A korszerű technika gombamódra szaporodó vívmányai egymásután kiszorítják életünkből a meghitt, de idejét múló, alacsony teljesítőképességű eszközöket. Ezek gyakorlati előnyei hibáik ellenére is nyilvánvalóak: ma már senki sem vonja kétségbe a mindenki számára hozzáférhető lökhajtásos utasszállító repülőgép előnyeit a lassú, kényelmetlen, s főleg nehezen beszerezhető repülőszőnyeggel szemben, amelyen az utasellátás legelemibb feltételei sem biztosítottak.
Mégis nehezen szokjuk meg az új technikai csodákat, néha makacsul ragaszkodunk a régi, egyszerű, de jól bevált eszközökhöz. Mindmáig például kétségtelennek tűnt, hogy a házastársak között felmerülő nézeteltérések félreérthetetlen, nyomatékos kifejezésére, semmisem ér fel a hagyományos gyúrófával, vagy kecses ívben lendíthető palacsintasütővel. Ezeket az egyszerű, mindig kéznél levő eszközöket mindenekelőtt célszerűségükért szeretjük, újra felhasználhatóságuk fontos gazdasági szempont, és kezelésük nem követel semmiféle szakismeretet. Ám, úgy látszik, hogy a korszerű technika betört a házasélet sokezer éves idilli területére is.
A Newsweek című folyóirat beszámol arról, hogy Robert Ravich amerikai pszichiáter, a Cornell-iegyetem tanára, újfajta módszert dolgozott ki a házastársak között felmerülő ellentétek rendezésére. Ravich egy hosszában kettéosztott asztalhoz ülteti a házasfeleket. Az asztal mindkét oldalán játékvasút sínei kanyarognak, s mind a két fél távirányító berendezéssel vezet egy-egy apró villamosmozdonyt. A vezérlőszerkezet fogantyúit ügyesen használva arra törekszenek, hogy vakvágányra irányítsák az ellenfél mozdonyát.
A játékvasút műszaki szerkesztése számos kombináció lehetőségét biztosítja, s így a kölcsönös ravaszkodásokra és azok kijátszására is bőven nyílik alkalom. A küzdelem során elhangzó többé kevésbé éles megjegyzéseket érzékeny mikrofonok továbbítják egy magnetofonszalagra. Ezúttal azonban a veszekedés nem a hallgatózó szomszédasszonyok életének a bearanyozására szolgál. A több napon át megismételt játék során elhangzott szóváltást egy elektronikus agy elemzi, s ennek alapján az orvos állítólag megállapíthatja a diagnózist, vagyis a házastársak összekoccanásának pszichikai okát.
Ravich állítja, hogy azok a házastársak, akik nem igyekeznek jobb ügyhöz méltó buzgalommal összegubancolni az ellenfél közlekedési terveit, s így lehető legtöbb bosszúságot okozni neki, nem egymáshoz valóak, és házasságuk nem lehet boldog. Nincsen semmiféle megbízható értesülésünk a módszer tudományosértékéről, hasznosságáról. Azt gyanítom csupán, hogy az ötlet a leleményes és minden bizonnyal nős pszichiáter saját tapasztalataiból született.
Ez a vonatos játék mindenképpen kellemesebb megoldás, mint a régi jó gyúrófa, mert ha mást nem, időt lehet nyerni vele, s az idő az élet nehéz perceiben döntő tényező. Ha például a kiváló pszichiáter, de peches turfista Ravich doktor, azzal a hírrel tér haza a lóversenyről, hogy eljátszotta a felesége nercbundájára összegyűjtött pénzt, s erre a szóban forgó feleség nyomatékos érvekkel a kezében kerül elő a konyhából, a szerencsétlenül tippelő, de egyébként kiváló lélekbúvár szakszerű mozdulattal egyszerűen átinvitálja a rendelőbe, és leülteti a játékasztalhoz. Ha ez sikerül neki, akkor a jó doktor mindenképpen időt nyer. De mindenekelőtt s ez sokkal fontosabb, önbizalmát szilárdítja meg. Mert aki egy ilyen hír bejelentése után a feleségét le tudja ültetni egy játékvasúthoz, az kétségtelenül nagy pszichiáter.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 28. számában 1973. július 13-án.
