A Texasban székelő Neuman Marcus kereskedelmi vállalat eredeti ajánlattal lepte meg a nagyérdemű vásárlóközönséget: halhatatlanságot árul potom 30 ezer dollárért. Persze a reklámszöveg, hivatásának megfelelően, túloz kissé. Valójában arról van szó, hogy ezért a pénzért az élelmes vállalkozók a megrendelő szolgálatába állítanak egy teljes filmező csoportot, a forgatókönyv-írót és a zeneszerzőt is beleértve, akik húszperces színes hangosfilmet készítenek, s ennek a főszerepét a 30 ezer dollárt lepengető vásárló játssza el.
Egyelőre nem érkezett hír arról, vajon akadt-e vevő, de bizonyára kerül. Aki sohasem álmodta magát legalább egyszer az istenített filmcsillag helyébe a képernyőn, az nem is nevezhető e celluloidot faló kor gyermekének. És a pénz egymagában amúgy sem boldogít. René Clair mondogatta, hogy egy ember, akinek tízmillió dollárja van, éppen olyan boldogtalan lehet, mint egy másik, akinek nincsen csak… kilencmilliója.
A texasi kereskedelmi vállalat üzleti szakértői jól számítottak: sok ember szeretne más szerepben tetszelegni, mint abban, amire alkalmas. A vállalat tehát alkalmat szolgáltat erre azoknak, akik meg tudják fizetni az árát. Könnyen érthető, hogy a részvények árfolyamának az elemzésében megőszült, idegcsillapítókkal táplálkozó vezérigazgató arra vágyik, hogy legalább egyszer úgy nézzenek fel rá a beosztottai, mint a rettenhetetlen hősre, aki egymaga, puszta ököllel veri szét a bérgyilkosok bandáját. S a félénk, gátlásos embernek is megéri a pénzt, ha egyszer az életben eljátszhatja a körülrajongott férfiú, a női szíveket tipró Don Juan szerepét. S a maffiafőnök is fizet majd, hogy eljátszhassa a virágait ápoló, rokonszenves nyugdíjas postás szerepét. S talán a tiszteletreméltó törvényszéki bíró is megvásárolja, akár részletre is, azt a lehetőséget, hogy eljátssza a tenyérbemászóan szemtelen gengsztert, aki annyiszor nevetett a szemébe abban a tudatban. hogy a pénze amúgy is sérthetetlenné teszi.
A forgatókönyvíróknak nem lesz könnyű dolguk, mert senki sem önmagát akarja viszontlátni a vásznon, hanem azt az embert, akivé nem sikerül lennie. Akit voltaképpen eladott valamikor, karrierje valamelyik lépcsőfokán, hogy azzá lehessen, amivé vált s hogy akármit megvásárolhasson, önmaga színesálom figuráját is, 30 ezer dollárért.
Ám a kereskedelmi ötlet sikere társadalmi haszonnal is járhatna a hírhedt Texasban. Ha a pénz és a hatalom megkaparintásának féktelen vágyától űzött karrierhajhászók a filmfőszerepekben élnék ki ambícióikat, ahelyett, hogy becsörtetnének velük a békés emberek életébe. Polgártársaiknak megérné azt a 30 000 dollárt. Talán közadakozásból is összehoznák.
Megjelent A Hét VI. évfolyama 7. számában, 1975. február 14-én.