Gyakran a nyelvbotlás mondja ki azt, ami igaz.
(Rotterdami Erasmus)
2021-től a magyar kormány önérzetesen sutba dobta az úgynevezett Norvég Alap 77 milliárdos támogatását, mert nem született megegyezés a civilek támogatásáról – a hírek szerint a régóta ellenségnek tekintett Ökotárs volt a tüske a köröm alatt. Mellékesen a teljes summa körülbelül huszada jutott volna összesen a hazai civil szervezeteknek, ezen a tételen bukott tehát az alku. Akkor a 77 milliárdot még könnyen szélnek ereszthette a kormány, sőt, bírósághoz fordult igaza védelmében, ítélet még nem született, de aligha várható számunkra kedvező.
Ma már mintha többet nyomna a latban az a pár milliárd is, úgy tűnik, hogy a nemzeti alkalmazkodás (engedékenység?) magasabb szintre lépett, az ezt elterelő habverés (megtévesztés) pedig ugye ismét a kommunikáció mesterműve lesz.
Tegnapelőtt kapott nyilvánosságot az a hír, hogy az unió illetékesei úgy döntöttek, hogy az alapítványi egyetemek kuratóriumainak összetétele miatt az intézményektől, jobban mondva hallgatóitól 2014-től megvonják az Erasmus sokféle pályázatát, lehetőségét. Innen jajkiáltás, onnan döbbent csend. És innen érdemes végigtrappolni az állomásokat. Megszólal Navracsics Tibor, aki nem érti az egészet, hiszen ő úgy tudja, mindenben megállapodtak, de tisztázni kell a helyzetet. Fölsorakozik mögötte azonnal a Fidesz zászlóalj: igazságtalan, méltánytalan, ami történik, Brüsszel pikkel ránk, csuklóztatja hazánkat. Nem sokkal később néhány portál emlékeztet rá, hogy szó volt a
kuratóriumok vezető politikusainak távozásáról, ami néhány órán belül homályba veszett, s átadta helyét az esetleges összeférhetetlenségek megszüntetésének, ami ugyebár a magyar prérin gumipitypang sűrű ködben. El is lett tűntetve a kérdés a nyilvánosság elől, mint mindig, mindenütt, itt is a siker kapujában álltunk a zseniális (hazug) kommunikációnak hála.
Majd következett az első önfeláldozó felajánlás, a szegedi rektor nem hagyja megrövidíteni hallgatóit, némi kritika eme alapítványok létrejöttével, összetételével kapcsolatban el nem hagyván száját közli, hogy egyeteme finanszírozni fogja a diákok tanulmányútjait. Az persze nem tudható, hogy az Erasmus-projekt külföldi egyetemei miként állnak hozzá egy ilyen megoldáshoz.
A tegnapi kormányszóvivőin már készen volt a teflonszöveg, miszerint a tárgyalásokon szó sem volt a téma ilyetén megközelítéséről, most hozták elő a kamrából, ha a problémát nem sikerül megoldani, a kormány kifizeti a tételt, de nem nyugszanak ebbe bele, következik a bíróság. (A magyar kormány komoly megrendelője a neki muzsikáló ügyvédi irodáknak, nemzetközi szinten pert nyer vagy veszít, édesmindegy.) A harcias nyilatkozat azonban váratlanul szelíddé válik: persze, ha az unió azt szeretné, hogy ne a hatalom eminens politikusai üljenek az egyetemi kuratóriumok elnöki székeiben, ez simán megoldható.
Úgy kell engedni, hogy ez a legkevésbé legyen látható a köz számára. Morcos reakciók,
vádaskodás, kopó memória, lódításokkal megtűzdelve, majd a csúcson a bírósági feljelentés lebegtetése – a karakánság díszlete mögött már nem is látszik a skandalum, az egész felsősoktatási kuratóriumi rendszer, a kancellári mozgás, a rektori alamusziság ténye és – mint majd mindenütt – az önállóság föladása.
Szegény több milliós bérrel tengődő kuratóriumi elnökök csendben várják, mi lesz a 1,2-1,5 milliós havi tiszteletdíjukkal. A szemben lévő szobában viszont már papírra vetik az első ötleteket, hogyan lehet elbábozni a változást, továbbra is beépíteni a hatalom reléit, hogy abban ránézésre semelyik brüsszeli aktakukac ne találjon fogást.
Címkép: Varga Judit visszajön Brüsszelből jelenteni sikereit
Forrás: Újnépszabadság
