Vigyázz a fejősteheneidre! Épp azért, mert sok a tejük.
Ne az jusson mindig az eszedbe, hogy hopp, ott van az a jószág, szelíden kérődzik, bambán néz, de a szeme meleg és hűséget sugároz. Tudod, hogy nem tiltakozik, engedelmesen fogadja a fejést, mintha sejtené, hogy ez a világ rendje.
Előfordul viszont, hogy a tulaj elgaloppírozza magát, s a mindinkább szűkülő lehetőségei miatt újra és újra nála köt ki. Úgy ítéli meg, hogy a legegyszerűbben, s hogy másnak ne szúrjon szemet a probléma, a hiányzó tejmennyiséget mindig vele pótoltatja.
Az állattartás szabályait már rég felrúgta. Tehenei kókadoznak, az istálló állapota cudar, a tetőről eső idején becsorog a víz – a fenntartható fejlődés legprimitívebb kliséit is sutba dobta, takarmányból leginkább a selejtesre alkudott, kizárólag saját életterét tette komfortossá. Megtévesztette állatai szelídsége és a szerencse, hogy zömmel jól tejelők, úgymond, különösebb számítások, invesztálás nélkül is lehetett rájuk számítani. Közben egyre A jókor alkalmazott simogatás, a jó szó is pótolhatja a törődést. Unortodox tételét a gazda buzgón hajtogatta egészen addig, amíg a csúcstartóknál is apadni kezdett a tej, tehenei nem bírták szusszal, hogy extraprofitjuknak minősített tételeit egyre gyorsulóbb ütemben megvámolják. Feszültebbek, soványabbak lettek. Regenerálódásuk hiánya – bárhogy igyekeztek – meglátszott az eredményen, amit a gazda eleinte kizárólag a környezet változásával, mások hibáival magyarázott, majd végül eljutott jószágai lustaságáig.
Eszébe sem jutott magán összehúzni a kabátot, saját portáján körülnézni, hiszen a technika lényege épp az volt, hogy ezt a fogyókúrát kerülhesse el, mert úgy vélte, hogy szűkebb pátriájának elégedettségét kockáztatja azzal, ha onnan von el pénzt, javadalmat. Ha társai közül bárki a megszorítás szót használni merte, szorult. Abban a hitben ringatta magát, hogy a közösség nem veszi észre, hogy ha áttételesen is, de utolsó lépcsőként tőlük lesznek bevasalva a máshonnan behajtott összegek.
Lassan, de biztosan csorbultak, torzultak el közgazdasági alapfogalmak, helyettük voluntarista víziók foglalták el a terepet, bár a beváltként hitt trükk egyre inkább szelelt, s elszenvedői hangja is erősödött. A gazdát ez még ingerültebbé és elszántabbá tette. Hogy ő dőzsölt-e a kelleténél jobban, szórta-e oda a pénzt, ahová hatalma stabilitását, szolgálatok vételét várta, netán hobbijainak rendelte alá az aránytalanul tobzódó beruházásokat, kedvezményeket – erről csak napirenden kívül, a hátsó szobákban szabadott suttogni. Egészen a legutóbbi időkig rá lehetett telefonálni csúcskáderekre, hogy hopp, meg kell vennie egy komplett futballcsapatot, az üzletet hamar tető alá hozták, maximum a szívóágra került főnök vette magának a bátorságot, hogy távol maradjon a jeles eseményről.
A folyamat azonban itt nem áll meg, szükségszerű, hogy az állam egyre több olyan céget tanítson móresre, amely túlontúl fickándozik. Persze, tényleg akad ilyen, s valóban összébb lehetne velük húzatni a nadrágszíjat, ám azok többségét maga az állam, illetve annak hatalmasai hizlalták – sokszor a törvényeket, a piacot kijátszva – a kelleténél nagyobbra, nekik tehát kímélet dukál.
Ezért az illetékesek mostanában előnyben kezdenek részesíteni bizonyos egyeztetéseket, hogy megakadályozzák az elszaladó árakat. Így van ez például az üzemanyagár esetében is, holott az egyszeregy józanságát aligha lehet leitatni – nincs az emelkedő árnak olyan szegmense, amin a mostani helyzet rést üthetne. Illetve mégis van – az unió előírta plusz adónál jóval fölé lőtte a hazai kalkuláció a summát. Magyarán ahhoz kellene hozzányúlni, valamennyivel csökkenteni. Csakhogy az az állam bevételeiből venne el – és az, hiába volna indokolt, egyéb ezer ok miatt nem lehetséges. Fejősteheneink kimerülőben! Egyedül megutáltatni lehet a hálátlan dögöket!
(Jelen online)
Forrás: Újnépszabadság