A Megafon nevű jobboldali – ugyan kérem, ez a kategória esetünkben már pontatlanná vált, inkább az a jellemzője, hogy tűzön-vízen és a valóságon keresztülgázolva kormánypárti – csatorna néhány nap alatt tízmillió forintot költött arra, hogy ahol csak teheti, bombázza a közvéleményt. Egyéb, másutt bevetett súlyos pénzek is azonnal szolgálatba álltak (lásd. a sürgősen megrendelt, többezres telefonos közvélemény-kutatást), s eszünkbe sem jut már, hogy végső soron ez a mi pénzünk. (Csak a miheztartás és a dollárbaloldal vétkeinek számbavétele végett: a G7 statisztikája szerint a fideszes kommunikációs gépezet legalább tízszer akkora összeget költött el a 2022-es választásokat megelőző negyedévben, mint amekkorát az ellenzék.)
A téma mellékvágányra tolta a nemzeti konzultáció lelkes magasztalását, a látványos brüsszeli fiaskót és a svéd NATO-felvétel kínos halogatását polírozó egyen szöveget, valamint Nagy Mártont a naponta előálló és merész jövőképéről tanúskodó optimizmusával – mindez egy befolyásolható, a függelmi viszonyok kiskátéját betartó nevelőintézeti igazgatóhelyettes miatt történt. Ami beleütközött egy jégfalba, így a pedofília elleni és ebbe a témába sok minden mást is hamisan belegyömöszölő kormányzati főcsapás szenvedett maradandó sérülést – a jégfal azóta sem olvadt, inkább darabokra tört. Alóla fölsejlett maga a rendszer bejáratott mechanizmusa, álságossága, képmutatása, amit akár romlottságnak is nevezhetnénk.
Hiába, hogy maga az államfői kegyelem egy félrecsúszott, rettentően hibás döntés következménye, rosszkor, rossz helyen futott végig a hatalmi láncon – amely szem elől tévesztette azt a veszélyt, hogy mivel jár ez, ha kiderül. Ez persze jelzi, hogy a potentátokból egyre inkább hiányzik valamiféle norma, morális reflex, mindent elnyom a hatalmi térkép ismeretében az igazodás, holott ez esetben még túl sok politikai érzék sem szükségeltetett, hogy megérezzék – veszélyes zónába léptek.
Bizonyítja ezt az is, ahogy jöttek sorban a zselés és egy kaptafára készült nyilatkozatok a baloldal családellenes bűneiről, szerecsenmosdatásairól, mintha az előző kurzus idején senki sem égette volna meg magát, ne került volna ki a pikszisből. A figurák tették a dolgukat, megszokott módon kezeltek-egy olyan szikrát, amely alapvetően más természetű volt, mint amikkel sikerrel elbántak. Az elsíbolt pénzek nagyságrendje ugyanis már rég meghaladja az egyszerű ember fantáziáját, a bonyolult üzleti hálók feltérképezéséhez sem tudása, sem türelme nincs – a burjánzó és egyre vadabb eseteket beleillesztik az „egyrészt-másrészt” kategóriájába, pedig a korábbi és a mai összegek messze nem összehasonlíthatók.
Ez az eset azonban máshol és máshogy csapta ki a biztosítékot. Erkölcsi, lelki elágazásai végigsöpörtek a társadalmon és pólusai, ha csak átvitt értelemben is, családok százezreit érintik érzékenyen – diploma sem kell például ahhoz, hogy átláthatóvá váljon a környezet, azok a viszonyok, amelyekben csemetéink felnőnek. A szóban forgó történet tehát hamar kitágul, a felháborító pedofílián kívüli vidékekre is átmerészkedik, oda, ahonnan a kiskorú nehezebben törhet ki, mint eddig bármikor.
A kézhez kapott mérések eredményein túl alighanem Orbán Viktor megérezte, hogy az ügyben azonnal és keményen lépnie kell, ezzel párhuzamosan viszont kivonnia magát a közelharcból. A felesleges alaptörvény-módosítás semmi másról nem szólt, csak erről: a kármentés két főhölgy pozíciójába kerül, de a bázis menthető, még akkor is, ha feltehetően némileg szűkülni fog, de a tábor marad, hiszen sincs hová mennie – az elbizonytalanodók pedig idővel visszacsalogathatók.
Arra gondoltam kezdetben, hogy a részleteket képes elhomályosítani a felülről vezényelt szózatok tömege, a lényeges kérdések, betemetődnek, sohasem fogjuk például megtudni azt, hol és hogyan, pontosan melyik lépcsőházból, kik miatt vezetett idáig az út. Tévedtem: ömleni kezdtek az információk. Ezt egyrészt a kivételes önmozgás idézte ezt elő, másrészt a főnöki felelősség terelésének szándéka, s persze a független sajtó nem enyhülő kíváncsisága. A két női politikus eltávolításával sem kapott választ néhány alapkérdés, s a hiány újabb kérdéseket szült, no meg a konkrét ügytől ugyan távolabbi, mégis azzal azért szorosan összefüggő válaszokat, az intézeti igazgató és az igazgató-helyettes előéletéről. Például arról, hogy 2011-ben Vásárhelyi ellen volt már gyanúsítás, ám a rendőrség, komoly hibákkal tarkított nyomozás után nem találta azt megalapozottnak. Az már csak hab a tortán, hogy néhány évvel később kitüntetésekkel honorálta az önkormányzat majd az állam az igazgató munkáját. Megtudhattuk azt is, hogy Erdélyből származó helyettese milyen körökben mozgott, hogyan volt „bekötve” a NER-be. K. Endre mindent tagad és szokás szerint a csahos médiát szidja, amely rossz hírét kelti, mára viszont Facebook-oldala se szó, se beszéd, eltűnik. Váratlanul beköszönt viszont a ronda történetbe a volt igazságügy-miniszter exe és borított – ízelítőt adva a rendszer romlottá váló mechanizmusáról, fő-gonoszként Rogán Antalra mutatva.
Mint egy óriási üstben, keveregni kezdett az a massza, amibe azért tizenvalahány év alatt a maga szintjén és a maga környezetében mindenki belekóstolhatott, és szép lassan és reményt vesztetten beletörődött. Ezek az élmények persze zömmel hétköznapi, mini roncsolásokról szóltak, nem a dagadtra hízott részvénytársaságok bekebelezéséről, a követhetetlen tulajdonosváltásokról, a támogatásokkal felpumpált akvizíciókról.
Kiderült az is, hogy néhány fontos és hatáskörrel bíró politikuson kívül az egész gárda nem más, mint politikai termék. Adott esetben kicserélhető, akár egy tranzisztor. A hatalmi gúla tetején a vezér, alatta a propaganda-csapat nem balekokból áll, szövegei azonban ebben a váratlanul előállt és más merőben természetű helyzetben hatástalanná vált. A zümmögő kórus sémái üresen konganak most is, amikor magasztalni kezdik az „emelt fővel” távozókat, akik „férfiasak, bátrak”, ekézik Varga Judit volt férjét, Magyar Pétert, akit egy Pócs nevű képvelő igyekezetében egyenesen idiótának nevez, holott gyakran maga tesz őrjítően oktondi nyilatkozatokat. Nehéz viszont pontosan bemérni, hogy mi történik Magyar Péter háza táján, az ilyesfajta kifakadások sohasem szabályos íven és átgondolt módon kezdődnek, a csalódás, az érzelmek váltanak pályát és sebességet.
Mindenesetre, ha egy szövet fesleni kezd, feslik tovább. Kétségbeesetté vált a pillanat uralása, mert a pillanatok jelenleg egyetlen percre sem rögzíthetők, peregnek tovább. A tökélyre fejlesztett voks-vadászat a legyártott panelekkel zárlatos, azaz megcsodált receptjei nem mindig és mindenre alkalmazhatók. Az egyik kulcsszereplő viselkedése is gyártási hiba: Balog Zoltán reakciója rossz, szavai talán még annál is rosszabbak, zsinati püspöksége pedig aligha menthető, hiszen hiába beszél bután és leleplezően mellé, egyelőre úgy tűnik, személyesen ő lobbizott leginkább a felmentésért. Az persze még kérdés lehet, hogy magától-e, vagy kiknek, vagy kinek a megbízásából, ám magyarázkodása az elkenés és a felelősséghárítás jegyében rettentően visszatetsző, jellemére nézve árulkodó – márpedig személyét nem csak egyházi méltóságként, hanem aktív pártkatonaként is kezeli a közvélemény, magyarán két helyszínen üt egyszerre sebet.
A kormányzat közben a szokott módon akar proaktív lenni, egérutat nyerni. Kérdezőbiztosai máris azt szondázzák, hogy örvendezne-e a nép az LMBTQ-jogok szigorításának – azaz habozás nélkül megint terel, összemos, újra nekifut, hogy hamis képzeteknek ágyazzon meg az indulatok parazsán. Kérdés, hogy képes-e a többség a különbségtételre, vagy megtéveszthető, mint annyi más esetben.
De nem értünk a történet végére. Értesülések és pletykák kavarognak a légtérben, amelyeket nem lehet a szokásos módon, pénzzel és hangerővel, üres lojalitással és fenekedő vádaskodással beterelni az eddig szuper védelmet és meleget biztosító NER-akolba. A szörnyű balfogás és annak tovagyűrűző hatásai ugyan nem fogják összeroppantani a 2010 óta rendületlen eltökéltséggel épülő hatalomgyárat, csakhogy – ahogy mondani szokás – rés nyílt a pajzson. A bűvész pedig kereshet új nyuszikat, az elveszettek helyett.
Címkép: Kőbaltagyár: megyek a református menjek országába. Csak semmi buzulás a templomok körül fiatalok. Egyetek sok müzlit, és ne bömböltessétek azahriah táncdalénekes hipp-hopp-repp slágereit a kazettás magnóitokról. balog zoltán/facebook
Forrás: Újnépszabadság