Régebben hónapokig kellett várni, hogy normális gondolkozású és nem a törzsi elfogultságba merevedő mentalitás rést üthessen az egekig magasztalt kormányzati kommunikációba. Mostanában naponta kiütközik a zavar, a megszokott kerékvágás tele van kátyúval, aszfaltdarabokkal, a máskor fegyelmezetten azonnal felhangzó kórus hallgat, a megszokott leckék elhangzanak ugyan, de falsak, hovatovább nevetségesek. Különösen a Világgazdaság csütörtöki hírének tükrében: Magyarország
EU-s társait követve több hónap után szintén búcsút int annak a banknak, amelyet elhalmozott különböző kiváltságokkal.
Persze már az is meglepte az illetékeseket, de még az újságírókat is, hogy egy felturbózva előkészített bejelentés – az Egyesült Államok Magyarországot érintő esetleges szankcióiról – jóval szelídebb lett, mint ami várható volt. Mondom, még a tárgyilagosabb hírlapkészítők is csaptak egyet az asztalra, hiszen végül a hír nem ért annyit, hogy akkora apparátust mozgósítsanak rá.
A magyar politika nagyágyúi sem kalibrálták be a dolog fajsúlyát, napokkal előbb készült a kormánypárti sajtó az USA megbélyegzésére, amely az alappanelra épült, miszerint az amerikaiak a háborút pártolják, nem a békét. Édes mindegy, hogy ez annyit jelent-e, hogy egy megtámadott országon segítenek, vagy egy tűzszünet konzerválná az állapotokat, Ukrajna területi megcsonkítását. Mostanában már áldozat szerepébe tetszeleg Oroszország, holott annyi történt, hogy az elhajított kő, nem tudni hol áll meg, s ez ad elég aggodalmat a világnak is. Tény, hogy az USA és a NATO széleskörű támogatása nélkül aligha vívhatna értékelhető háborút Kijev, de az is tény, hogy az ukránok hazájukért harcolnak. Aligha várta Putyin, hogy az addig semlegességükre sokat adó skandináv országok a NATO-hoz akarnak csatlakozni, mivel fenyegetve érzik magukat azoktól, akik fenyegetettségükre hivatkozva fognak bele „különleges katonai műveletekbe” számtalan ürügyet előhozva a náci veszélytől az orosz haza elleni megtervezett hadjáratig.
Csakhogy David Pressman csupán azt közölte, hogy az Egyesült Államok a Nemzetközi Beruházási Bank három felsővezetőjét és magát a pénzintézetet, amelynek székhelye a magyar főváros, szankcionálja. Az amerikai nagykövet kifejtette, hogy Magyarország nem vette komolyan azokat az amerikai aggályokat, amelyek szerint a bankot az oroszok nyomásgyakorlásra használhatják, véleményük szerint ez is arra utal, hogy a kormány Oroszország pártját fogja. A szankciókkal pedig azt próbálják elérni, hogy a bank kevésbé férjen hozzá a nemzetközi pénzügyi rendszerekhez.
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a táncrendnek megfelelően még szerdán mindössze arra szorítkozott, hogy illő tisztelettel megüzenje a nagykövet úrnak, hogy nem fognak álláspontjukon változtatni, mert a Fidesz a béke pártján áll. „Magyarország egy ország, „és kéretik nem gyarmatként tekinteni ránk senkinek a világon” – ezzel reagált Szijjártó Péter kedvenc csatornájának, az ATV-nek az ominózus bejelentésére. Hozzátette: “nincs az a nyomás, amivel minket egy háborúpárti álláspontba bele lehetne préselni”.
A megkerülős csel a futballból ismerős és bár a diplomáciában is használják, aki ennyire eltér a tárgytól, azt kollégái megmosolyogják. Ebből a bankból a háború kitörése után az összes európai részvényes kilépett, egyedüliként Magyarország maradt – Boros Imre szíves közlése szerint – első számú részvényesként.
Ha a „dollárbaloldal” jelzőt ennyire szeretik, miért háborodnak fel, ha a sajtó régóta „kémbanknak” becézi a pénzintézetet, ami kifejezetten rossz hírbe hozta az országot? Miért kellett erre a döntésre eddig várni? Miért hajoltak meg most, a bejelentés hallatán? Mert eddig is köztudott volt, hogy a pénzintézet tetszhalott állapotban van, nem fér hozzá a forrásaihoz, hitelezését felfüggesztette, leginkább saját adósságait menedzselte. Igyekeztek persze megmenteni, nemrégiben még Szerbiát próbálták új részvényesként megnyerni, de úgy tűnik, a rábeszélés nem hatott.
Most mindenki fut a pénze után, érdemi kérdésekre pedig akkor sem kapunk majd őszinte választ, ha a napnál világosabb – a kormány gólt kapott, pontosabban öngólt lőtt. Nyilván prüszkölnek az oroszok, neheztel az Egyesült Államok. Jön majd a hadova a szuverenitásról, meg a névvel (Pressman) való buta játék a presszióról – holott a Lánchíd tövében lévő elegáns székház mindössze annyit üzen: nem csak a láncainkat veszthetjük el.
Forrás: Újnépszabadság
