Kántor Lajos–Láng Gusztáv: Romániai magyar irodalom 1944–1970. A könyvészeti adalékot összeállította Réthy Andor. Második, javított kiadás. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1973.
A „Kántor–Láng”, ahogy már mindenki nevezi, a nagy diadokhoszharcok után megtépázva, megöregedve, csüggedten került másodszor elénk. Szellemi életünk eléggé nehezen bírta a tulajdonképpen szerény szándékú könyv tükréből rámeredő képmásának látványát; így került sor az emlékezetes, elég kevéssé higgadt és épületes vitára. Ebben a második formájában bizonyára alkalmasabb tankönyvnek (bár a különben lelkiismeretes könyvészetet néhol kissé abszurd szempontok teszik zavarossá).
A szerzők a legtöbb helyen elvették határozott kijelentéseik élét, tompítottak, árnyaltak, bővítettek, foldoztak, igazítottak. Kérdés, hogy célszerű volt-e mindez. Az ellenfelek ettől nem fognak megbékülni, az a kijelentés pedig, hogy: X. Y. gyönge író, de van pár erénye is – semmivel sem tudományosabb annál, hogy: X. Y. egy nulla, s ezzel punktum. A tudományosság kritériuma nem föltétlenül a mérséklet, akkor is, ha a mérséklet többnyire ajánlatos, tanácsos és dicséretes.
A könyv ezúttal is vélemény újabb irodalmunkról: továbbra is frappáns vélemény, érdekes vélemény, ha előadása nem is olyan szórakoztató és fesztelen, mint első ízben volt. Hiába, telik az idő… A fogadtatás, a vita óriási jelentőségűre növesztette a „Kántor–Láng” horderejét. Ez – bármilyen furcsán hangzik is – nem használt neki, hiszen végtére is nem pamfletról van szó, hanem kompendiumról. A vélemény nem zárja ki a megfontolást, a komoly mérlegelést. De ha jelentőségén túl értékelik, erényeit, és – ez esetben – hibáit mértéktelenül felnagyítják, akkor minden nemű józan ítélőképesség kátyúba fulladhat.
A két szerző most a tárgyilagosság külső jegyeivel is felruházta könyvét. Ez nem változtat a mű törékenységén, mert semmi sem szüntetheti meg általában a művek sebezhetőségét, amíg van kritika, amíg van szimpátia, gúny és ellenvélemény.
A „Kántor–Láng” új köntöse arra is jó, hogy ráébredjünk: nem annyira szemlélete, mint magasabb színvonala különbözteti meg a korábbi és vele egyidejű kísérletektől – s arra, hogy milyen híven, hangulatában is híven fejezi ki mai kritikánk közérzetét.
Megjelent A Hét V. évfolyama 13. számában, 1974. március 29-én.
