Esküszöm, hogy nem akartam írni friss államfőnk családi legendáriumának csapdájáról, amelyet egy jól felépített, régesrégen összetákolt történet kései kimúlásáról szól. Sulyok Tamás messze nem dicső múltú édespja emléke ne keretezze be a kinevezett köztársasági elnök első munkanapjait, suttogja maga elé az empátiával bíró közember, de mikor az elnök úr értelmetlennek nevezi a felmerült problémát, amivel nem akar foglalkozni, majd foglalkozik vele, felágaskodik némi indulat.
Tudniillik egy jogban és történelmünkben igencsak járatos ember számára azonnal gyanús a sztori, hiszen képtelenségek sorozatába fulladt bele a legendárium, s a szerzői fantázia, ami megérdemelt volna némi utánjárást, kutakodást a politikával nem kacérkodó, ám mégis csak azzal többször parolázó államférfitől. Persze, el tudom fogadni, hogy nem akart tudni róla, falat épített a kontrollnak az apa-fiú kapcsolat, a tisztelet. Akkor sem sétálok bele túlbuzgón egy következő kelepcébe.
Egy ismerősöm kedvenc szavajárása volt, hogy ha rossz vonatra szállsz, minden állomás rossz lesz. Sulyok Tamás azonban úgy tűnik, nem ismeri a mondást, s ha a legmagasabb közéleti méltóság szavahihetősége már hivatala első napjaiban medvetáncba kezd, a társadalom szédül bele. Nyilván a kínos intermezzo reflexszerűen enyhítésre vágyó kiegészítésre szorul, ezért szegény Sulyok előjön azzal, hogy édesapja – ügyvédtársai szerint is – filoszemita hírébe állt.
Szegény államfőt az ág is húzza, kiderül ugyanis, hogy apuka 1944-ben a Magyar Nemzeti Szocialista Párt nevében többedmagával értékes ingatlant és berendezési tárgyakat igényelt az elhurcolt zsidók vagyonából a szervezet számára Székesfehérváron. A polgármester az igényeket jogosnak ítélte és teljesítette – hívta fel a figyelmet Gergely Anna székesfehérvári történész. A kérvény egyébként nem sokkal azelőtt született, hogy a helyi újságban Sulyok aláírásával megjelent a Zászlóbontás című cikk, amelyről aztán 1949-ben, a kommunizmus idején a bíróságon több tanú is azt állította, nem Sulyok írta, csak ezzel akarták rávenni, hogy lépjen be a pártba. (Aminek állítólag már előbb tagja volt.)
Óvatlan kitartással robog az időben visszafelé hősünk, így akarva-akaratlanul föltárul előtte a hamis legendárium árnyékos oldala, amiről eddig tudni sem akart. Néhány hasonlóan járt leszármazottnak okozott már lelki traumát az ilyesfajta ráébredés. Ezt megelőzően ő is szívesen mesélt anekdotaszerűen a szülői házról, s eszébe sem jutott, hogy miket hord össze.
Persze, tegyük azért hozzá, hogy ez a mese alkalmas volt arra is, hogy magát fényezze, mint aki az anyatejjel szívta magába a kommunistaellenességet. Tulajdonképp a magas rang elnyerése mutatott neki bizarr grimaszt. Márpedig ez aligha nevezhető értelmetlennek.
Forrás: Újnépszabadság