Adrian Christescu román üzletember, író és műfordító tizenkilenc év után lemondott Magyarország iași-i tiszteletbeli konzuli tisztségéből – számolt be róla Lukács Csaba a Magyar Hang legfrissebb nyomtatott lapszámában. Döntését politikai és erkölcsi okokkal indokolta: nem tud tovább képviselni egy olyan magyar kormányt, amely szerinte nyíltan közeledik Oroszországhoz, és aláássa az Európai Unió egységét.
Christescu levelében úgy fogalmazott, nem vállalhat szerepet egy autoriter rendszer irányába nyitó külpolitika támogatásában. Bár látja az EU hibáit, úgy véli, ezek nem indokolják egy diktatórikus rendszerrel való együttműködést. Lemondását március 16-i hatállyal küldte meg a bukaresti nagykövetségnek, választ azonban nem kapott – sem hivatalosan, sem emberi gesztus formájában.
A 2006 óta konzulként tevékenykedő Christescu a moldvai magyar közösséget is segítette, kulturális programokat szervezett, üzleti kapcsolatokat épített, bajba jutott magyaroknak nyújtott segítséget. Az utóbbi években azonban úgy érezte, Budapest elfordult a térségtől, kezdeményezései sorra visszhang nélkül maradtak.
A Magyar Hang kérdésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium nem válaszolt arra, hány tiszteletbeli konzul távozott az orosz invázió kezdete óta, és milyen indokkal.
A szerkesztő megjegyzése
Érdekes dolgokat tudunk meg Adrian Christescuról a TopIasi (topiasi.ro) weboldal Milionarul ieşean cu cele mai multe cărţi acasă (A jászvásári milliomos, akinek a legtöbb könyve van otthon) című cikkéből.
„Félig magyar, negyedrészt román, negyedrészt szász vagyok. A szüleim családjai teljesen ellentétes univerzumokból jöttek, anyám nem beszélt románul, apám nem beszélt magyarul, így hát egy ideig franciául beszéltek, amíg anyukám meg nem tanult románul. Apám családja a szökött értelmiségiek közé tartozott: volt tisztek, papok, ügyvédek, jogászok, még postaügyi miniszterük is… Mateiu Cragiale-hangulatban, ezüst étkészlettel az asztalon, bár csóró szegények voltak. Ez volt az a környék, ahová én jártam, ahol megtanultam románul. Aztán a szünidőben a nagyszüleimhez mentem Marosvásárhelyre, egy kisvállalkozói családba – asztalosok, ácsok, bútorgyár- és ravatalozótulajdonosok. Rendkívül szorgalmas emberek voltak, akik egy éjszakán a semmire ébredtek, mindenüket államosították, kénytelenek voltak a mezők közepére költözni, egy tető nélküli pajtába. A nagyapámnak az 1930-as években volt egy istállósa, aki szénát lopott, kirúgta, aztán tíz évvel később ez az ember a Román Munkáspárt vezetőjeként tért vissza. Beköltözött a villánkba, és amikor a szüleim elmentek, a felesége szódásüveget dobott utánuk, mondván, hogy az ördög eszközei. Vannak olyan részletek az életemben, amikről nem hiszem, hogy a fiatalabbak el tudják képzelni, hogy valóságosak voltak.
Ebben a kétszeresen frusztrált családban, amikor Bukarestbe érkeztem s már nem tudtam románul, mindenki kinevetett; aztán amikor sikerült felzárkóznom románul, visszamentem Marosvásárhelyre, és kezdtem elölről az egészet magyarul.”
Névjegy
Adrian Christescu 1968-ban született Marosvásárhelyen. Az Alexandru Papiu Ilarian Gimnáziumban érettségizett 1986-ban, majd tanulmányait a iaşi-i Hidrotechnikai Karon (1988-1993) és a „Mihail Kogălniceanu” Egyetem Jogi Karán folytatta (2004-2008). 1992 óta az értékesítés területén dolgozik különböző cégeknél, jelenleg saját vállalkozását vezeti. A Ziua de Iași rovatvezetőjeként dolgozott (2006-2007), és továbbra is publikál személyes blogján.
