Meghökkenve olvastam a beteges igazodási túlkényszerben szenvedő Parragh László kamarai elnök megnyilatkozását, miszerint „nehezen viseli, ha 9 éves kisfiát a tanár úgy segíti fel a létrán vagy a kötélen, hogy egyébként tudom róla, hogy a fiúkhoz vonzódik”. Erre nagyon helyesen, érdemben és megfelelően reagált a családügyi miniszter, miként a pedagógusok szakszervezetei is.
Testnevelő tanárként, szakedzőként mindehhez azért fűznék néhány gondolatot. Bíztam abban, hogy az ügyben megszólal a Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete, a tanár- és edzőképző intézmények néhány vezetője és még sorolhatnám. Először is szögezzük le, hogy vannak olyan szakmák, amelyekben elengedhetetlen, hogy az oktatók „hozzányúljanak” növendékeik testéhez egy-egy mozdulat, mozgássor elsajátíttatása közben, a sérülések megelőzése vagy a félelem legyőzése érdekében. Az asszisztálni, rávezetni tudás rendkívül fontos ismeret a testnevelő, az edző, az artista és gondolom, többek között a balett és a gyógytornász képzésben is. Aki ért hozzá, tudja, ez a mozzanat nélkülözhetetlen, kiküszöbölhetetlen a felelős és eredményes mozgásoktatás során.
A szereplési viszketegségben, a hatalomhoz való dörgölődzésben bajnok elnök úrtól kérdeznék néhány dolgot. A kisfia tapasztalt-e bármilyen rossz, akár csak félreérthető érintést a kötélmászásban való segítés során? Ha igen, jelezte-e az iskola vezetőjének a tesitanárral kapcsolatos kifogásait? Mert ez ebben az esetben kötelessége lett volna! Mennyi idő után és miért pont most érzett késztetést a kitárulkozásra? Tovább megyek: a szakma védelmében a hírbe hozott testnevelő és iskolája helyében is feltétlenül megszólalnék, mert a némaság sokféleképpen értelmezhető.
Óhatatlanul felmerül, mi az oka annak, hogy a szexualitás témája egyre sűrűbben kerül elő hazánkban is a napi politikában. Nemrégiben tudomást szerezhettünk egy brüsszeli fideszes képviselő ereszcsatornán történő meneküléséről egy férfiorgiából. Ez akár némi büszkélkedésre is alkalmat adhat, bizonyítja, hogy a magyar iskolai testnevelés mennyire hatékony és gyakorlat orientált. Említhető egy volt kormánypárti polgármester is, aki könnyűvérű hölgyek társaságában vízitúrázott az Adrián, de vannak olyanok is a Fidesz soraiban, akik a sűrű házasodásban jeleskednek. Félreértés ne essék, vélhetően a másik politikai oldal sem jobb a Deákné vásznánál. A különbség a farizeusság fokában van: az utóbbiak – legalábbis egyelőre – nem döngetik a mellüket a keresztény erkölcs, a család, a hazaszeretet mindenek fölöttisége tekintetében. Az igazi teszt persze egy kormányváltás lenne.
Tisztában vagyok azzal, hogy e kis írással jómagam is besétáltam a hivatalos politika jól megtervezett csapdájába. Minden bizonnyal nemcsak engem kívántak morális, etikai, szakmai fejtörésbe terelni, hogy inkább erről essék szó, mintsem egyéb úri huncutságokról. Játékból vállalom a kiosztott szerepet, és megjegyzem, tornateremben nincs létra, viszont bordásfalak vannak.
Szeptember utolsó szombatján – mint az elmúlt ötvenhét esztendő mindegyikében – évfolyamtalálkozónk lesz a Testnevelési Főiskolán. A program tenisz összecsapásokkal kezdődik, majd szívszorító névsorolvasással folytatódik, és ebéddel zárul. Nem szeretném, ha évfolyamtársaim, akik mindig elnéző mosolygással illették grafomániámat, azt vágnák a fejemhez: ezúttal nincs írnivalód?
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2021. szeptember 8-án.