H. Móra Éva írása Josza Buszon: 120 haiku című könyvéről
Kinek mi jut eszébe a távoli Japánról? Kinek mi. A legfiatalabbaknak a csúcstechnika. Aztán a Fuji. Egyeseknek csak a fotómárka, másoknak a hegy is. A felkelő nap. A gasztronómia kedvelőinek a szusi. A hölgyeknek a kimonó, a selymek, a legyező, a hajtűvel feltűzött konty, a férfiaknak talán a harcművészetek, a szumó-birkózók. Leheletfinom metszetek, lakkozott fadobozkák, a cseresznyevirágzás ünnepe… Teaházak meg fehérre rizsporozott arcú gésák… Cso-cso-szán… És hát a haiku.
Czifra Adrienn, ennek a kívül-belül gyönyörű kötetecskének a fordítója igen alaposan ismeri ezt a műfajt: japanológus, a Magyar–Japán Baráti Társaság Haiku Klubjának főtitkára; nem csupán fordít, maga is ír haikukat. A mostani Buszon-kötet előtt 2020-ban már egy másik (későbbi, 19. századi) költő, Maszaoka Siki 120 haikuját is lefordította. (Buszonnal* és két másik költővel együtt őket tekintik a haikuírás atyjainak.)
A legtöbb olvasó csak annyit tud erről a versformáról, hogy 5 – 7 – 5 szótag alkotja a három verssort. (Hazánkban a 20. században Fodor Ákos tette rendkívül népszerűvé.) De ha jobban utánanézünk a műfajnak, további szigorú szabályokkal találkozunk. Ezek közül érdekes és fontos az ún. kigo, azaz évszakszó szerepeltetése. Ennek fényében érthetővé válik e Buszon-fordítások szigorú szerkesztése: a négy fejezet a tavasz – nyár – ősz – tél sorrendjét követi. A hagyományos japán haiku minden évszakot további három egységre oszt: korai, középső és kései időszakra; ez is nyomon követhető a könyv elrendezésében. Tartalmukat tekintve hangsúlyosak a természeti leírások, s ha kissé tanulmányoztuk már az ajánlott évszakszók listáját – bizony, ilyen is van! –, ismerősként üdvözölhetjük ezeket: cseresznyebimbó, cseresznyevirág – de gyakran a szilvavirág is! –, meleg, lomb, békák, hold, eső, hó – böngészhetünk.
Josza Buszon (Macumura Gósun rajza)
De ennél persze több a haiku. A szigorú keretek közé gondolatokat, érzéseket ültet a költő, s a három rövid sor megálljt parancsol a továbbolvasásnak, helyette továbbgondolás következik. A megkapó természeti képeket megteremtjük magunknak, elgyönyörködünk bennük, s gyönyörködünk az efféle muzsikáló szavakban, kifejezésekben is: csipkés gyöngyvirág, harmatgyöngy, sziromköntös, sziromfelhő, tavaszeső – mind csodás. Álomszépek azok a darabok is, amelyek megszemélyesítik, átlelkesítik a természeti jelenséget: Hegyről kélt szellő / rizspalánta felé tart / megcirógatni. Másutt: Mélységes csendjét / nyugton tűri a víznek / nagy tavicsiga. Vagy: Hegyi rézfácán / farktollára még rálép / a lemenő nap.
Jellemző kigo az aszály is. Egészen különös a jelenléte ebben a háromsorosban; nem mondja ki, csak utal rá s az ősi esőbűvölőkre: Kövér cseppekben / hulló esőt gyümölcsöz / a sok imádság. Nem lehet figyelmen kívül hagyni az érzékszerveinket is mozgásba lendítő színeket, hangokat, illatokat, szinesztéziákat, olykor alliterációval együtt: pitypang sárgállik, szúnyogszárny zizzen, friss forrásvíz, csattog a balta, friss faillat, hideg hold, sötét csobbanás.
A természeti képekhez gyakran emberi érzelmek is társulnak: Múló tavaszon / bivalantom oly nehéz / akár a szívem. Gondolatokat indít el bennünk ez is: Holdfolyondárnak / macska rágja virágát / messze jár szívem. S ez is: Kályha alján, ó, / izzhat a tűz, hiába, / szívemig nem ér. Olykor elszakadva a természettől, fájdalmasan tör fel az elementáris érzés: Lelkembe hasít – / holt asszonyom fésűje / talpam alatt, ó.
Felbukkan a humor is a versek között: Verandán ülök / asszonyhoz, gyerekekhez / túl meleg van ma! Ugye ismerős? Bájosan hétköznapi a következő is: Nyakunkon az ősz! / Igazam van, úgy tűnik: / rá is tüsszentek. A kedvenceim közé került ez is: Biz’, ki nem állhat / lábasokkal csörömpöl / éjjel a szomszéd.
Nem szóltam még a versek „tálalásáról”. Minden haiku háromszor jelenik meg: először japán írásjegyekkel, melyek a laikus számára – és a feledhetetlen Kosztolányi-sorral: Krikszkrakszokat, japán betűket írnék – érthetetlenek. Ezt követi a fonetikus írás, az ún. Hepburn-féle átírás; ez azért nagyon hasznos, hogy összevessük a hangzását, dallamát az alatta megjelenő magyar fordítással. Ínyencek böngészhetik, azonosíthatják az egyes szavakat, kifejezéseket is, én a többször előforduló őszi alkonyon sorral tettem így.
Végül: emelik a kötet szépségét a képek is, ezeket a költő festményeiből válogatták, ugyanis Buszon a költészet mellett ezzel is foglalkozott. Nem mellesleg: táskabarát a mérete, egy-egy haiku elolvasása egy percet igényel csak – a továbbgondolásra pedig végtelen az idő…
* A Buszon szerzetesi név, nem családnév, ezért sorrendiséget sem kell felállítani; ő maga ezen a néven adta közre műveit. (Szerk.)
Josza Buszon: 120 haiku
Fordította: Czifra Adrienn
Kalota Művészeti Alapítvány, Napkút Kiadó, Budapest, 2021
98 oldal, teljes bolti ár 2490 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 1990 Ft
ISBN 978 615 628 3962
* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege
Josza Buszont Japán második legnagyobb haikuköltőjeként tisztelik. A 18. századi költő verseiben a leheletnyi természeti képek mögött mély gondolatok húzódnak, versei további elmélkedésre ösztönzik az olvasót.
A fordító a kötetben Buszon különböző költői korszakaiból válogatva százhúsz haikut gyűjtött egybe, melyek más-más hangulatot idézve, a színek, illatok és dallamok játékát megragadva, néhol melankóliával és nosztalgiával, máskor humorral fűszerezve adnak tanúbizonyságot költészetének sokszínűségéről.
A kötet továbbá Buszon festői munkásságába is betekintést kíván nyújtani, kiemelve alkotásai közül néhány kiváló darabot a versek témájához igazítva.
Forrás: Újnépszabadság
