Főleg, ha az ország működéséhez lényegesebb kiadásokkal vetjük össze.
A 2008-as, valóban siralmas eredménnyel végződött pekingi olimpia után a hatalomátvételre készülő Orbán Viktor végigjárta a fontosabb sportági szövetségeket, s mindenütt közölte: kormányt alakítva a sportot kiemelt ágazatként kívánja kezelni. Betartotta az ígéret. A magyar sportban azóta beköszöntött az aranykor. Nem a versenyeken elért eredmények tekintetében. Hanem olyan irdatlan mennyiségű pénzt csatornáztak oda, amennyit soha korábban. Az mfor.hu tavaly év végi összesítése alapján a kormány 2011 és 2022 között a központi költségvetésből 3292 milliárd forintot fordított a sportra, ezen felül pedig 1253 milliárd folyt az ágazatba tao-támogatásként. A 4545 milliárd azonban „csak” a hivatalos költés, ezen felül a bújtatott támogatások mértékét megbecsülni sem lehet.
„Óriási összegeket fordítunk az élsportra”
– rögzítette a Népszavának Győrffy Dóra közgazdász, korábbi atléta (fedett pályán Eb-ezüstérmes magasugró). Hogy az évi több mint 400 milliárd forintos sportfinanszírozás léptékét kontextusba tudjuk helyezni, azt az adatbázist érdemes szemügyre venni, amely azt vizsgálja, hogy az egyes országok a GDP hány százalékát költik egyik-másik területre. A sport a rekreáció, kultúra, vallás szekcióba tartozik.
„2004-ben még a bruttó hazai össztermék 1,8 százaléka szerepelt e hármas soron, ez a szám 2022-re 2,7 százalékra emelkedett. Az európai uniós átlag 1,1 százalék! Tehát Magyarország mintegy háromszor annyit költ, mint a többi EU-s ország” – mondta Győrffy, aki szerint már ez az adat önmagában elég árulkodó, de még döbbenetesebb, ha ahhoz viszonyítunk, mennyit költ egy-egy ország speciel egészségügyre. E tekintetben még a régióban is sereghajtók vagyunk, a legkevesebbet fordítjuk rá, a GDP mintegy 4 százalékét. Bulgária esetében ez az adat 4,4, Románia pedig az 5 százalékát áldozza állampolgárai gyógyellátására. Az EU-átlag: 7,7 százalék.
És lehet fokozni!
Aligha kérdéses, hogy egy ország jövőbeni sikerességének záloga az oktatás.
„Az alapfokú oktatásra szánt összeg a GDP 2,9 százalékéról mára 1 százalékra esett vissza. Mondani se kell: ezzel is sereghajtók vagyunk” – magyarázta a közgazdász, aki hozzátette, azért is különösen zavarba ejtőek a sporttal kapcsolatos kiadások, mert szerinte semmiféle kapcsolat nincs a ráfordítás és az eredmény között. „Az olimpiai eredményesség tekintetében a szokásos átlagot produkálták a magyar versenyzők, tehát nem látszik a javulás, előrelépés. Amikor én sportoltam, az atlétika szerintem úgy a mostani büdzsé tizedéből működött, vagy annyiból se, ehhez képest nagy változás nem történt” – mondta Győrffy.
Fölvetődik a kérdés, hogy ha „csupán” a stagnálás zajlik az olimpiai szereplésben, miért éri ez meg a kormánynak? A közgazdász azt felelte: „A 4,5 ezer milliárd forintos kiadás jelentős hányada infrastrukturális beruházást jelentett, ezeket a munkálatokat pedig NER-es vállalkozók cégei kapták meg. A szövetségek többségének élén hatalomátvétel következett be, fideszes politikusok, vagy hozzájuk közeli emberek ülnek az elnöki székekben. Így a sportot nyugodtan tekinthetjük egyfajta kifizetési csatornának. Másfelől Orbán azért is tekintett kiemelt ágazatként a sportra, mert identitáserősítő hatása fontos számára, és még mindig olcsóbb, mint megreformálni a komplett egészségügyet. Súlyos gond a rossz hatékonyság, hogy a piramis csúcsát próbálják meg finanszírozni, mert így sem az utánpótlás, sem a tömegsport, s pláne a népegészségügy nem haszonélvezője a milliárdoknak. Szóval ott tartunk, hogy ülünk cigarettázva, túlsúlyosan a tévé előtt, és büszkék vagyunk a magyarságunkra”.
Vajon mint mond el Orbán vezetői képességéről, hogy az élsportot és azon belül a labdarúgást elképesztően kiemelt helyzetbe hozta, soha annyi pénzből nem gazdálkodhatott, mint manapság, mindent megkap, pénzt, paripát, fegyvert, és jelentős a fejlődés csak a propaganda szintjén számottevő? – vetettük fel Győrffynek.
Annyit reagált: más nem várható ott, ahol a meritokratikus berendezkedéssel szemben a lojalitás és a nepotizmus dívik. „Ezek rendszerek sosem lesznek olyan hatékonyak. Hiszen hiába a sportról van szó: épp a versenytorzítás miatt nem lehetnek azok.”
Párizs elintézte, hogy ne változzon semmi
A hatból két aranyéremhez kevés köze van a hazai sportvezetésnek, ha ezt levennénk az éremtábláról, egészen más hangnemben kommentálná a közvélemény a párizsi szereplést. Még akkor is, ha sokan hangoztatják, nem aranyakban kell mérni a sikert, de ennek a tételnek a beépülése a köztudatba egyelőre nem reális.
A két „külföldi” aranyból az egyik Kós Huberté, akinek kolosszális sikeréhez nyilvánvalóan kellettek a hazai utánpótlásedzők, de felnőttkori kiteljesedése mégsem nekik, hanem az amerikai kollégának köszönhető. Ahogy Márton Viviana aranya sem a magyar edzőgarnitúra sikertörténete, hiszen a tekvandós hölgy nem Magyarországon, hanem Tenerifén született, jelenleg is Madridban él és készül, ellenben egy nagyon jó ütemű igazolással az Újpest versenyzője, majd a Team Hungary tagja lett. Az általuk szállított aranyak mutatják, hogy a hazai sportszövetségek igyekeznek kihasználni a külföldön fellelhető tudástöbbletet, aminek becsatornázása a magyar sportba az ő legitimációjukat erősíti.
A vezető egyéni sportágak közül a kajak-kenu eredményesség terén megint kiemelkedett a többi közül, a négy ezüst- és három bronzérem akkor is megsüvegelendő, ha a csapat az 1976-os játékok, tehát Montreal óta először nem szállított aranyat. Ez bárhogy is van, csalódás, mert a sportág nehezen nevezhető közönségkedvencnek, világszerte kevesen űzik.
Úszásban Milák Kristóf körül forgott a világ, aranya és ezüstje, valamint a nyílt vízi Rasovszky Kristóf elsősége, továbbá a többiek érem- és pontszerzése sikeresnek tekinthető. A szövetséget mégis szétfeszítik a konfliktusok, Hosszú Katinka éles hangvételű közleményében a komplett vezérkar távozását követelte. Vagyis hiába a relatíve jó eredménysor, ezt a meccset még nem játszották le…
A vívóknál felborult minden jövendölés, a férfi kardozók egyéni betlije után a csapatban nyert ezüst, valamint a párbajtőrcsapat aranya, Muhari Eszter egyéni bronzérme kellemes meglepetés, mindhárom éremből hoztak egyet.
Az öttusázó Gulyás Michelle csapatba kerülését a szövetségi kapitány ellenezte, így a korábbi világbajnokból lett elnök, Balogh Gábor hatalmi szóval verte át a rendszeren az indulását. És milyen jól tette: a bizalommal élő versenyzőnő őrületesen nagy viadalt nyert.
Csapatjátékokban már eleve az nagy szó, hogy négy együttes volt érdekelt: a férfi kézisek egy győzelem és négy vereség után nem jutottak tovább a gyilkos csoportból, de nem volt nagy különbség a topcsapatokhoz képest; van ráció az együttesben, tizedik lett. A nők hatodik helye dicséretes, de a párizsi lét simán sokkal szebb is lehetett volna – a „kihasználatlan lehetőség” a legjobb szókapcsolat az értékelésre. A férfi pólósok negyedik helyét az uszoda nem tolerálja, a nők negyedik helye eggyel rosszabb, mint Tokióban.
A hat arany, hét ezüst, hat bronz reális eredmény, és pont arra jó, hogy a magyar sportban ne változzon semmi.
Megjelent a Népszava Sport és Reflektor rovatában 2024. augusztus 14-én.
