Esküszöm, hogy nem szeretem a politikai korrektség mára szinte betegesen űzött túlzásait, de elegem van a politikai inkorrektség tobzódásából is, amely kiforgat, megbecsteleníti a legnemesebb szándékokat is, és veszélyes, mert erre hamar vevőt találni, amire túlhatalmat lehet építeni. Ez tehát valami olyasmit jelentene, hogy nem vagyok se hideg, se meleg, a langyosakat pedig – ugye – kiköpi az Úr, bár szavait valószínűleg nem erre az esetre értette.
A józanság, a megfontolás és megalapozott érvelés teljesen kiveszett a politika itthoni kódexeiből, minden erővel és dühödt elfogultsággal tolatnak rá olyan érzékeny területekre, amelyek mentén könnyen manipulálható a többség, már csak azért is, mert idegen, sőt, taszító számára. De összemosni a melegséget a pedofíliával alapvető hazugság, viszont gyújtózsinórt tesz az egész kérdéskör alá, politikailag kamatoztatható az, hogy ha valaki higgadtabb magyarázatba fog, azonnal olyan oldalon találja magát, amelyhez esze ágába sincs tartozni. Innen már csak egy lépés azt állítani, hogy a tényszerű tájékoztatás ez ügyben nem más, mint propaganda, a kiskorúak megrontása.
A rezsim persze válogatós – ha beleütközik egy valóban fölháborító esetbe egy pedagógusnál, vagy iskolaőrnél, teljes hangerővel (okkal) megszólalnak szirénái, ám, ha mindez kedvenc egyházánál tenyészik, mély hallgatásba burkolódzik. Sőt, maga a klérus is álszent, cseppet sem keresztényi, ahogyan a szőnyeg alá próbálja söpörni a történeteket, már-már azokat büntetve, akik áldozatai.
Szociálpszichológusok a megmondhatói, hogy a tömegek hogyan kalapálhatóak át a többé-kevésbé semleges álláspontból a heves kiátkozásba, s ez – számos más esetben is – milyen korcsosulásokhoz vezet a társadalomban. Az ismeretterjesztés, a megértés szikrái is nyom nélkül kihunynak, az aláaknázott témákra kevesen merészkednek.
Mert nem a lényegről beszél a tromf, hogy hát a kormányoldal sem mentes az azonos neműekhez való vonzódástól, nota bene még némi pedofília is előfordult tágabb köreiben. A „coming out” ezért a bátrak műfaja, akik nem hajlandóak örökké meghasonlásban élni, s nem érdekli őket a megbélyegzés kockázata. Olyan esetről mindenesetre idehaza még nem hallottam, mint ami a minap Csehországban történt, hogy egy melegségét nyíltan felvállaló futballistát, kifutva a gyepre, tapsorkán fogadta.
A magyar politika egy valóságos ütközőpontként használja fel azt az egész összemaszatolt ügyet a Nyugat, illetve Brüsszel felé. Érdekes, hogy valamennyi autokrata bőszen él a lehetőséggel, az erkölcsi megfellebbezhetetlenség zászlaja alatt. Közben nem múlik el nap, hogy ne olvasnánk, hallanánk a családon belüli erőszak rémtörténeteiről, nők, gyerekek reszketnek odahaza, de néhány magáról megfeledkezett férfiú a családon túllépve sújt le magányos nőkre, asszonyokra.
Az esetek csokorba kötve érdemelnének igazán figyelmet, a számszerűségen túl terjedelmes és nyílt vitákat indukálva az okokat illetően. Az elemzések alighanem fontosabb trendekre figyelmeztetnének, mint a politikai érdek által föltálalt és csúcsra járatott hecckampányok.
Még be sem fejeztem a cikket, amikor jött az üdvözítő hír, hogy újabb gendertörvényen dolgozik a Fidesz, mintha ez volna a legsürgősebb teendőjük. Illetve pontosítok, hiszen valóban fölháborító, B. Zsolt még a Tiktokon is beszámolt a tizenötéves fiúval folytatott viszonyáról. A frakcióvezetőt idézve „azon is el kell gondolkodni, hogy ez a fajta propagálás megengedhető-e”. De miért kéne ezen elgondolkodni? Vagy arról van csak szó, hogy a kormánypárt ismét egyetlen megbocsájthatatlan esetet emel fel, s tesz alkalmassá arra, hogy igazát erősítve szálljon be páros lábbal újra a brüsszeliek szerint átértelmezett vitába és olyan szigorítást eszkábáljon össze, aminek jogszabályainkban helye volt, van, lesz? B. Zsolt ótvaros büszkélkedésével átevezteti a politikát még zavarosabb vizekre gyermekvédelem címén – és erre tapsorkánba tör ki a publikum.
Orbán már becsengetett persze az új tervezetnek, amikor azt mondta: „itt kell lennie Európa legszigorúbb gyermekvédelmi rendszerének! A jogszabályok megvannak, a hiányzók pedig meglesznek!” Kíváncsian várom, hogy a hatóságok a régóta várt fellépéssel kiűzik-e az erőszakot, az erővel való mocskos visszaéléseket a megfélemlített nők, anyák és gyermekek, azaz a családok életéből. Ehhez még ilyen ürügyet sem kell találni, elég az elszánás. Mert kerülni szeretném azt a demagóg véleményt, miszerint az előbbi voksmentő, az utóbbi életmentő lehet – bár az előítéletekkel, megtévesztéssel telerámolt témához végül is azért illik egy olcsó poén.
Forrás: Újnépszabadság
