Offenzívában a tavasz üde zöldje. Van, ahol mérgesen tombol, másutt békésebbre szelídült, ezt is, azt is lelkesen fotózom, közben azonban hol ez, hol az juttatja eszembe azt a két hatalmas átlyuggatott fém falevelet, amelyeket Pokorny Attila álmodott a kecskeméti őszi tájba tavaly a XVII. Acélszobrászati és Képzőművészeti Szimpozion alkalmával.
Annak idején írtam a lehullott sárga, vörös lapik közt élükön magasodó, “rozsdaette” plasztikáról, amely alkotója szerint “az idő ítélete alatt rozsdavirágzásával minősül át majd szerves anyaggá.” Most ismét elővettem a róla készült felvételt annak kapcsán, hogy pár nappal ezelőtt a Barabás Miklós Céh Maros megyei csoportjának marosvásárhelyi kiállítására a néhány esztendeje Magyarországon működő, de vásárhelyiségét soha fel nem adó művész is benevezett.
Pokorny két évtizede végzett a kolozsvári képzőművészeti egyetem szobrász szakán és azóta folyamatosan bizonyítja, milyen sokoldalúan kamatoztatható a tudást és tehetséget szervesen ötvöző kreativitás. Kő- és bronzszobrászként, természetművészként, restaurátorként, művésztelep-szervezőként, kurátorként és így tovább.
Művészete úgy ágyazódik a hagyományokba, hogy nyitott minden új kortársi jelenségre és valós értékre. Ezen a tárlaton gróf Apponyi Albert domborműbe mintázott markáns portréját állította ki, kétségtelenül figyelmet érdemlő mű, de saját alkotói arculata látványosabban rajzolódik ki, ha a tájművészetére figyelünk. Ezzel 2007-ben találkoztam először. A marosvásárhelyi Bolyai Alkotótábor résztvevőinek szűkített csapatával jártunk Szicília dél-keleti településein.
A Jón-tenger mosta ezt a partszakaszt. Október volt, de meglehetősen meleg, persze, hogy elmentünk fürödni. Furcsa volt, de elfogadtuk, hogy a harmincéves fiatalembert a napozásnál, déltengeri megmártózásnál jobban érdekelte a part sebeinek gyógyítása, a suvadások összevarrása és különös nyomok, jelek formálása a hullámok képezte homoksövényen.
Mifelénk akkor kezdett lábra kapni a természetművészet. Pokorny Attila ennek marosvásárhelyi úttörői közé tartozott, ha leszámítjuk a korai MAMŰ Vizeshalmoknál tartott happeningjeit. Ő az avolai kiruccanás idején már a pécsi egyetem doktori iskolájának hallgatójaként igyekezett elmélyülni a természetművészetben. Szicíliai partreliefjeit rég megsemmisítette az idő és a víz, fotókon őrzi azok emlékképét. Az ilyen művekre, tájszobrokra eleve ez a sors vár. A művészetek doktora ennek tudatában dolgozik, elméleti és gyakorlati munkássága is erre összpontosul. Nyilván nem csak erre, hangsúlyoztam már, hogy köztéri szobrok, jelentős plasztikai sorozatok, plakettek gazdagítják figuratív és kísérleti alkotásokban máris gazdag életművét.
Érdemes idéznünk egy önvallomásából: “A mai napig nagyon szeretem a kő- és tájszobrászatot, a figuratív művészetet is, mert azzal indultam. A rajztudást és a figuratív művészetet komolyan kellett vennem az egyetemen. Aztán érdekes módon magamra néztem, és észrevettem ruháimon a gombjaimat, a varratokat, eszembe jutott, hogy annak idején anyám sokat varrt nekem meg magának is, s gondoltam, mi lenne, ha ezeket a varratokat, gombolásokat elkészíteném a tájban. A varrás valaminek a helyrehozásáról, összeépítéséről szól, ha elszakad a ruha, megvarrjuk, műtét után egy sebet is összevarrnak az orvosok. Így kezdtem el töprengeni, magamból kiindulva, mit tudnék hozzátenni a tájművészethez.” Sok mindent, persze elsősorban olyasmiket, amik nem tájidegenek, oda illenek, szervesülni tudnak a természetbe, környezetbe. Erdőben, parkban, tisztáson, folyóparton, tómelléken. Itthon, az anyaországban, a Kárpát-medencében, de még a Távol-Keleten is, hiszen Dél-Koreába is eljutott a természetművészet mind elismertebb képviselőjeként.
Legjobb lehetőség a természetművészet művelésére a művésztelepi munka, a nyári kinntartózkodás. Gyergyószárhegyen több ilyen munkája született, és még több Gernyeszegen, ahol a Teleki kastély és környezete, évszázados fái, a tó, a Maros-part igazán ihlető a tájművészek számára. Pokorny Attila már számos kollégájának nyújtott alkalmat ilyen próbálkozásokra, meghíva őket a 2014-től évente megszervezett Kastélypark Művésztelepre. Ő maga is rendkívüli intenzitással dolgozott ilyenkor, és ötletesen, szellemesen, játékosan próbált gyógyírt helyezni a táj sebeire, fenntartva az érdeklődést a természet, az élet örök körforgása iránt. Csakis tiszta forrásból merítve.
Tavaly a koronavírus-járvány miatt a gernyeszegi táborozás elmaradt. Mostani hazalátogatásakor Pokorny Attila a művésztelep idei megszervezésének lehetőségeiről is tájékozódott. Szurkoljunk neki, hátha sikerül.
