A Pennsylvania Egyelem tudósai kiszámították, mennyi idő alatt semmisülnek meg a kirándulók által eldobált, fémből, illetve műanyagból készült konzervdobozok. E szerint a pléhdoboz, amelyet a turista 1974 nyarán dobott könnyed mozdulattal a fűbe, száz év múlva, tehát 2074-ben tűnik el teljesen. Az alumínium doboz ötszáz esztendő múlva semmisül meg. A műanyagzacskó 2200-ig szennyezi azt a helyet, ahova meggondolatlanul elhajították. Az üvegek pedig szinte örök életűek. Egy Coca-Colás üveg négyezer év múlva is hirdeti majd e világhírre vergődött limonádé hihetetlen karrierjét.
A szemét tartósságára vonatkozó tudományos értesülések elrettentőek és igen meggondolkoztatják azokat a természetbarátokat, akik eddig sem szórták tele a világot felmetszett hasú szardíniásdobozokkal. A többieknek esetleg azt az ötletet sugallja, hogy műanyagból készült mosóporos dobozokból emeljenek maguknak örökkévaló emlékművet. Nagyon nehéz ugyanis előrelátni, kinek mi jut eszébe egy statisztikai adatról. Engem például ezúttal a könnyelműen szétszórt, kétes értékű gondolatok veszedelmes tartósságára emlékeztet.
James Thurber megírta annak idején az ifjú teknősbéka történetét, aki egy könyvben azt olvasta: a fürge nyúl és a komótos teknősbéka versenyében a teknősbéka győzött. Az ifjú teknősbéka lelkiismeretesen elolvasott minden erre vonatkozó könyvet és mindegyik ugyanezt állította. Akkor világgá ment és öntudatosan versenyre hívott egy nyulat. A teknősbéka egy arasznyit haladt, mire a nyúl már célba ért. – Óvakodjunk a régi, megcsontosodott tévhitektől – mondja Thurber. Igaza van. A felelőtlenül vagy éppen bűnös szándékkal terjesztett tévhitek tartósabbaknak bizonyultak az alumínium dobozoknál: évszázadokig kellett várni szétmállásukra.
Meggondolatlanul vagy tudatosan elhintett hazugságok nemzedékek számára szennyezték érdemes emberek vagy döntő jelentőségű események emlékét. Máglyatüzeket tápláló babonák és átöröklött gyűlöletek szemétkupacának az eltakarításához súlyos áldozatot követelő forradalmakra volt szükség. A hamis próféták által okozott poluáció világháborúkhoz vezetett.
Elmúlt, de nem elfelejteni való dolgok ezek a szennyeződés történetében. Mert a szellemi környezet tisztaságának az ápolása nem jóindulat kérdése csupán, és nem szorítkozhat a szembeszökő vétségek elhárítására. Ha a túlzottan kényelmes életmód káros az egészségre, szellemi kényelmességre szoktatni az embereket még ennél is veszélyesebb. A közhelyekkel való szemetelés például szinte bocsánatos bűnnek tetszik és ritkán részesül akár szóbeli dorgálásban is. Talán ezért oly gyakori világszerte ez a kihágás. Lehet, hogy egy óriási tiltótáblát kellene nyelénél fogva leszúrni a földgömbbe. ,.Lapos gondolatokat ezen a helyen szétszórni szigorúan tilos.“ Vagy feltűnően elhelyezett szemetesládát, messze világító szöveggel: „Ide dobja előítéleteit, téveszméit, elmaradt nézeteit. Köszönjük, a viszontlátásra.“
Mert ezek szolgáltatják a talajt a szellemi szennyeződésre. A neokolonialista és a fajüldöző eszmék burjánzására, például. S ez veszélyesebb, mint a konzervdobozok elhajigálása.
Megjelent A Hét VI. évfolyama 4. számában, 1975. január 24-én.