Most láttam először és, remélem, utoljára szabadlábon Hungaroführert Rónai Egonnal (ATV). Most is csak az utolsó pár pecet, majdnem véletleül: kapcsolgattam, hát maradtam egy csöppet.
Megvan ennek is magánvaló oka: unom. Unom Orbán Viktort.
Jobban unom, mint a Csillagok háborúját, aminek egyik részén (csak azt kellett volna látnom, a többit nem) elaludtam a moziban, mindjárt a vízszintesen futó feliratok után, és gyerekeim valamelyike bökött meg, mert horkoltam is.
Most egy pocsék színészt láttam, aki megpróbál hihetően beszélni hárommillió mellette szavazóról, a háborúba nem rángatható országról, nem mintha bárki is rángatni akarná, hogy a pénzünket ne vigyék Ukrajnába, ami még csak nem is megoldható, aztán aranykonvoj, aranykovboj, ja nem, lehet, hogy ezen is elbóbiskoltam, öreg ember nem virgonc.
Akkor jöttem rá arra, hogy ez a pali unalmas.
Nem úgy, mint a viccbeli Móricka, akinek mindenről „az” jut az eszébe, bár ez közös vonás. Mert a Móricka legalább vicces akar lenni. De ez komolyan recsegteti ugyanazt az lemezt, vazze, már serceg is, vedd már észre, lehet, ő maga is alszik közben, lehet ám nyitott szemmel is, ki van próbálva értekezleteken, sőt, egyszer vezetés közben is, de túléltem.
Ez a pali azért rajzolgat, hogy ébren maradjon!
Megeshet ugyan, hogy valaki alva is képes lehet rajzolni, de ezt én cirkuszi prukciónak tartom, amire ez az alak legföljebb csak beszédeivel képes. Mert azok valóban cirkuszt képeznek, átutazóban. Csodálom, hogy Rónai Egon nem horkolt, az ő helyében én már rég bedobtam volna a szundit. Merthogy ő már harmadszor hallja ugynazt a szívből jövő, betanult szöveget.
Tizenhat évig altatott a pali.
Úgy néz ki, hétfő reggelre azért felébredünk.
A szerző Facebook-bejegyzése 2026. április 11-én.
