Imád jogszabályokat alkotni, központosítani a kormány, folyton-folyvást
csorbítja az önkormányzatok hatáskörét, fűti őket a tettvágy, de kormányzás
helyett, nekem úgy tűnik, mintha folyton szétszedné a Legót, de nem bírja újra
összerakni. Ahol szabadna, nem él felügyeleti jogkörével, például mint építési
hatóság gátlástalanul kerül meg minden előírást, szeg meg minden józan határt
azzal, hogy egy intésre kiemeltté tesz beruházásokat, érdektelen a
környezetvédelemmel szemben, jóvátehetetlen károkat okoz, lásd Hortobágy,
Recsk, vagy a Fertő tó. Nincs ez rendben, legalábbis ekkora nagyságrendben, de
következménye talán még súlyosabb. Mindenki mindenhol azt és úgy épít, told,
roncsol, ahogy akar, a hatóság tehetetlen.
Különös szelete ennek a zártkerti ingatlanok világa frekventált idegenforgalmi vidékeken, ahol a NER első, második, vagy ki tudja hányadik köre ismerte fel – van keresnivalójuk, nem is kicsi. Ennyi palota úszómedencével és panorámával még nem épült mezőgazdasági földeken, ahová gazdasági épületként, borospinceként vannak bejegyezve luxusvillák. Gál András Levente uniós pénzen gyümölcsfeldolgozót épített, felette csupa üveg családi ház kapcsolódik egy másikhoz, ami szintén az övé. Jászai Gellért töreki hektárokat gyűjti be, köztük szintén egy olyat, amin gazdasági épületként futó parkosított, medencés üdülő pompázik. NER-körökben szinte divattá vált a
Balaton vonzáskörzetében, Tokaj térségében jó fekvésű zártkertekre mérsékelt áron lecsapni, s oda szabályellenesen, tojva mindenre több százmilliós birtok falait felhúzni, amit hiába jelent a szomszéd, a kormányhivatal füle botját nem mozdítja.
Ennek a trendnek az ellenkezője zajlik olyan területeken, amelyeket a hatalom minél távolabb akar tudni magától, vagy azoknak a szereplőknek akar húzni egyet a nadrágszíjukon, akik folyton egyeztetni akarnak, ahelyett, hogy szó nélkül engedelmeskednének. A szociális ellátás összes nyűgjét továbbpasszolja, kistafírozván az egyházakat; az a minimum, hogy ez a pakk legyen az övék, s ebben a szekcióban még az önkormányzatok sincsenek megfosztva a nemes feladattól. Ugyanakkor Iványi Gábor egyházának fantasztikus munkáját minden eszközzel akadályozza, most már ott tart, hogy a lélegeztetőt is lekacsolja.
Pátriánkban azonban a botrányok nem ütnek ki semmiféle biztosítékot. Kapott pofont az orvosi kamara, máig felfoghatatlan, hogy miért fosztották meg az etikai eljárások levezénylésétől, ha csak azért nem, hogy elősegítsék belső bomlásukat. Csavaros észről árulkodik, hogy az állam betart a szakszervezetnek – ne a munkáltató vonja le a bérből automatikusan a szakszervezeti tagok tagdíját, adminisztrálják azt ott, ahová befolyik. Az önkény akkor kezd tobzódni, amikor minden bejelentés mögött az ember tudni vél
valami olyan hátsó szándékot, ami vagy valakik vagyonosodását vagy kisemmizését szolgálja, felemel, vagy kiszorít, nehezen lehet benne fölfedezni komoly közérdeket. A munkáltató általában kedvesebb a hatalomnak, mint az alkalmazottja – főleg, ha külföldi és betelepülésével villogni lehet. Ugyanakkor kézzel-lábbal üldözni kell az „idegen” üzletláncokat, amelyek százszor kedvesebbek a hazai vevőnek, mint a magyar – és ha sikerül elüldözni őket, aligha lesz olcsóbb az áru és nagyobb a választék.
Most éppen az a friss hír, hogy a munkáltatók helyett a dolgozók felelősségévé akarják tenni a munkavédelmi szabályok megismerését. Nem egyeztetett a szakszervezetekkel a kormány, így ők is csak egy salátatörvénybe bújtatva szembesültek azzal a módosítással, amely „gyakorlatilag teljesen levenné a munkavédelmi tájékoztatási felelősséget a munkáltatók válláról.” Többek szerint életveszélyes következményekkel jár az, ha a kormány kontroll nélkül a munkavállalókra bízza, hogy ismerjék meg a rájuk váró munkahelyi veszélyeket és az esetleges balesetek megelőzésének módját.
A törvénymódosítás legijesztőbb eleme, egyben a felelőtlenség csúcsa, hogy a munkáltató letudhatja egyetlen, kézbe adott vagy e-mailen küldött írásos „oktatási tematikával” a munkavédelmi tájékoztatást, s az egyénre bízza, elolvassa-e, megérti-e azt egyáltalán. A kormány ezzel megint azt üzeni – vélik az illetékesek –, hogy nagy ívben tesznek rá, mit gondolnak a szakszervezetek és a munkavédelmi szakértők a munkavállalók biztonságáról. És ami ennél is cinikusabb – a munkás még többször lesz hibáztatható a balesetekért.
Ismét hangsúlyozom: egyre több a zárlat, a zavar és a káosz a piramis csúcsán, idővel tehát a kommunikáció egyre vastagabb púderén, a méltatlan ki- és megszorításokon átüt a pénztelen herdálás és a szélütött kapkodás.
Forrás: Újnépszabadság
