Az IBM gyártja a nyugati világban használt elektronikus számológépek több mint egyharmadát, s így a legnagyobb vállalat ebben az iparágban. Az Amerikában székelő tröszt franciaországi leányvállalatának egyik vezető tisztviselője elvitt annak idején a Place Vendome-i IBM székházba és megmutatott néhány új típusú csodaszekrényt: a legesleggyorsabban számoló számológépet, a termelési folyamatot a lehető legfolyamatosabban irányító elektronikus agyat, a tőzsdei árak alakulását felmérő, előrelátó, kiértékelő, integráló és deriváló gépet, amely, gondolom, nem csak kimutatja a tőzsdei krachot, hanem automatikusan kondoleál is a tönkrement ügyfélnek. Volt ott elektronikus agy, amely a folyóiratok tördelését végezte el, s olyan is, amely egy nagy repülőtársaság szolgálatába állítva hat másodperc alatt közli, hogy van-e szabad hely azon a járaton, amely két hét múlva indul Bangkokból Rio de Janeiróba.
Az IBM embere jogos büszkeséggel mutatta be a valóban csodálatos szerkezeteket, amelyek minden president-directeur général-nak, vagyis minden vállalatvezető elnökigazgatónak bearanyozzák az életét, mert lehetővé teszik számára, hogy hihetetlen mennyiségű feldolgozott adat mérlegelése alapján nyilatkoztassa ki nagy fontosságú döntéseit. Arra gondoltam, hogy így könnyű nagy üzletembernek lenni, ha a tízezer tranzisztort tartalmazó gépagy mindig megsúgja, mit is kell csinálni. Őszinte megilletődéssel léptem ki a villanyárammal táplálkozó csodaagyak raktárából, s máig sem tudtam megérteni, hogyan juthatott csődbe például a világhírű Rolls-Royce vállalat, vagy a legnagyobb amerikai vasúttársaság. Mert elképzelhetetlen, hogy e mammutvállalatok elnökigazgatói ne rendelkeztek volna a belső titkos tanácsosi minőségben működő elektronikus agyakkal.
A napokban azonban a Time című New Yorkban megjelenő folyóiratban elgondolkoztató fényképre bukkantam. A felvétel egy átlátszó műanyagból készült, piramis alakú dobozt ábrázol, amelynek az alsó szögleteire az igen, illetve a nem szót vésték, persze angolul. A dobozban, színtelen folyadékban úszva, egy színes golyó lassan ereszkedik felülről lefelé s vagy az igen, vagy a nem felirat közelében állapodik meg. Teljesen véletlenül kerül az egyik vagy másik sarokba, a doboz tartalmát ugyanis tulajdonosa előzőleg felrázza. A magyarázó szövegből kiderül, hogy az eléggé borsos áron piacra dobott, de máris igen népszerű varázsdobozt a vállalatok elnökigazgatói számára készitik, hogy megkönnyítsék a döntés nehéz feladatát. Amikor a nagy férfiú nem tudja rá szánni magát a kockázatos határozatra, az íróasztalára helyezi a mágikus dobozt, s megvárja, hogy a színes golyó megállapodjon az igen-t vagy nem-et jelző feliratnál. Az elektronikus számológépek eközben okosan és diszkréten zümmögnek a szomszéd helyiségben.
Mert a tőzsdei spekuláció a játékszabályokhoz tartozik, s ezért a legkorszerűbb számológép sem tudja megmondani, hogy valamely részvény hirtelen áresése valóságos helyzetet tükröz, vagy a konkurrencia ügyes manővere csupán. A nemzeti valuták lebegtetéséről, illetve immár igen gyakori leértékeléséről nem is beszélve. Ezért könnyen elképzelhető a tekintélyes vállalatvezető, amint hátát a hatalmas komputernek támasztva a színes golyót figyeli, amely a színtelen folyadékban úszva lassan közeledik a döntést meghatározó sarokhoz.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 20. számában, 1973. május 18-án.
