Magyarország az az ország, ahol szobrot akartak állítani Hóman Bálintnak, aki a harmincas években szorgalmazta a magyar zsidók deportálását. És az az ország, ahol állami kitüntetést adtak át Bayer Zsoltnak, egy ‘fertőzően antiszemita véleményírónak’.
Magyarország szép lassan kezd karanténba kerülni. Szijjártó Péternek egyre több irányba kell szórnia az átkait. Azt, hogy Orbán Viktor sajátságos politikája hány kelet-európai országot fog az általa összetákolt vasfüggöny mögé csábítani, még kérdéses. Jelenleg a V4-es országokat meglehetősen kiszámíthatatlanul viselkedő, erősen populista vezetők irányítják, akik leginkább a saját hatalmi érdekeiket helyezik előtérbe. Emiatt okozhatnak még egészen furcsa és groteszk meglepetéseket. Mint mindig, most is izgalmas időket élünk. Érdekes és tanulságos lesz tehát nyomon követni ezen országok uralkodóinak tündöklését.
Természetesen minden gyakorló politikus a hatalmának minél szélesebb kiterjesztésével foglakozik munkaideje jelentős részében, ha nincs valaki vagy valami, ami megakadályozhatná őt teljes evilági kiteljesedésében. Egyes demokratikusan megválasztottak esetében ilyesmi azonban nem létezik.
Robert Fico szociáldemokratának, Orbán Viktor keresztény-konzervatívnak, Jarosław Kaczyński pedig csupán szerény szaktanácsadónak mondja magát. A cseheknél Miloš Zeman a király. Mindannyian ügyesen alkalmazkodtak az adott körülményekhez és gyorsan kihasználtak minden számukra kedvező lehetőséget. Egy teljesen új Európát szeretnének teremteni a maguk számára, tisztán keresztényi alapokon. Ezt nagyjából meg is fogják kapni. Persze nem a teljeset.
Az egész társaságból Kaczyński a leginkább alkalmas egy sikeres bukás véghezvitelére. Orbánt jelenleg demokratikus eszközökkel leváltani szinte lehetetlen, máshogy pedig nem érdemes. Bármiféle erőszak rendkívül káros, és a tapasztalatok szerint legfőképpen azok válnak az áldozataivá, akik nem képesek megvédeni önmagukat. Magyarországon amúgy sincs heves forradalmi felbuzdulás. A kellemes tespedés sokkal jobban kifejezi a közhangulatot.
Orbán iránt – a mesterien adagolt nacionalizmusnak hála – meglehetősen sok választópolgár érez olthatatlan rajongást és feltétel nélküli rokonszenvet. Aki az ilyesmit kedveli, az nyugodtan higgyen csak a nagyívű vízióiban és tapsoljon hozzá lelkesen, felállva, illetve ülve. Ők erre vannak rendszeresítve, tegyék tehát nyugodtan a dolgukat.
Akiknek pedig nem tetszik ez a rendszer, azok próbálják meg elviselni és amint lehetőségük adódik rá, küldjék külföldre a gyerekeiket. Ebbe a NER még nem tud beleavatkozni. Puha és korrupt diktatúráról van szó, hatalmas vízfejjel a tetején, ezért könnyű nevetségessé tenni és nem is fog örökké tartani. Az Orbán-rezsim leggyengébb pontja a gazdaságpolitikája. Valahonnan mindig pénzt kell kunyerálnia és állandó megszorításokra kényszerül, hogy folyamatosan rezsit tudjon csökkenteni, valamint megfelelően tudja táplálni az egyre éhesebb, népes rokonságot.
A Nyugat régóta nem tekinti Orbánt megbízható szövetségesének, mivel ő egyértelműen az orosz birodalmi törekvésekben látja Magyarország felvirágoztatásának lehetőségét. Ezt a meglátását nem is nagyon rejti véka alá. A kormány propagandája elfogultan oroszbarát és egyre inkább Unió-, ezen belül mostanában legfőképpen németellenes. Az emberek nagy része ennek hatására szintén így vélekedik. A központilag irányított kereslet tehát találkozott a kínálattal. A magyar politikusokat euroatlanti körökben már csak ott fogadják, ahol és amikor nagyon muszáj. Nem nagyon szeretik a közelségüket…
Nemgogol blog
Forrás: Újnépszabadság
