Amikor II. Erzsébet Monoszlón járt, benézett hozzám is. Nem váratlanul jött, hanem előre küldte egyik kengyelfutóját, aki jó alaposan körülszaglászott a házban, megkérdezte, van-e egér, és hogy nem főznék-e egy Nescafét őfőnagyságának. Mondtam, hogy egér nincs, és ilyen gyorsan nem is tudnék szerezni, de Nescafét főzhetek, mivel issza? Meg hogy szerinte jó lesz-e a kerti asztalnál, mert nincs kedvem
momentán sem beágyazni, sem pedig ezt a sok szart elmosogatni.
Persze, jó lesz, mondta ő, és akkor kiszólt mobilon, hogy jöhet a nagysága.
Kicsit ideges voltam azért, mert a svéd király óta alig-alig jártak nálam mostanában uralkodók, és tudtam, hogy az egyik kávéscsésze pereme a múltkor kicsorbult.
Végül nem lett semmi baj.
Közben kiderült, hogy a királynő egész jól beszél franciául, honni soit qui mal y pense, és nem is kellett pukkedliznem, legyintett, hogy hagyjam, mert melegítő alsóban nem illik. A Nescaféba azonban éppen, hogy csak beledugta a nyelvét, pedig jól megcukroztam neki. Aztán már nem maradt sok időnk beszélgetni, mert mondta, hogy jön a Charles műfoga, és mellette akar lenni, amikor sírdogál. Mondtam neki, kegyed, felség, igen választékosan beszéli a középkori franciát, de ha több ideje lenne, azért némi kiejtésbeli korrekciókat együtt átbeszélhetnénk.
Talán majd legközelebb, mondta ő, és az etikett szerint ilyenkor búcsúzkodni illik. El
is ment, nem kellett zeneszó hozzá.
Pedig a vármegyei bandérium a kapun kívül készen állt.
Másnap aztán elmosogattam, de beágyazni még pár hétig nem éreztem késztetést.
Forrás: Újnépszabadság
