Hat hónappal ezelőtt az Izlandhoz tartozó Heimaey-szigeten kitört a Helgaffel vulkán, s az izzó láva felgyújtotta az ötezer lakosú Vestmannaeyjar várost, az ország legjelentősebb halászkikötőjét. A lakosságot sikerült idejében elmenekíteni, de a város jó része elpusztult. A nagy képes folyóiratok világszerte hetekig közölték a természeti katasztrófáról készült hátborzongató fényképeket.
Ez év július elején az izlandi repülőtársaság, az ICELANDAIR költséges hirdetések útján értesítette a francia és nyugatnémet nagyvárosok kalandra vágyó turistáit, hogy rendszeres járatokat létesített a még mindig működő vulkán megtekintésére A szöveg aláhúzott mondata: a kiránduló a lehető legközelebbről veheti szemügyre a világhírre vergődött vulkánt. A 192 márkáért a turistát elvezetik a lávamezőkre, majd hajóról megtekintheti a helyet, ahol a forró láva a tengerbe ömlik.
A virágzó üzletet elindító hirdetés nem egzotikus színezete miatt említésre méltó, hanem mert a megszokott turistatoborzó plakátoknál jobban kifejezi az utazásokkal kapcsolatos üzlet gazdasági súlyát az országok életében. A század második felében szinte hihetetlen mértékben fellendült turisztika olyan jövedelmi forrást jelent, még az iparilag fejlett országok számára is, amely súlyosan nyom a latban, akárcsak az exportmérleg alakulása. Annyira, hogy a mindig szűkmarkú, óvatos és gyanakvó pénzügyminiszterek évről évre növelik az idegenforgalom ösztönzését célzó beruházásokra szánt összegeket.
A nemzetközi idegenforgalmi szövetségnek az elmúlt évre vonatkozó adatai híven tükrözik e hivatalos érdeklődés eredményét. A statisztikák szerint ugyanis az elmúlt esztendőben 198 millió turista látogatott külföldre, ezek közül 145 millió európai államokba. Az előző évihez viszonyítva a növekedés 9 százalékos. A bevételek terén az Amerikai Egyesült Államok vezet: 1972-ben a külföldi látogatók 2,9 milliárd dollárt költöttek el az USA-ban. A nyugat-európai országok között Spanyolország áll az első helyen 2,4 milliárd dollár értékű bevétellel. Olaszországban például az elmúlt évtized során a turisztikából származó bevétel az előző időszak háromszorosára emelkedett. Könnyű elképzelni, hogy mit jelent a jól megszervezett idegenforgalom a lakosság foglalkoztatása, megélhetési lehetőségeinek a javítása szempontjából. Az elmúlt esztendő első hét hónapjában 39,7 millió külföldi látogatta meg az országot, amelynek régi szobrai, no meg egy új szerelem oly lelkes sorokra ihlették Goethét: „Lány s anya északi vendégnek örül, s íme barbár / birtok a római test s benne a római szív.” (Második római elégia. Vass István fordítása.) A felejtéssel dacoló költeményt talán kevesen írtak e múlt esztendei látogatók közül, de a külföldiek több mint másfél milliárd dollárt költöttek el, s ez sem megvetendő módja a csodálat kifejezésének.
Ma már vannak olyan (apró) országok, amelyek szinte kizárólag a turisztikára építik költségvetésüket. A Karib-tenger bejáratánál fekvő Bahama-szigetek jövedelmének több mint nyolcvan százaléka az idegenforgalomból származik, s így érthető, hogy ennek a jövedelmi forrásnak a fejlesztése közvetlenül a miniszterelnök hatáskörébe tartozik.
Nehéz lenne felmérni, hogy a fontos gazdasági tényezővé vált turisztika hány embert foglalkoztat. Erre talán jobban rávilágít az a tény, hogy egyes országokban már a nagyon képzett és gyakorlott tisztviselők sem tudják biztosítani a szervezéssel kapcsolatos bonyolult műveletek hibátlan lebonyolítását. Ezért ezen a téren is megkezdődött a komputerek térhódítása. Sőt, kiderült, hogy még az elektronikus agy sem oldhatja meg egyelőre hiánytalanul az ijesztően szaporodó problémákat. Egy amerikai részvénytársaság felajánlotta a Pan Am légiszállítási vállalatnak, hogy 30 millió dollárért elkészít egy olyan komputert, amely a jegyelővétel gyors lebonyolítása érdekében húsz másodperc alatt közli a szabad helyeket a vállalat bármely járatán. A számológép elkészült, de tervezőinek nem sikerült elérniük a szerződésben vállalt hatásfokot: a gép nem tud húsz másodperc alatt válaszolni a kérdésekre és a repülőtársaság nem vette át.
Ezzel szemben Lyonban egy hónapja működik a Turinfor névre „hallgató” komputer, amelybe 40 millió adatot tápláltak be. A gép részletes tájékoztatást szolgáltat a lyoni központhoz tartozó hét megye 1200 üdülőhelyéről, s néhány másodperc alatt válaszol. Illetve megbízható tanácsokat osztogat azoknak, akik eldugott csendes helyre vágynak vagy zajos szórakozási lehetőségeket keresnek, azoknak, akik halászni szeretnének s azoknak is, akik nem tudják elviselni a halásztörténeteket. Az érdeklődők telefonon felszólítják a lyoni központot, elmondják igényeiket és megbízható választ kapnak. A gép tervezői ugyanis mindenekelőtt a szerkezet objektivitását hangsúlyozzák. Az utazási irodák személyzetét ugyanis gyakran érte a vád: előnyben részesítik egyik vagy másik üdülőhelyet, aszerint, hogy akár önkéntelenül is melyik prospektust nyújtják át az érdeklődő ügyfélnek. A robot nem részrehajló, s ez nemcsak a nyaralni készülőt nyugtatja meg, hanem az üdülőhelyek szálloda- és vendéglőtulajdonosait is. Hogy milyen gazdasági súlya van az üdülés jó megszervezésének az ország és a vidék életében, azt egyebek között bizonyítja az említett komputerállomás létrehozásában résztvevő szervek és intézmények névsora: a turisztikai államtitkárság az elektronikus adattárolás minisztériumi vezérigazgatósága, a hét megye kereskedelmi és iparkamarái, az elektronikus számológépek használatának elterjesztésére alakult lyoni társaság, a tartományi turisztikai egyesületek, számos helyi részvénytársaság vezető tanácsa stb. Az üdülés és az idegenforgalom jó megszervezése olyan vállalatok számára is rendkívül hasznosnak bizonyult, amelyek látszólag nem érdekeltek közvetlenül ebben a gazdasági ágban.
Persze a gépesítés, bármilyen magas fokú is lenne, csak segédeszköz az idegenforgalommal foglalkozó szakemberek munkájában. Ezek erőssége továbbra is a turista lélektanának alapos tanulmányozása marad. A külföldre látogatók millióit más-más indítékok késztetik arra, hogy otthoni nyugalmukról lemondva, néhány hétre ismeretlen emberek rábízzák a sorsukat. Egyeseket a világ megismerésének a vágya hajtja, de sokan valóban pihenni, szórakozni akarnak. Mások egzotikumot keresnek, esetleg izgalmas kalandot sablonos, érdektelen munkájuk elfeledésére. Vagy legalábbis a kaland látszatát. Az utazási irodák gyakorlott, nagy emberismerettel rendelkező üzletvezetői szüntelenül kutatják a sokrétű igények kielégítési módját, a kézenfekvő meg a váratlanul felmerülő lehetőségek felhasználásával. Példa erre az izlandi repülőtársaság említett ötlete: egy szerencsétlen természeti katasztrófát kikiáltanak turisztikai attrakciónak, s az eredmény lám, meghaladta a várakozást. A turista azzal a csalóka érzéssel utazik működő vulkánt látni, hogy kalandba bocsátkozik, és jóleső bizsergéssel nézi az óceánba ömlő, sistergő lávát. Az igaz, hogy a legcsekélyebb veszély sem fenyegeti, de a hirdetést megfogalmazó reklámfőnök erre még csak nem is utal. Egy vulkánt nem úgy árulnak, mint egy luxusszállodát: nem esik szó süppedő fotelekről. Az eset legfontosabb tanulsága azonban, hogy mindent el lehet adni, ha az ember felismeri az áru jellegzetességét, és ennek megfelelően kínálja vételre. Egy nagy francia utazási iroda a Szaharába csalogatja üzletfeleit. Tíznapos autózás a forró, kietlen sivatagban, ahol az életben maradáshoz óránként meg kell inni egy liter vizet. A hirdetés nem fukarkodik a várható kényelmetlenségek felsorolásával. A turista napokig nem lát majd még oázist sem, nemhogy falut, a homokdűnéken alszik, a hideg éjszakában, s noha egész teste viszket majd az inge alá behatoló homoktól, fürdésre csak ritkán kerülhet sor. Ami pedig e kálvária díjszabását illeti, az ugyancsak borsos. A kirándulás közel 3000 frankba kerül, többe, mint két hét Palma de Malorca összkomfortos szállodáiban. De a Szaharában – így lelkendezik a hirdetés szerzője – olyan csend van, mint a holdon, a szabadtéri élet megpróbáltatásai visszaadják az irodai munkában elfásult ember önbizalmát fizikai ellenállóképességében, s a csillagos éjszakák nyugalma rendbehozza meggyötört idegeit. A hírverés eredménye: az utazási iroda kénytelen visszautasítani a nagy számú jelentkező egy részét.
A szakemberek továbbra is egyetértenek abban, hogy a turisták megnyerésének egyik fő feltétele gasztronómiai igényeiknek a kielégítése. A nyaraló emberek általában többet esznek, mint odahaza, s elsősorban a megszokottól eltérő ételeket akarnak megízlelni. Ezért majdnem minden országban a vendéglőket a turisztikai minisztériumok vagy főhivatalok ellenőrzik, osztályozzák. Igaz viszont, hogy a tőkés országokban az ellenőrzés elsősorban az ételek és a kiszolgálás minőségére vonatkozik, nem az árakra. Márpedig az idegenbe utazó átlagember nem tudja megfizetni a három- és kétcsillagos vendéglőket. Az idősebb Dumas, aki Lemerre kiadó javaslatára és hitelezői kitartó unszolására egyebek között egy szakácskönyvet is írt (amely csak halála után, az említett kiadó egyik fiatal tisztviselőjének, Anatole France-nak a szorgalmazására jelent meg), így vélekedik 1852-1853-ban kelt emlékirataiban: „Hajdan a fogadósok a betyárokkal szövetkezve fosztogatták az utasokat. Útonállók már nincsenek: a vendéglősök egyedül dolgoznak!” Hogy Dumas megállapítása mennyire vonatkozik a vendéglőipar mai nagyjaira, nehéz lenne megállapítani, annyi bizonyos azonban, hogy a kis vendéglők tulajdonosai megértették: a turista s főleg az örökké gyanakvó külföldi bizalmának a megnyerése jó üzlet. Így terjedt ki Franciaországban a Les Routiers-nek nevezett vendéglőhálózat. A routier-k hosszú távon közlekedő teherautósofőrök, akik eleinte mint jó tippet közölték szakmatársalkkal valamely olcsó, országút menti kis vendéglő címét, ahol a tulajdonos igazán ért a konyhaművészethez. Franciaországban ma már 3437 vendéglő tartozik a hálózathoz, amelynek egyik alapító tagja a 65 éves mère Pagés, aki párizsi falatozójában 8 frankért három fogást szolgál fel, természetesen az elmaradhatatlan két és fél deci vörösborral. A hálózathoz tartozó vendéglők bejáratánál kék-vörös jelzőtábla lóg, amely Franciaországon kívül már más nyugati államokban is megszokottá válik. A Routiers-szervezet évkönyvet is kiad, amelyben az összes vendéglők címe megtalálható. Szerkesztője Bertrand de Soulieu de la Chaumonerie vicomte (hol vannak már A három testőrre emlékeztető feladatok!) A szervezetbe beléphetnek azok a vendéglősök, akik 14 franknál olcsóbban szolgálnak fel háromfogásos ebédet, kifüggesztett étrend szerint. A Sunday Times című angol lap riportere írja lelkendezve: „Nem csak enni térhet be az utas a Les Routiers vendéglőkbe. Ha valami kellemetlenség éri, meghibásodott autó, napszúrás, szúnyogcsípés stb., a vendéglős azonnal, készségesen és ellenszolgáltatás nélkül segítségére siet.”
Ebben a készségben rejlik valószínűleg az idegenforgalom fejlődésének legfontosabb feltétele és magyarázata.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 32. számában, 1973. augusztus 10-én.
