Salvador Domingo Felipe Jacinto Dalí i Domènech (katalán nevén Salvador Dalí i Domènech) (Figueres, 1904. május 11. – Figueres, 1989. január 23.) katalán–spanyol festőművész a modern művészet sajátos, talán a legkülöncebb személyisége volt. A szürrealista alkotásmód magas esztétikai szintre emelésével egyszerre nyitott és tetőzött be egy korszakot.
Az emlékezet állandósága (1931)
Dalí egyik leghíresebb festményén a kemény és a lágy ellentétpárját vizsgálta. A híressé vált szétfolyó órák ötlete vacsora közben pattant ki a fejéből, a lágyan olvadó és elterülő sajt látványa ihlette.
Az égő zsiráf (1937)
Az alkotás a spanyol polgárháború idején született. A rajta szereplő alakok: a lángoló zsiráf, az arctalan emberi lények a festő zaklatott lelkiállapotának a lenyomatai.
Narcissus átváltozása (1937)
Dalí képén a metamorfózis kap kiemelkedő szerepet: a mitológiai Narcissus pedig már nem személyként jelenik meg az alkotáson, hanem az önmagába olvadás pillanatában.
A nagy maszturbátor (1929)
A nagy maszturbátor egyfajta pillanatfelvétel arról a helyről, ahol Dalí a képet festette. A mű azonban ábrázolja a művész legbelsőbb gondolatait is: szorongásait, félelmeit, megszállottságát.
Álom egy gránátalmafa körül repkedő méhről (1944)
A második világháború utáni időszak egyik legismertebb művén a mozdulatlanság és a felfüggesztettség kap kiemelt hangsúlyt. Ezek az állapotok összefügghetnek a művész újonnani érdeklődésével a maghasadással és az atommaggal kapcsolatban.
Elefántokat tükröző hattyúk (1937)
Ez a mű is Dalí paranoia-kritikai módszerének szellemében született – Dalí ezt használta a hallucinációs formák, kettős képek és vizuális illúziók megjelenítésére.
Szent Antal megkísértése (1946)
Ez Dalí első és egyetlen alkotása, ami egy versenyre készült. (Egy filmgyártó cég hirdette meg.) A győztes jutalma pedig az volt, hogy műve Maupassant Bel Ami című regényének filmadaptációjában szerepelhetett. A díjat végül Max Ernst nyerte el.
Táj pillangókkal (1956)
Dalí nemcsak a művészetért, hanem a tudományért is rajongott. Különösen a DNS alakja, a kettős hélix nyűgözte le, amely közvetve megjelenik néhány művén, így ezen is – elég, ha csak a pillangók és árnyékaik formájára tekintünk.
Keresztre feszítés (1954)
New Yorkból hazatérve Dalí bejelentette, hogy egy apokaliptikus Krisztus-festmény alkotásába kezd bele. 1953 tavaszának végén pedig neki is fogott a munkának, melynek során a klasszikus Krisztus-ábrázolások egyikét vette alapul.
Elfolyó idő (1954)
Az, ahogyan Dalí szinte kísérteties módon ábrázolja az óra olvadását és nyúlását, nagyon pontosan utal a saját meggyőződésére, amely szerint az idő múlása végzetes pusztítást eredményez.
Fotó: Wikipédia
Forrás: Nők lapja
