Felbomlott a háború utáni hatalmi egyensúly és az osztálykompromisszum, káosz és tragédia jött helyette. A közjót az egyénektől, a kis közösségektől, és nem az államtól kell várni – nyilatkozta Tamás Gáspár Miklós filozófus a HVG360-nak. A filozófusnak Öt tanács a hazának címmel jelent meg egy terjedelmes, filozófiai tanulmánynak is beillő írása, amely a válságba került Magyarországnak, és talán egész Európának szól.
A tanulmány rövidebb változatban jelent az Amnesty International Magyarország oldalán, a teljes esszé pedig nyomtatásban az ALAP című magazinban olvasható. Az esszé kapcsán két interjú készült a Jelen közölte az első beszélgetést, majd a HVG360 is interjúzott Tamás Gáspár Miklóssal. A Mércén is olvasható az Öt tanács teljes szövege.
Egy globális katasztrófa közepén vagyunk, miközben Magyarországon kitört a téboly, mondta a filozófus. A Föld nem tud eltartani nyolcmilliárd embert, de a globális katasztrófa részének tekinti a járványokat, a migránsok iránti gyűlöletet, az orosz–ukrán háborút és a klímakatasztrófát.
„A katasztrófa gazdasági, morális, politikai, katonai szempontból itt van, és senki nem viselkedik racionálisan”
– fogalmazott TGM.
A Telex által összefoglalt interjúból kiderül, hogy TGM az egyének szintjén látja a pozitív fejleményeket. „Sokakban van indíttatás, hogy szebb, morálisabb, méltóbb életet éljenek”. A közjó már nem várható szerinte az állami autoritástól, „mert a nemzetállami szint megszűnt, csak az egyéntől, a kis közösségektől”. Az Öt tanácsban az önművelésre, egy új reformkor megteremtésére biztatja a filozófus az olvasókat.
A különböző jogvédő, szociális, emberi jogi, nővédő, kisebbségvédő, környezetvédő vagy helyi kulturális és egyéb szervezetekre érdemes figyelni TGM szerint. Biztató jelnek látja a tanár-diák-szülő tüntetéseket is, amely azt bizonyítja, hogy „vannak morális energiák a társadalomban, szépen tudnak viselkedni, nagylelkűen, még közeledni is tudnak egymáshoz, például az egyházi iskolák a világiakhoz”.
Szerinte itt már nem csak ellenzékiek szűk csoportjának akciójáról van szó, a maradék 8-9 millió ember is szeretne szebb, emberhez méltóbb életet élni, és tesz is lépéseket ebbe az irányba.
„Orbán Viktor nem számít sokat ebben a pillanatban. Amit csinál, az infantilis hazudozás, gyengeség, hatalom nélküli trükközés”
– jelentette ki Tamás Gáspár Miklós.
Ha a miniszterelnöknek lenne hatalma, pár héttel ezelőtt nem fogalmazhatott volna meg ilyen éles kritikát Matolcsy György jegybankelnök – magyarázta a filozófus. „Vannak különböző érdekcsoportok, de nincs racionálisan megszervezett központi hatalom és egységes akarat, amely vinné valamerre a társadalmat. Én összevisszaságot látok, káoszt, és nemcsak Magyarországon, hanem máshol is Kelet-Európában.”
A TGM által megfogalmazott öt tanács röviden:
- A reformkor újjáélesztése.
- Ha tekintélyt, eligazítást keres, ne a többségek kialakításának szakembereire hallgasson, a többségi erőszakhatalom és véleményhatalom hegemóniájával szemben figyeljen az önmagukat létrehozó szerkezetek diszkurzív működésére, amelyek között a legfontosabbak a bíróságok (például a „láthatatlan alkotmány” fönnkölt formájában), a céhes és céhen kívüli művészet, a tudomány, a filozófia kommunikatív csoportkezdeményei, a nem kormányzati szervezetek (NGO-k), köztük is a szociális védelmi, emberi-jogi, nővédő, kisebbségvédő (beleértve mind az etnikai, mind a nemi, mind a politikai kisebbségvédő), környezetvédő – törvényhozási választásoktól idegen – csoportokat.
- A haza törődjék bele, hogy legjobb jövője nem lehet más, csak a permanens konfliktus, az informális apparátusi hatalommal való állandó állóháború, a kis tétekre menő szabadságharc gyötrő kellemetlenségei, a küzdelem kisszerűségének hősi elviselése. Az „elnyomónak” érzékelt struktúrákkal hosszasan együtt kell majd élni, ezért is ki kell zárni a dehumanizáló gyűlöletkampányokat és a megvetés gesztikáját.
- Radikálisan és lelkiismeretesen fölül kell vizsgálni azokat a már interiorizált, úgyszólván implicit előföltételeket, hittételeket, amelyeket a jogtalanított, észszerűtlenített, államtalanított, az erőszak tar tönkjére visszavágott, az állami vagyont kisajátított, fölaprózott apparátusi uralom miatt igen sokan a magukévá tettek, olykor anélkül, hogy észrevették volna. A fasisztoid „fölszabadulás”, tabutörés autentikus érzése és teljességgel hiányzó valószerűsége betegre bénítja a kelet-közép-európai, Duna-medencei közgondolkodást és közbeszédet a holokauszttagadásig és tovább. Ettől tudatosan, merészen és józanul megválni a következő – gondolkodó és cselekvő – nemzedék dolga lesz.
- Kapaszkodjék bele – illúziók nélkül – az antifasiszta, egalitárius Európa intézményesen fönntartott emlékébe, amelyet annak idején Altiero Spinelli és Alexandre Kojéve tervezett el (nem közösen) a második világháború végén mint erőteljes politikai-katonai-állampolgári közösséget, amely nem engedi meg többé a rendi hierarchiát és ennek a modern biopolitikai variánsait. Nem engedi meg a szenvedés és a zűrzavar miatt, amelyet okoz, de mindenekelőtt azért, mert intellektuális tévedés. Erre a tévedésre (a faji, nemi, szociális, kulturális hierarchia naturalizálására) nem lehet boldogságot alapozni.
