Életét vesztette szerdán Marina Jankina, az orosz védelmi minisztérium nyugati katonai körzetének pénzügyi osztályvezetője – írja az ukrán Ukrainszka Pravda és az orosz RBK hírmagazin. Pontosabban ő vezette az orosz védelmi minisztérium Nyugati Katonai Körzet finanszírozásáért felelős osztályát. Az ötvennyolcves nő holttestére február 15-e éjjel, egy szentpétervári ház ablaka alatt találtak rá. Azt a lapok nem tisztázzák, hogy a ház pontosan kié volt, a hatóságok pedig öngyilkosságként könyvelték el az esetet. Az egyik angol bulvárlap szerint egészségügyi problémái voltak, s még azt is tudni vélik, hogy a tragédia előtt felhívta férjét, hogy közölje vele szándékát.
Kérdései persze lennének az embernek, különösen azért, mert a háború óta már sorozatban búcsúzik az orosz elit több oligarchától, katonáktól, üzletemberektől, felelős és érzékeny területen dolgozó politikusoktól. Öngyilkosok, baleset éri őket, konteót farigcsál belőlük az, aki összefüggést vél felfedezni a kriminális esetek között.
Ivan Pecsorin, az orosz területek olaj- és gázmezőinek hasznosításáért felelős igazgatója kiesett a jachtjából, mint anno a médiacézár Maxwell. A Lukoil főnöke ugyanabban a hónapban egy kórház ablakából zuhant ki, két másik üzletember gondosan még a családját is kiirtotta, mielőtt végzett magával – egyikük Barcelonában, a másik Moszkvában, de volt, akire egy sámán pincéjében találtak rá. Egy menesztett rendőrtábornok, aki állítólag az ellenzéki aktivisták és kellemetlen újságírók elleni vadászat fő szervezője volt, otthonában lőtte főbe magát januárban.
Hogy rejtélyesek-e ezek a tragédiák, vagy sem, döntse el mindenki maga, de amikor válságos, zűrzavaros időkben történnek, különös jelentőséggel bírnak. Hogy a kegyvesztettség, a retorziótól való félelem, a különvélemény okozta frusztráció, a kiábrándulás okozza halálukat, vagy ezek egy részére külső kéz is rásegít, egyelőre nem tisztázott. A börtönök is szépen telnek bármiféle kritikát megfogalmazókkal. A közölt hírekben pedig ott lappang a gyanú. Mert minden elképzelhető – és ez már elég ahhoz, hogy rosszul, megfélemlítve érezze magát a társadalom egy része.
Még jóval nyugodtabb közegben – például nálunk – is terjednek a legkülönbözőbb összeesküvés-elméletek, amik mintha valami furcsaságot sugallnának, ám lehet, hogy mégsem azok. Waberer György a napokban adta el szőröstül-bőröstül az általa felépített cégét Tiborcz Istvánnak, majd lemond a kormánybiztosi állásáról is, s ez utóbbi azonnal hatályba is lép. Adónyomozók másznak rá több éven át a milliárdosra, aki a hatalom számára a legjobb pillanatban pártot alapít, majd a kudarc után ránt egyet a vállán. Megkezdődik a Völner-Schadl per – államtitkár úr végig szabadlábon, míg egy, a kormánnyal szemben többször meglehetősen heves kritikát megfogalmazó divattervező némi drogtulajdonlás miatt hónapok óta fogdában. A Questor-ügy csigaléptekkel halad, győri ingatlanjai stikli szagú tranzakcióval kerülhettek „fillérekért” a NER oszlopos üzletemberéhez.
Közben mindkét ügy vádiratából gondosan kimaradtak a politikusi világot érintő kényes epizódok. Milliónyi konkrét visszaéléssel találkozunk, amelyeket körülvesz valamiféle nyúlós, alakváltoztató hártya, ami kétségessé teszi a történtek valóságos menetét, s így azt a közhelyet is, hogy a rossz elnyeri méltó büntetését minden esetben és mindenkivel szemben. Ez nem csak a szóbeszédnek teremt kedvező klímát, hanem a lelombozott közérzetnek is.
Szóval, itt is van minden. Csekély vigasz, hogy emeletekről nem potyognak oly sűrűn emberek.
Címkép: Magritte: Golconde (a belga szürrealista René Magritte olajfestménye, vászon, 1953)