Hogy oldalfegyverrel jár,
Ha én annyi fenyegetést kapnék, köztük életveszélyeseket és a családomra, szeretteimre vonatkozóakat, ki tudja, tábori tarackkal járnék. (Örök civileknek: ez egyfajta ágyú).
A tábornok úr katona. Aki egyszer katona, mindig az, én voltam többször is, és nem önként, de azt belénk verték, akár üvöltve és többször is, hogy a fegyver arra való, hogy megvédd magad és a családodat.

Ruszin-Szendi Romulusz (született: Ruszin Romulusz; Miskolc, 1973. május 5. –)
magyar katona, altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka 2021–2023 között. 2023-ban megszüntették hivatásos katonai jogviszonyát.

Civilben ehhez engedély kell, ami nyilván megvan a volt vkf-nek, sőt, egészen biztos vagyok benne. Abban is, hogy tud vele bánni, veszélyt senkinek nem jelent. Még egyszer: önvédelmi fegyver.
A tábornokot hónapok óta érik olyan támadások, amelyek alkalmasint részben a egy, a hippokrateszi esküt megszegő, tehát orvosi tevékenységétől megfosztandó személytől származhatnak, aki kiadta a páciens egészségi állapotára vonatkozü orevosi titkot. Őt kéne tehát bünteni. Jelzem, bizonyítékot nem látott senki. A jog szerint még a beimerés sem bizonyíték, és azt sem tudni hogy ez megtörtén-e.
Másfelől valóban épült egy villa, ám a midenkori vkf-nek, tehát nem személy szerint neki. Most benne lakik? Tudtommal nem.
Nyilvánvaló, hogy sarokba szorítva nyüszítő, halálfélelmmel küzdő Fidesz vagdalkozásáról és hazugságairól van szó, de hát a hazugság, az olyan nekik, mint a levegő. Mit vársz tucatnyi maffiózótól… jaj, nem. A maffiának azért megvannak a maga szabályai. Ezek viszont vagdakoznak.
Talán meséltem, hogy édesapám horgászott, és lótetűket használt csalinak. Betette őket egy dobozba, de reggelre csak egy maradt, mert megették egymást.
Ugyanez lesz a Fidesz sorsa. Minél jobban félnek, annál inkább belülről keresik majd az árulókat, mint arra utalt is a Hungaroführer a „semmit nem feledünk” beszédében. Eljő a sztálini Fidesz-korszak: lesz itt Buharin, Kamenyev, Zinovjev, még Trockij is. Meg még Rajk is lehet.
Az osztályharc erősödik.
Egyenes arányban azzal, ahogy a Fidesz gyengül.

A szerző Facebook-bejegyzése 2025. szeptember 17-én.