Ellenzéki politikusok az LMBTQ-emberek érdekeiért alakítottak parlamenti képviselői csoportot – jelentette be kedden, online sajtótájékoztatón Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezető-helyettese.


Fotó: Facebook/Momentum

Az ellenzéki politikus az MTI szerint arról beszélt:

amellett, hogy Magyarországon napjainkban súlyos megélhetési és szociális válság tombol, a pedagógusok és diákjaik „a jövőért harcolnak”, az emberi és a szabadságjogok is veszélyben vannak.

Hozzátette: ez utóbbi miatt hozott létre öt ellenzéki párt huszonegy képviselője frakcióközi csoportot, amely – szorosan együttműködve a civil szféra szereplőivel – egy olyan társadalomért dolgoznak majd, ahol nem különböztetik meg, nyomják el az LMBTQ-embereket.

A csoportban képviselt emberek hangját szeretnénk felerősíteni, és bevinni az ügyeiket a parlamentbe – közölte Bedő Dávid, aki mellett részt vett a rövid tájékoztatón Tordai Bence, a Párbeszéd, Kunhalmi Ágnes, az MSZP és Kanász-Nagy Máté, az LMP frakcióvezető-helyettese, valamint Sebián-Petrovszki László, a DK országgyűlési képviselője.

Fidesz: a „baloldal” rászabadítaná az LMBTQ-propagandát az óvodákra és az iskolákra

A „baloldal” továbbra is rászabadítaná az LMBTQ-propagandát az óvodákra és az iskolákra – reagált a Fidesz kedden az ellenzéki pártok LMBTQ-emberek érdekeiért létrehozott parlamenti frakcióközi csoportjának megalakulására.

A nagyobbik kormánypárt közleményében úgy fogalmaztak: a „dollárbaloldal ma is kéz a kézben megmutatta, hogy minden téren szolgaian teljesítené külföldi szponzorjai és Brüsszel ideológiai megrendeléseit”.

A mostani háborús helyzetben és szankciós válságban a „baloldal” LMBTQ-parlamenti csoportot alakít – írták.

Hozzátették: Gyurcsányék nemcsak a migránsokat akarják betelepíteni Magyarországra, nemcsak az olajat és gázt akarják elzárni a magyar lakosság elől, hanem a gyerekeket is beáldoznák, továbbra is rá akarják szabadítani az LMBTQ-propagandát az óvodákra és az iskolákra.

Forrás: MTI, Propeller