Arra azért nem gondoltam, hogy a jóléti álom Magyarországon már kastélyt is juttat ingyenesen a szolgálatkész igénylőknek. Az amerikai nagykövet precíz összesítése szerint 2547 napja 267 kormányrendelettel kerülte meg a T. Házat a kormány különböző címeken fenntartva a rendkívüli állapotot. Sajnos arról nincs pontos statisztika, hogy hány értékes ingatlant adott oda a jó ég tudja kiknek, mondvacsinált alapítványoknak, kreált szervezeteknek, az egyházaknak, a Türk Tanácsnak, valamint a Corvin-láncot odaítélő zsűrinek. Természetesen ezek közül sok méregdrága helyen fekvő villa, állami pénzen felújítva. Legutóbb az egyházak kaptak lehetőséget pótigénylésre, megjegyzendő, hogy a reformátusok a budai II. és a XII. kerületet favorizálták, az evangélikusok ugyanakkor kijelentették – számukra elég az az ingatlanmennyiség, amennyi rendelkezésükre áll.
A szerénység és a puritánság mintha kiveszőben lenne, a tanítás írott malaszt, az ingatlan különös csáberő a felekezetek vezetőinek számára, az állam pedig bőkezű a hatalommal lojális szervezetek javára, hol vagyunk már a székház-mizériától, nagyobb tétekről van szó. Persze, nem csak a lista volna érdekes, hanem az is, hogy az épületeket mire igényelték és hogyan használják ki – gyanítom, csúfos példákra bukkannánk.
Van azonban az osztogatásnak racionalitása, talán még a festői kastélyok esetében is. Az állam minden erővel igyekszik levetni az állam gúnyáját – nem csupán a vagyontól szabadul meg, hanem a szerteágazó felelősségtől is, amely ennek a vagyonnak a fenntartásával, működtetésével jár. Évekkel ezelőtt a katolikus egyház feje figyelmeztetett, hogy félő, az egyre több iskolai intézményt, karitatív szervezet munkáját képtelenek átvenni, mert ehhez nincs elég erejük, szervezetük.
Az aggodalom elhalkult, a kormány bőszen szabadul meg azoktól a feladatoktól, amelyek számára előnytelenek, s nem a látványpékség részei. Iskolák ügyében másokkal persze nem ilyen nagyvonalúak, az egyházi kezelés esetén viszont garanciát látnak arra, hogy az oktatás ne térhessen el a rezsim kívánalmaitól. Nincs ellentmondás abban sem, hogy mindezzel párhuzamosan folyamatosan leckéztetik az önkormányzatokat, az államosítás és a központosítás – azt hiszik – majd racionalizálja a költségeket, ahogy azt ezerszer elátkozott elődeik is gondolták. A sutba hajított rossz tapasztalatok újrahasznosítása már előidézett csúfos kudarcokat, súlyos összegek látták kárát az átszervezéseknek, amelyek beléptetésével csak a káosz, az inkompetencia nőtt, a színvonal süllyedt. Lázár János néhány évvel ezelőtt egész listát hozott nyilvánosságra a feleslegesnek ítélt intézmények megszűntéről, tény, hogy akadt, amelyet okkal zártak be, de volt olyan is, amit visszasírnak.
Gyanítom azonban, hogy valamennyi helyett létesült más alibi-hivatal, az apparátus nem adja könnyen meg magát – magyarán a kormányzati kiadások pedig évről-évre meredeken híznak. Látványos, ahogy a műemléki védettségtől, a környezetvédelmi szempontok szigorú figyelembevételétől mennyire felelőtlenül, ám de fifikásan szabadul meg a kormány, vagy ahogy emberei birtokba veszik a Balatont, a Várkerületet, Tokaj vidékét. Nem kell semminek megfelelni, ami időt, energiát és legfőképp szélesebb körű egyeztetést igényelne.
A vég nélküli „kiszervezés” a felelősséget is csökkenti. A törvénykezés önkényes „megkerülős cseleinek” se szeri, se száma. A vagyon elherdálása egyszerre két szándékot tükröz – a jó gazda közmondásának semmibevételét, és a klientúra-ország emeletráépítését. A milliárdosok vagyonuk egy részéből most nem jachtot, magánrepülőt vesznek, hanem egy csínos, vidéki kastélyt, bizonyos időszakokban kinyitva a pórnép felé.
Csak böllérből legyen elég.
Címkép: Füzérradványi kastély
Forrás: Újnépszabadság
