit fontos megismerni. Ha világnézeti-finanszírozási szegregáció fenyeget, emeljük fel a hangunkat, ha nem, akkor meg ismerkedjük azokkal, akiket elénk küldenek. A Tisza főkatona-jelöltjét senki sem bántja, az egészségügyi minisztert sem gúnyolják, hogy jobban táncol, mint irányít, mivel ez utóbbiról nem sokat tudunk, viszont benyomásaink jók és reménykedünk.
Az új pénzügyminiszter is jó benyomásokat kelt, a tetejében podcastjaiban elmagyarázza, hogy egy pénzügyminiszter milyen kalapáccsal milyen üllőt üt. Ugyanezért szimpatikus Kapitány István is, aki Orbán Anitával együtt felkészült és emberi figurát képvisel, amitől már elszoktunk. Kioktatás, csodavárás és arrogancia után becsüljük ezt meg. Az sem dráma, ha hozzászokunk.

Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2026. április 24-én.