Elemzés
A külpolitikára koncentráló miniszterelnököt a kegyelmi botrány hozta végképp vissza a magyar valóságba. Már a növekedési fordulat lehetetlensége, majd a külpolitikai mozgástér szűkösségének februári tapasztalata megingatta ítélőképességét. Mégis a megszokott tetterejével drámai gyorsasággal elhatározott vezéráldozattal kívánta az összes szálat sebesen elkötni. De ez a célja elérhetetlennek bizonyult. Táborának leglelkesebb hányada számára éppen a lemondás emelte ki a kegyelmi döntés védhetetlenségét. A felelősségvállalás ténye csupán részükre mutatta fel Orbán Viktor kormányzásának erkölcsi magasabbrendűségét. Az ellenzéki közönség eleve minden bajért a miniszterelnököt hibáztatja. Hatalmi szempontból jobban járt volna a kormányfő, ha megáll a püspök úr felelőssé tételénél és a köztársasági elnök bocsánatkérésénél. A merev védelem lényegesen kevesebb kárt okozott volna a Fidesznek, mint a hozott vezéráldozat.
Az Orbán-rendszerbe betagolódott ellenzék nemigen tudott bármi érdemlegeset kezdeni a botránnyal. Ám egy spontán kezdeményezés a Hősök terére hívta a rendszerváltás óta legnagyobb kormányellenes megmozdulást. Az eddigi tiltakozások állandó közönségét messze felülmúlva fiatalok és nem tüntető idősebbek mozdultak meg hirtelen. A „velünk van az erő” euforikus élményét adva a résztvevőknek. Egyetlen estére újraéledt a remény: Orbán Viktor rendszere nem tarthat örökké. Innét már nem volt megállás. A világpolitikát alakító kormányfő hirtelen egy volt minisztere hajdani férjében, a nemrégen még tizenkettedik lándzsás személyében kapott veszélyes kihívót.
A hatalom rendszerint szemtelenül magabiztos véleményvezérei egyszerre érezhetően szoronganak. Hosszú ideje nem volt ennyire tapintható a bizonytalanságuk. A kormányfő megszólalásai tőle szokatlanul védekezőek. Ismétlődően nem vette át a politikai kezdeményezést. Elmaradhatatlan témáit ismételte, fellépésének kisugárzása aligha oszlatta el táborának minden kudarcérzését. Ám a Fidesz közönsége alapvetően továbbra is egyben van, a miniszterelnök hatalmi erőforrásai rendkívüliek. Mégis, a közvetlen háborús veszély kórusban való emlegetésén túl az állampártnak nemigen akad erőteljes vezető témája, sem az „átlagmagyarok” vágyait kifejező mondatai. Valós hazai eredmények nélkül bizony nehéz ütős mondanivalót felépíteni.
A közéleti ellenfeleivel szemben évtizedek óta agresszív harci nyelvezetet alkalmazó kormányfő szájából szokatlanul hangzanak a békeharc mondatai. A Fidesz úgy akar nyerni, hogy közvetlenül nem kíván küzdeni: inkább alapvetően altatja kampányát. Békemenetét is a Margit-sziget nehezen áttekinthető füves-fás térségébe vezette. A tartalmi innováció beszédes hiánya a párt 1994-es, valamint 2006-os fájdalmas kudarccal járó országgyűlési kampányára emlékeztet. Jobb híján Orbán Viktor a személyes mozgósításban bízik, az alacsony részvételűnek gondolt választásokra régi választóit reméli hiánytalanul elvinni. De így sem elérhetetlenek kitűzött céljai. Negyvenöt százalék körüli eredménnyel a Fidesz már az Unió egyik legerősebb kormánypártja maradhat. Mivel az összes szavazat akár tíz-tizenöt százaléka is az öt százalék alatti pártokra eshet, ezzel megtarthatja az európai parlamenti mandátumok többségét.
Így két győztese is lehet a júniusi választásoknak. Ugyanakkor bármilyen sok voksot is szerez Magyar Péter európai listája, mozgalma két esztendőre bekerül az ellenzéki ingoványba. Ennek lehúzó reménytelensége döntően nem az ellenzéki vezetők tehetségtelenségéből, hanem főleg az Orbán-rendszer szerkezetéből származik. Tiltakozó megmozdulások lángoló szónoklatai helyett az új erőnek hetente kell majd színt vallania Budapest közgyűlésében és az Európai Parlamentben. Az alapvetően egyetlen személy által sikerre vitt mozgalom nyomban a temérdek könyöklő ellenzéki pártocska közé kerül. Miközben sem hazai parlamenti képviselete, sem polgármesterei, sem némi stabilitást adó szervezete, sem az itthoni politika tűzében edzett emberei nem léteznek. Romlását akaró ellenfelei viszont annál többen lesznek majd mind a kormánypárti, mind az ellenzéki oldalon. Akik lépten-nyomon bizonyítani akarják: fellépése egy kalandor piramisjátékos szerencsejátéka. Az ellenzék régi szavazói pedig újólag megtapasztalhatják: habozás nélkül lép át a baloldal akár legszentebb tabuin is.
A legcsekélyebb megállás, akár egyetlen nyári szünet is, könnyen Magyar Péter mozgalmának elsüllyedését hozhatja. Ennél jobb esélyt kínálhat számára, amennyiben már a siker estéjén tovább viszi rohamát. Ha a Fidesz elveszíti a szavazatok többségét, különösen, ha lényegesen 45 százalék alá esik a támogatottsága, és a Tisza Párt listája kiemelkedik az ellenzéki mezőnyből, ott lesz a kísértés: Magyar Péter immáron a főhatalmat célozza meg. Az európai választások ellenzéki többségére hivatkozva következő tüntetésével már magát a Karmelitákat támadja. A kormány azonnali lemondásának és az előrehozott választásoknak a követelése a gordiuszi csomó egyetlen kardcsapással történő átvágásának reményét kínálva híveinek.
A magát a főhatalmat provokáló megmozdulásra adott esetleges erőteljes rendőrségi fellépés újabb, minden eddiginél keményebb szankciókat hozhat az Unió részéről. Tavaly még elenyésző volt az esélye bármiféle hazai felfordulásnak. Mostanra azonban már a törésszerű fordulat is lehetséges. Amennyiben ütközés felé rohanunk, kisebb lesz a jelentősége a Fidesz vidéki szavazótáborának és propagandagépezetének, döntővé a fővárosi ellenzéki tüntetők elszántsága válik. Egy ilyen robbanásnak azonban egyelőre csekély a lehetősége, bár táborok közötti gyűlölet megvan hozzá.
Az internet és a közösségi média korában a Nyugat fejlett országain kívüli világban az elmúlt két évtizedben régebben sosem látott számban támadtak akár hatalmas megmozdulások. Ezek egy popkoncertnél vagy labdarúgó-mérkőzésnél is messze lelkesültebb közönséget hívtak utcára. Sokszor átmenetileg destabilizálták vagy egyenesen megbuktatták az elnyomó, korrupt hatalmat, de egyúttal vákuumot is teremtettek, amit hamarosan valaki más, a tüntetőknél szervezettebb erő töltött be. Valamilyen populista vezér, mozgalom vagy a hadsereg vette át az uralmat, a korábbinál is elnyomóbb rendszert felépítve. Néhol pedig tartósabb, akár polgárháborús káoszt okoztak. A tucatnyi nagyszabású megmozdulás egyedül Dél-Koreában és Chilében hozott inkább pozitív eredményeket. A kijevi Majdan forradalmának végkifejletéről majd háború végeztével lehet véglegesen állást foglalni. A többi ország utcai ellenállása viszont határozottan rontott hazája helyzetén.
Ez nálunk is bekövetkezhet. A magyar politika állapota gyökeresen más, mint 1989-ben volt. Először is, akkor létezett egy általánosan követhetőnek gondolt minta, a demokratikus kapitalizmus rendje. Ám mára a Nyugat világa válságba került. Kifejezetten jól működő demokrácia legfeljebb néhány gazdag kisországban létezik. A közhatalom, a nyilvánosság, a tudomány intézményei iránti állampolgári bizalom indexei harminc éve még elképzelhetetlen mélyponton vannak. Sem a társadalmi, sem a politikai polarizáció mérséklésére nincsenek kipróbált javaslatok. Egy közvélemény-kutatás szerint az emberek 43 százaléka lehetségesnek tartja a polgárháborút az Egyesült Államokban. Európában némileg mérsékeltebb a szembenállás az új jobboldal és a régi elitek között. Viszont az Unió államai a gazdasági innováció terén lényegesen rosszabbul állnak, mint az Egyesült Államok.
1989-ben a magyar pártállami vezetők már egyáltalán nem hittek rendszerük magasabbrendűségében, viszont remélték: a demokratikus fordulat után is megőrizhetik pozícióikat. Ma a miniszterelnök szilárdan bizakodik rendszere világméretű térnyerésében, és tudja, hatalomvesztése a Fidesz teljes megsemmisülését hozhatja. Bizonyosan minden tehetségével küzdeni fog rendszere megmentéséért, mert mást nem is tehet. A hatalomváltás most távolról sem lehet olyan békés és rendezett, mint 1989-ben volt.
A kormányfő a kihívásra válaszul jó eséllyel tovább erősíti állama centralizációját, a piaci szereplők központi regulációját és a hatalom átfogó ellenőrzését az állampolgárok felett. Ennek akadályát még leginkább az Unió valószínűsíthető szankciói képezhetik. A régi európai elitek könnyen Magyarország kiszorítása felé vehetik az irányt. Ez számunkra nem civilizált elválást, valamiféle magyar Brexitet jelentene, hanem az európai piacra jutás lényeges akadályoztatását, az európai munkavállalás lehetőségének korlátozását, visszahozott határellenőrzést jelentene. Kína és Oroszország számára is lényegesen veszítene hazánk mai jelentőségéből. Néhány jobboldali véleményvezérrel ellentétben Orbán Viktor is pontosan ismerheti az Unió elhagyásának vállalhatatlanságát.
Magyarország nem a fejlődő világ része, Európa közepén nem eleve esélytelen egy újabb demokratikus fordulat. Az ellenzéki közönség többségi véleménye szerint bármi jobb, mint az Orbán-rendszer. Ez azonban egyáltalán nem ilyen egyszerű. A Fidesz-hatalom a ’89-es demokrácia sikertelenségére válaszul keletkezett. A bajok egy kisebb részét megoldotta, ezek helyére viszont gyakran súlyosabbakat teremtett. Az Orbán-rendszerhez hasonlítható hatalmi szerkezeteknek rendszerint van egy problémamegoldó felfelé ívelő ága, majd haladásuk már inkább lefelé vezet. Rövid és középtávon aligha van visszaút a járvány előtti évek viszonylagos közéleti stabilitásához és ütemes növekedéséhez. Ha most végül a miniszterelnök elreteszeli a változást, a Fidesz-hatalom válságának megoldása nélkül valaki nemsokára újra megkísérli kikényszeríteni a hatalomváltást. Itthon és külföldön túlságosan sokan akarják az Orbán-rendszer mielőbbi bukását.
A Fidesz-hatalom esetleges összeomlása után Magyarország bajai továbbra is itt maradnak velünk. Magyar Péter megszólalásai tömegével tartalmaznak csábítóan könnyű megoldásokat. Például a nálunk sokkal gazdagabb országokban is rendszerint gondokkal terhes a különféle közszolgáltatások működése. Bántó hiányjelenségektől mentes állami egészségügy csupán a miénknél sokkal magasabb közterheket vállaló államokban létezik.
Köztes-Európa valamennyi országát újólag megkísérti a semmiből jött megváltó. Minél nagyobb a kudarcérzés, annál erőteljesebb a szokványos politikán átlépő karizmatikus vezető iránti vágyakozás. Orbán Viktor erejét is nem kis részben ebből az állampolgári kívánságból merítette. Magyar Péter még inkább a csodát ígéri közönségének, ám ezzel roppant igazolási kényszerbe is hozza magát.
Megszólalásai, minden hisztérikusságuk, felajzottságuk ellenére közönsége lelkiállapotához igazodnak. Országjárása kifejezetten jól szervezett, nyilatkozatai gyors tanulékonyságot jeleznek. Egy hatalomváltás után azonban aligha adható a lakosságnak rögvest jóléti osztalék. Első lépésként annyi történhet: az állampolgárok visszanyerik szabadságukat és felelősségüket hazánk jövendő irányának meghatározásában, ami bármilyen új kezdet nyitja. Máskülönben azon nyomban elindul a kíméletlen hatalmi küzdelem a keletkezett vákuum betöltéséért. Egészen más készségek szükségesek a hatalomváltás kiharcolásához, mint egy új rendszer felépítéséhez és konszolidációjához. Itt marad velünk még sokáig az Orbán-rendszer összes reflexe, tapasztalata, ahogy a Kádár Jánosé is velünk él. Magyarországon eddig az összes párt megbízhatóan csupán ellenzékben demokrata. Ám sokban mindannyiunkon múlik, mit kezdünk majd a kapott lehetőséggel. De az országunk sorsát illető végső verdiktet ezúttal is a rendszervíziók világméretű küzdelme fogja eldönteni.
A modern tömegdemokrácia erőinek megjelenését érzékelve Ady Endre 1912-ben tiszta szívvel hitte: „Rohanunk a forradalomba”. Valójában nemsokára vesztes világháborúba, két rövid életű, elvetélt baloldali rendszerváltási kísérletbe és Trianonba futottunk. Bethlen István végül az új pénznem, a pengő bevezetésének tájára, 1927-re konszolidálta átmenetileg ismét az országot, alapvetően a világháború előtti hatalmi szerkezet valamelyest felújított változatával.
Most újra az egész világ mozgásba lendült. Sem az új jobboldal, sem a régi elitek nem aratnak végső diadalt csakhamar a másik felett. Az irányított kapitalizmus kínai modellje sem fog rövidesen felülkerekedni a Nyugat kiterjedt szövetségi rendszerén. Az illiberális neopopulizmus előretörése új embereket és új eszméket mozgósíthat a demokrácia mellett.
Hosszabb távon semmiképpen sem fogadnék a versengő piacgazdaság és a hatalommegosztásos parlamenti váltógazdaság ellen. De gyors megoldás aligha következik. Ismét Kölcsey Ferenc nemzeti himnuszában megénekelt zivataros idők jöhetnek szegény Magyarországra.
Forrás: Újnépszabadság