„Ha nagyobb vendégség érkezett, egy gyermekből két fogás is jut körettel, salátával.” (Jonathan Swift)
Viktornak igaza lett, bejött neki, most először: egy életveszélyes kretén lett Amerika elnöke, aki kihozta a karanténből a másik életveszélyes kretént, akinek nem is az a baja, hogy kretén, hanem hogy egy klasszik sunyi gonosz tömeggyilkos orosz zsarnok. Most megint ilyen kötözni való bolondok szabják meg a táncrendet, mint amikor Adolf és Benito, a két igazi, veszedelmes fallokrata dominálta a politikát; az egyik egy ilyen önfertőző pszichopeti gnóm, akit szintén vert a papája, a másik egy hangoskodó bohóc – a következmények ismertek.
A legszebb, ha az ember mély levegőt vesz, és belepillant a kormánypárti médiába, micsoda triumfálást lát bennük és hogy rögvest egy az egybe’ böfögik fel a minielnök legújabb, immár oroszosan életveszélyes agymenéseit, lelkesen, szóról szóra a nyugatról pénzelt civilek kisöpréséről, olyan stílusban, amiből süt, hogy „Ó, ha gyilkolni szabadna újra, / csámcsogva, hersegve szívnák a vért” (Spiró). Megint nyiladoznak a nyilasok.
Majdnem minden osztályban van egy Merényi, egy szívtelen és erőszakos erős fiú, aki gátlástalanul bántalmazza a többieket, persze a gyengébbet, és az iskola soha, soha nem védi meg a gyerekeket. Valamit javít a helyzeten, hogy ma már tematizálták a problémát (bullying), de a jelenség örök, és nem kedvez a dolognak, hogy a világ a globális bullying felé gravitál éppen. Van egy ország az országban, melynek lakói mindig az erős mellé állnak. Nem a gyenge mellé, akit megtámadnak, abuzálnak, kinevetnek, lebombáznak, megerőszakolnak, megkínoznak – nem. Állj a Merényi mellé, dörgölőzz hozzá, hidd el, hogy a gyengébb tehet róla, hogy bántják, hidd el a meséket, hisz ostoba vagy, polgári öntudat nélküli cselédfalusi homo sovieticus, aki fél a gondolkozástól, nem is érti a világot, de gyűlölni, azt tud. Ahogy anno a lengyeleket gyűlölted, hogy tüntetnek, ahelyett, hogy dolgoznának, hidd el azt, amit odafönn világosan megmondanak, nincsenek kételyeid, hiszen tudatlan vagy, faluszéli büdös paraszt; hidd el, hogy külföldi ügynökök szítják az elégedetlenséget, mindig is elhitted, ahogy azt is, hogy minden menekült terrorista, a nők és a gyerekek is, hogy megszállók, ezért halált érdemelnek, csak a te kis szánalmas, szaros egzisztenciád és a kádárkockád legyen biztonságban, te kis rendes magyar ember, én szavazóm. Utáld Amerikát, szeresd az oroszokat, hát nem volt elég, amit eddig kaptál tőlük…? Szopd be, hogy az ukránok nácik és bántalmazták az ukrajnai oroszokat, ami pont annyira igaz, mint amit ’56-ról mondanak a 2011-es orosz tankönyvek.
„A tüntetők a magyar vezetést a szovjetbarát irányzatért kritizálták, követelve Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből. Teljes megalapozottsággal feltételezve, hogy a magyarországi krízis katalizátorai a belső ellenzéket támogató nyugati titkosszolgálatok voltak, a Szovjetunió csapatokat vezényelt Magyarországra, segítve a magyar hatóságoknak elnyomni az akciót.” Ez áll a 11-es szovjet, vagyisizé orosz töritankönyvben.
Ez ’56 ellenforradalomként való pártállami interpretációja, s ahogy dolgok kinéznek, lesz itt még április négy meg novhét megünneplése is, keverve egy kis Wass Albival, Tormay Cécile-lel meg Nélküleddel, de ez tényleg nem megy nélküled, aki mindent beveszel, kevéssel is beéred, csak hagyjanak békén, és a zsidók lehetőleg húzzanak el, mint a független sajtó, a kettő ugyanaz, ki velük az országból.
Erre vonatkozik szerény javaslatunk. Ne szaharozzunk, okuljunk a múltból, egyből vegyük elő a magyar lélek és kultúra esszenciális szimbólumát, ami nem más, mint a vagon. Ugye készül az új zsidótörvény, a civil-kisöprős, rövidítsük le a processzust, aki pénzt fogadott el nyugatról, pakoljuk fel, oszt’ jónapot, semmi szarakodás a téglagyárral, irány Horány. (Szerény javaslat a címe Swift röpiratának, melyben az írországi szegénység megoldására a szegények gyermekeinek élelemként való feldolgozását javasolja.)
2025.03.02.
Szerintem idén ne tartsuk meg a március 15-i ünnepségeket.
Barátaim az Úrban és a NER-ben: a kor szellemével ellentétes egy olyan fenomén ünneplése, ami arról szól, hogy a megtámadott kicsi ellenáll a megtámadó nagynak, rossz vért szül ez. Muszáj ezt erőltetni? Ha a görögök nem álltak volna ellent a perzsáknak, a zsarnokság formálta volna az európai ókort, és most nem kellene ennyit ba…akodnunk a demokráciával.
Az új paradigma, pontosabban a régi-új paradigma az erősebb kutya-modell – ősi idea ez, még abból az időből, amikor lekászálódtunk a fáról és elkezdtük agyonverni egymást, voltak felszólamlások ezzel kapcsolatban Buddhától a Hegyi beszédig, hogy ne az erőszakkal formáljuk a valóságot, de hát nézzünk körül, hölgyeim és uraim, legyünk realisták, ne ajvékoljunk. Ahelyett, hogy a nyegle anarchista Petőfit (akinek ugye egyébként eredetileg más neve volt, az, hogy Petrovics) és a kizsákmányoló osztály olyan prominenseit ünnepelnénk, mint Széchenyi, Wesselényi, Deák vagy Eötvös, térjünk vissza azokhoz a szép tradíciókhoz, amelyekben mélyen gyökerezik a magyar lélek, és méltányoljuk testvéri támogatóinkat, megadva nekik is a kellő tiszteletet.
Elsőként állítsunk szobrot Vlagyimir Putyinnak a Dózsa György úton, megvan a helye ugye, btw át kéne keresztelni azt is, mert ez a Dózsaizé is ilyen afféle balos ikon, sokkal jobb lenne mondjuk Rettenetes Iván, aki kellően kemény kézzel és kreatívan bánt el kora szuverenitásvédelmi problémáinak okozóival, és olyan nagyon eredeti innovációi voltak, mint a nyilvános kivégzések, az ellenzékiek élve való megfőzése, az érzéki karóba húzás, a grillezendő civilek nyílt tűzön való megsütése vagy a végtagok leszakítása; Ivánnak láthatóan volt érzéke a finomságok, a vér és a barbecue iránt. És ő teremtette meg a központosított orosz állam alapjait is, márpedig a központosítás az alfája és ómegája egy ország működtetésének, nem az a hülye libernyák demokrácia a szakadatlan pepecselésével és az ellentétes érdekek közti kompromisszumok meg a hatalmak megosztásának nyálas és feminin erőltetésével, ez a gyengék és a buzik világa, ebből elég.
Az utat ízlésesen díszíthetnénk olyasmi köztéri szobrokkal, mint Kocsis Máté lovasszobra és Schmidt Mária gigászi, őrjítően erotikus aktja.
De menjünk tovább, ne álljunk meg itt! A gulyáslevest kereszteljük át guláglevesre, vezessük be ismét az orosz nyelv kötelező oktatását, és a komcsiszagú Kossuth-díjat kereszteljük át Wass Albert-díjra. Új szlogenünk, hogy „Világ fasisztái egyesüljetek!”, ezt varrjuk az új fényes szelek lobogtatta zászlóinkra, pokolba a köcsög felvilágosodással és a zsidrák euroatlanti gondolattal, a totojázó libsi Európával, az egészséges, fiatal népeké a jövő, hulljon a férgese, ne féljünk a vértől, azzal mossuk tisztára az elpuhult Nyugat fertőzte izéinket. Szóval vissza az igazi gyökereinkhez, van mire támaszkodni Szapolyaitól Szálasiig, akik a tisztogatás nagymesterei voltak.
Egyszóval semmi Petőfi és Talpra magyar, ne a gyengéket és a demokráciát, a szabadságot ünnepeljük, hanem a vér és a talaj bajnokait, ne a sebek vakarását, hanem a hatalom akarását magasztaljuk, és legyünk rabok, az erő és a siker, a vér és a talaj, a Nagy Testvér rabjai.
2025.03.14.
A szerző kétrészes pamfletje a Népszava Vélemény rovatában.
