Na, ne!
A blöff pénteki csúcsa: a főnök azt mondja, elment a falig. A magyaroknak fenntartott pénz nem fog Ukrajnának menni. Erre építi harcának sikerét. Csakhogy hónapokkal ezelőtt is Brüsszelből hangsúlyozták: ez a pénz nem megy sehova – zárolva van.
Tényleg ilyen lapos kulccsal lehet kinyitni a hazai voksládikót?
Piranha-sajtó
Érdekes megfigyelni, hogy minél beszorítottabb Orbán helyzete az unióban, annál gyorsabb és szemérmetlenebb az őt ajnározó sajtója. Olyanok, mint a vérszomjas piranhák, rajtszóra azonnal indulnak, s nem érdekli őket semmi más, mint a velük szembeni élőlény megsemmisítése. Rossz lehet ez a munka még akkor is, ha nem ütközik belső értékrendjükkel, ízlésükkel – tudniillik számtalan esetben kontraproduktív, kifog rajta még a hatalom reakciója is. A méltatlan körülmények közt Magyarországon fogvatartott olasz antifasiszta tanárnő panaszai bejárták a világsajtót, s hamar olasz belpolitikai kérdéssé vált, még Meloni is felvette a kagylót, hogy Orbánnal tárgyaljon az ügyben, aki megígérte, utánanéz a fogva tartás körülményeinek, bár ez nem az ő hatásköre. A piranhák azonban egy szempillantás alatt működésbe léptek. Kezdetnek – kissé kínosan – az Alcatraz fotóját közölték úgy, mintha az a taljánok tömlöce volna, holott az Alcatraz az Egyesült Államokban sem más már, mint turistalátványosság. Kovács államtitkár a szokásos, kissé arrogáns hangnemben vagdalkozott, hogy nálunk miért előírás a kéz- és lábbilincs, illetve a börtön nem apácazárda, s nem is hotel. A Megafon Központ főszerkesztője, Szarvas Szilveszter szerdán már Meloni árulásáról írt , szerinte az olasz miniszterelnök „sír és picsog”. A néha posztokat hamisító Bohár Dániel szintén arról értekezett, hogy „Melonit elvesztettük”. Majd szerda délutánra megszülettek Deák Dániel totálisan önálló gondolatai is, aki a videójában arról értekezett, hogy „Meloni is a sorosista lobbi bűvöletébe esett”. Közben aki kicsit is jártas a külpolitikában, tudja, hogy Meloni jóindulatára Orbánnak nagy szüksége lesz, ha abba a pártcsaládba akar felvételt nyerni, aminek az olasz kormányfő illusztris tagja. Nagy tétet mernék tenni arra is, hogy miután ezeket a sorokat írom, kompromisszum születik Brüsszelben, a magyar miniszterelnök hiába fordítja majd ki a szavakat eredeti értelmükből, beadja a derekát Ukrajna támogatása ügyében, hiszen nagy-nagy szüksége van az EU-pénzekre. Kivárja – mint mindig – az utolsó pillanatot. A piranha-sajtó a hátraarcból reflexszerűen diadalt fog faragni, Dávid megint kifogott Góliáton – ami akár még igaz is lehet, mert biztosak lehetünk abban, hogy az átverő-show folytatódik, mindjárt következhet a „svédcsavar”. Csakhogy a sajtó piranhái azért különösen veszélyesek, mert a fél ország hangulatát, indulatait kanalizálják cseppnyi lelkifurdalás nélkül. Ilyenkor kifújják magukat, majd cikáznak tovább. És persze azonmód le van szarva a nemzeti konzultáció eredménye is. (Utóirat: Csütörtök délben már érkezett is a hír: percek alatt kiderült, hogy Orbán nem vétózott!)
Vagyonok a ködben
Évről évre kevesebbet tudhatunk meg Orbán Viktor miniszterelnök, valamint a kormánytagok és képviselők valódi vagyoni helyzetéről. A magyar vagyonnyilatkozati rendszert évek-évtizedek óta bírálják az átláthatóságért küzdő civil szervezetek. A fő probléma, hogy képviselők lényegében azt írhatnak be a dokumentumba, amit csak akarnak, az égvilágon semmi következménye nincs annak – már ha egyáltalán kiderül –, hogy ha valaki kifelejt például egy 1,5 milliárd forintos állami támogatást a vagyonnyilatkozatából. A dokumentumokat nem ellenőrzi automatikusan semmilyen hatóság, és a kormánytagok, képviselők, közjogi méltóságok anyagi helyzetéről addig biztosan nem kapunk valós képet, amíg a családtagjaik nyilatkozata nem nyilvános.
De mindenütt jól követhető tendencia, hogy a magánvagyont a legkörmönfontabb módokon igyekszik eltakarni az állam az avatatlan szemek elől. A nemzeti tőkésosztály megteremtését hangoztató rezsimnek minden oka megvan arra, hogy titokzatos legyen, hiszen azonnal kiderülne, hogy a nemzeti többé-kevésbé egyet jelent a „mi kutyánk kölyke” szólásmondás tartalmával, az pedig nem osztály, maximum garnitúra. Ugyanakkor reálisan nézve, ez ma már nem egy szűkre szabott kör, a folyamatos választási győzelmek lehetővé tették, hogy a kivételezettek kivételezettjeinek száma növekedjen, az úgynevezett felső középosztály egyre inkább elszakadjon nem csupán a nincstelenektől, de a közép leszakadó, vagy helyzetét nehezen stabilizáló közepétől is. Azaz nem csak a reflektorfénybe kerülő úgynevezett húzónevek életébe kerültek bele más mértékegységek, hanem az őket segítő, velük bármiféle üzleti kapcsolatba kerülő gárdának is áll a zászló.
És ez a zászló jóval pompázatosabb, mint bármilyen korábbi. Az egyszerű halandónak merész képzelőerőre van szüksége ahhoz, hogy bemérje gyors vagyonosodásukat. Nem összeguberált pénzből élnek, vásárolnak és átvitt értelemben az „étlapjaikon” cseppet sem az ár szab korlátot. Presztízsfogyasztók a javából. Mindenben. Ha az ízlés nem is kifinomult, cizellált, a mohóság rekvizitumai azért szembeszökők. Miközben tehát a mesés összegek gazdáinak a kurzus biztosítja az anonimitást, addig ők a saját világukban egyre fennhéjázóbbak, meg akarják mutatni, hogy mire telik nekik. Ez persze gyakran egymással ütközik, mármint a bevallás és a látvány, a rendszer viszont annyira erős és stabil, hogy a nagyzoláshoz sem kell már akkora bátorság – az életmód kiteregetődik. Különben mi haszna volna ennek a vircsaftnak, ha csak a szigorú szükségletek korlátoznák a költést?
Hagyjuk a jachtokat, meg a gazdasági épületeknek álcázott birtokokat – a felhalmozás csúcsain túl is egyre népesebb az a réteg, amelyik nem milliókban, hanem százmilliókban gondolkodik, ingatlanszakértők a megmondhatói, hogy mennyire keresettek a terebélyes villák, a domboldalakon elterpeszkedő házak, amelyek belakhatatlanoknak tűnnek – fenntartásuk is csillagászati összegbe kerül, de lehet velük kastélyosdit játszani. A Lamborghini Gallardoval sem lehet repeszteni a kátyúkkal teli utakon, mégis időről-időre felbukkan egyikük-másikuk keményen összetörve. Tele vannak a fine dining éttermek, érdemes előre asztalt foglalni, miközben úgy tűnik, hogy néhány kockás abroszú hely fenntartása nem annyira kifizetődő, vidéki kocsmák zárnak be, mert hiányzik onnan a fizetőképes kereslet. Ismerősöm piaci restiben szervezett érettségi találkozót, hogy lehetőleg mindenki eljöhessen.
Több vagyoni olló nyílt és hihetetlen tágra egyszerre, amit a társadalom nehezen emészt.
Nagyot nőtt a 200 és 500 millió forint között hirdetett ingatlanok iránti kereslet: idén januárban 8 százalékkal több ilyen ingatlant szerettek volna venni, mint egy éve ilyenkor. Budapesten 16, a megyeszékhelyeken 25 százalékkal ugrott meg a kereset – közölte az ingatlan.com. A nagy növekedés nem véletlen: egy új jogszabály szerint 2024-tól az EU-n kívüli országokból érkezők vendégbefektetői vízumot kaphatnak akkor, ha legalább 500 ezer euróért (vagyis az árfolyamtól függően 190-200 millió forintért) vásárolnak lakóingatlant vagy minimum 250 ezer euróért vesznek a jegybank által nyilvántartott ingatlanalapok befektetési jegyeiből.
Kutyacsel
A „kutyapárt” ötletei mindig magukkal ragadók. Halljuk, tudjuk, értjük, hogy a kormánypártok fő propagandafegyvere a hadova, hadilábon állnak a számokkal és a tényekkel, van, mikor csak kozmetikáznak, elhallgatnak, csúsztatnak, de akad elégszer, amikor egyszerűen hazugságon lehet fülön csípni őket. Illetve lehetne, mert mire a dolog idáig ér, a befogadók megragadnak az első közlésnél, ha ugyan felfigyeltek rá. A helyreigazítás fontos, de hatása jóval szerényebb. Ezt kerülték meg a kétfarkúak és ötletükből képesek voltak hírt generálni. Az egyik aktivista rendhagyó kísérlete, hogy a sorrendben a 13., szuverenitásvédelmi Nemzeti Konzultáció válaszborítékába egy nyomkövető Apple AirTag-et rakott, hogy nyomon követhesse annak útját. A párt azt írja, aktivistájuk január 17-én, a konzultáció meghosszabbított határidejének utolsó napján adta fel a borítékot Alsóörsön. A nyomkövető eszköznek köszönhetően kiderült, hogy a levél január 26-án reggel 8:30-ra ért el a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Csata utcai telephelyére, ahol a konzultáció kiértékelése zajlott. Ez azért is érdekes, mert január 25-én tették közzé a konzultáció eredményeit, vagyis akkor, amikor a nyomkövetővel ellátott boríték a Kutyapárt közlése szerint a Magyar Posta budaörsi levélelosztó üzemében volt. A kísérlet arra bizonyíték, hogy nincs az a közzétett konzultációs statisztika, aminek hinni lehet, hiszen ez az egyetlen példa elég ahhoz, hogy hiteltelenítse a számokat. Egyébként a totál felesleges konzultációk azért dühítők, mert drágák és mondvacsináltak. Az érdemi ügyek népszavazásától viszont úgy irtózik a kormány, mint ördög a tömjénfüsttől.
Forrás: Újnépszabadság