Miközben ismét szabadságharcot vívnak a családok az államfő szerint, s a demográfiai csúcsra össze lett trombitálva mindenki a jobboldal szélső pereméről, aki többé-kevésbé ugyanazt a nótát fújja, mint Orbán – kihirdették a család 12 alaptörvényét, hogy nekik külön legyen. Ezzel egy időben érkezett a prognózis – az eddigi előrejelzéseknél is hamarabb eshet 9 millió alá Magyarország népessége. Az Eurostat 2006-os előrejelzésében még az szerepelt, hogy az ország népessége csak 2045-re esik 9 millió alá – most úgy tűnik, ez már 2043-ban várható.
A volt családügyi miniszter rutinos a harcban, ahogy ezt ő nevezi, bár harcolni utódokért inkább akkor szoktak, ha nehezen jön össze az a bizonyos megtermékenyítés. Én mindenesetre azt látom, hogy a kormány már régóta tényleg sokat tesz azért, hogy több lurkó szülessen, ám sajnos kevés sikerrel. Valószínűleg igaza van Orbán Viktornak abban, hogy a gyermekvállalás nem zsebben, hanem fejben dől el, de ha azt hiszi, hogy ennek fő oka a liberális mákony, megint csak kedves bűnbakját teszi felelőssé még ezért is.
Pedig észrevehetné, hogy sem a pénzügyi segítség, sem a tudatformálás nem azon múlik, hogy az anya nő, az apa férfi, bár ezen tényleg sok múlik, sőt, a fő akadályok közé sem sorolnám a nemváltó műtétek számát. Talán a jó szándékot, a nemes célt nem kellene mindig harci cselekményként beállítani, mivel az ehhez tartozó szókészlet nem fedi le eléggé pontosan a szülővé válás felelősségét, korántsem egyszerű folyamatát.
Mondják, háborúk idején az emberiség ösztönösen igyekszik reprodukálni magát, emocionális megközelítésben a kétségbeesés is termel reményt, a túlélés ilyetén formáját.
Mégsem hiszem, hogy a családok valamiféle szabadságharcosként fognak neki a nemzésnek, s globális szinten sem a balliberális ármányt neveznék meg a népességfogyás fő okozójának. A korábbi kormányok is igyekeztek támogatással, rendeletekkel „megágyazni” a gyermekvállalásnak, de a statisztikák szerint azok sem könyvelhettek el túl nagy sikereket. Én semmiféle családellenes vonalat nem tudok azonosítani a liberális mentalitásban, s az „én” szerepének aránytalan érvényesülését sem látom nagyobbnak a „mi”-vel szemben, sőt, bizonyos szegmensekben a Nyugat javára billen a mérleg, legalábbis a szociális háló erősségét tekintve.
Az, hogy rendszeres időközönként a demográfiai csúcs vendéglátója Magyarország, örvendetes. De az, hogy a kérdést nem szociológiai, társadalomlélektani, gazdasági oldalról fogják meg, hanem színtisztán politikai mezőre terelik, alighanem az egyik oka a fiaskónak.
A világ ráadásul ma tényleg tele van bizonytalansággal, a harc pedig nem a legjobb szó arra, hogy mit tehetünk a nagyobb harmónia, a nyugalom, az egymás megbecsülése, hogy ne mondjam, szeretete érdekében. A jóléti társadalmak valóban talán a kelleténél is többet adnak a kényelemre, s akadnak, akik a komfortos életet gyermek nélkül képzelik el, a nők munkába állása, karrierje is sok esetben áll a szülés útjába – a normák megváltoztatásáért sokat tesznek az országok, a korfa mégis öregszik, kivéve az alacsonyabb életszínvonalat képviselő régiókat, ahol a termékenységi ráta – nyilván szerteágazó okok miatt – jóval magasabb.
A kormány- és államfő szabadságharca sajnos mintha nem mutatkozna meg a hatékony gyermekvédelemben, a magas színvonalú gyámügyi szolgáltatásokban, a családon belüli erőszak szigorúbb kezelésében, a bölcsődei létszám szűkösségében, hogy az oktatás általános színvonalát ne is említsük.
A házasság intézményét sem szabadságharccal kellene óvni, hanem a klímával, ami ezt az országot körülveszi, hektikussá, ideiglenessé, stresszessé válik minden – és ez lakásokon belül is kifejti ártalmát, hát még ott, ahol a gürizés azért válik erőn felülivé, mert fedélért folyik a csata.
Pszichológusok tanulmányai foglalkoznak azzal, hogy mikorra a célt elérik a párok, már pont az egymás iránti érzelem fogy el.
A demográfiai csúcs politikai patentjeit a hatalom síkjából lehet ugyan értelmezni, de nem visz közelebb a sikerhez. Az őszinte számbavétel, vagy az okos megoldások pedig aligha a Ratkó-korszak valamiféle reprodukciójában testesülhetnek meg. Kiegyensúlyozottság, megállapodottság – idehaza mintha ez volna a legnagyobb hiánycikk. Ha erre rárakódik némi anyagi könnyítés, ám legyen.
Forrás: Újnépszabadság