Jevgenyij Prigozsin minapi támadásai az orosz védelmi minisztérium és ezáltal maga a Kreml ellen nem tekintehetők egy tapasztalt hazudozó újabb megszólalásának. A belpolitikai erőszakkal való erélyes fenyegetései (még forradalomról is beszélt) egyértelműen jelzik, hogy a Putyin-rezsimben mennyire komolyra fordulnak a dolgok a színfalak mögött a Putyin-rezsimben – fogalmaz a The Telegraphnak írt cikkében Richard Kemp nyugalmazott brit ezredes, aki az iraki, afganisztáni és bosznia-hercegovinai háborúk során vett részt műveletekben. A brit tiszt megjegyzi, hogy Prigozsin sietett magáénak, a „wagneristáknak” tulajdonítani Bahmut meghódítását, ugyanakkor hangsúlyozva, hogy ez mibe került. Állítása szerint húszezer zsoldosát ölték meg. Kemp ezredes meg van győződve róla, hogy ez a szám erősen alábecsült, és még hozzá kell számítani az orosz hadsereg igen nagyszámú katonáját is. Miután Bahmut elfoglalása nem hoz Oroszországnak nyilvánvaló stratégiai vagy taktikai előnyt, Prigozsin apokaliptikus kijelentései szinte visszhangozzák az epiruszi Pürrhosz király érzéseit, miután az asculumi csatában győzött a rómaiak felett. A súlyos veszteségek nyomán kiáltott így fel a király: „Még egy ilyen győzelem, és elveszünk!”. Innen ered a pirruszi győzelem kifejezés.
„Bahmut az egész addigi orosz háború allegóriájává vált, amely katasztrofális pusztítást vetített előre nagy költséggel és haszon nélkül. Ha ugyanebben a szellemben folytatódik, akkor Prigozsin jóslatai a forradalom kezdetéről nem nevezhetők lehetetlennek” – írja a brit tiszt. A „Wagner” zsoldoscég tulajdonosa 1917-re utalt, amikor a katonák és családjaik fellázadtak az orosz kormány ellen. De nem kell ilyen messzire visszamenni az időben ahhoz, hogy még szorosabb párhuzamot vonjunk a ma történtekkel. Az afganisztáni háború nagy szerepet játszott a Szovjetunió 1991-es összeomlásában. Eredetileg rövid távú beavatkozásnak tervezték, ugyanúgy, mint Ukrajnában, de a hadjárat valójában tíz évig tartott, és több mint tizernötezer szovjet katona életébe került. Az amerikaiak által felfegyverzett mudzsahedinoktól elszenvedett vereség megalázta és lejáratta a szovjet hadsereget, szétrombolta az ország összetartásához szükséges alapokat. A szovjet katonai legyőzhetetlenség érzésének elvesztése felbátorította a disszidenseket, köztük az elégedetlen háborús veteránokat és családjaikat, különösen a nem orosz köztársaságokban, akikre aránytalanul nagy terhét viselték az áldozatoknak. Úgyszintén, Afganisztán aláásta a szovjet vezetők bizalmát abban, hogy a hadseregre támaszkodhatnak a felkelések leverésében. A konfliktus folytatásával és a veszteségek számának növekedésével fokozódtak a háborúellenes érzelmek a lakosság körében , ami alapvető változásokat okozott a fronton és otthon zajló eseményekről szóló médiajelentések hangvételében.
Ma mindezek a következmények jóval súlyosabbak, mivel a veszteségek sokkal nagyobbak és sokkal rövidebb idő alatt következtek be. És mindez egy olyan korban, amikor az internet és a közösségi média alaposabban rámutat a katonai inkompetenciára, mint azt Afganisztán szovjet megszállása idején el lehetett volna képzelni. „Egy sikertelen katasztrofális háború következményeit valószínűleg könnyebb lenne elviselni egy nagyobb strukturális stabilitással rendelkező országban. Az Orosz Föderáció azonban rendkívül sebezhető, energiafüggő gazdaságát szankciók tépázzák, a széles körű korrupció egyre nagyobb felháborodást vált ki a lakosság körében, amelynek korlátozottak a jóléti kilátásai, s ezeket a háború tovább csökkentette. Eközben a háborúban a legnagyobb árat fizető nem orosz lakosság körében egyre nő az etnikai ellenérzés, és a politikai rendszer teljesen Putyin személyi kultuszától függ” – olvasható a cikkben.
Kemp ezredes úgy véli, ha a háború alapvető változásokhoz vezet az Orosz Föderációban, az valószínűleg drámaibb lesz a Szovjetunió összeomlásánál is. És ne számítsunk olyan új rezsimre, amely véget akar vetni a háborúnak, demokráciát akar bevezetni, és szívélyes kapcsolatokra törekszik a Nyugattal: „Nem számíthatunk egy újabb Mihail Gorbacsovra. Ehelyett jöhet elhúzódó káosz, erőszak, zavargások és elnyomás, az orosz hadsereg, a Nemzeti Gárda, a biztonsági szolgálatok, több magánhadsereg közötti harcok, és talán akár – ahogy Prigozsin megjósolta – vasvillás tömegek az utcákon. Még ha Oroszország nem is bomlik szét etnikai „fejedelemségekre”, a korrupt elit árulása miatt feldühödött kemény vetélytársak ezért fognak harcolni” – véli a brit tiszt, elismerve: persze nem biztos, hogy mindez bekövetkezik.
De a Nyugatnak nem szabad elfelejtenie, hogy a Szovjetunió összeomlása váratlan volt mind a mértékét, mind a gyorsaságát tekintve. A Szovjetunió túl nagy volt ahhoz, hogy megbukjon. De ha valami hasonló ismét megtörténik, az Orosz Föderáció összeomlása csökkentheti az európai és globális biztonságot Moszkvából fenyegető veszély szintjét. De ezúttal ne beszéljünk a béke „dividendáiról”. Mert egy dolgot nyugodtan kijelenthetünk: Oroszország talpra fog állni, és újra harcba száll – fejezi be cikkét Kemp ezredes.
Forrás: a The Telegraph cikkének ismertetése a Ziare.com alapján. Szerkesztett szöveg gépi fordítás alapján.
