Kedves, nyolcvan fölötti, nagyon intelligens, művelt szomszédasszony kérdezi tőlem: „ugye nem lesz háború?”. A világért se szavazna a a Fidesz nevű Magyar Egyesült Rablópártra. Útonállókra nem szavazunk.
És mégis.
Valamelyik Cipolla ki is mondta a héten: az eszme a tömegekben anyagi erővé válik. Csak nem eszmét mondott, hanem szavakat. Mindegy. Akkor is: Marx Károly, köszönjük.
És az ocsmány, ephiteton ornans (állandó, díszítő jelző) tömeg, ez a bolhából elefántos fúvó csörgedelem (néha még bolha se kell, máris ott az elefánt), ez a fröcskölő undor, egy szenvedő, hazájáért harcoló, milliónyi sebből vérző ország létének tagadása, gúnyplakátolása, a oroszról fordított, vagy orosz mintára készült jelszavak, a náciidéző gyűlöletplakátok és unos-untalan pörgetett hazugságok folyamatos, szennyvízszerűen hömpölygő ismétlése, lám, hatni kezd.
A csillogó szemüvegű, gestapós vallatótisztre emlékeztető „elemzőtől” az ifjúgárdistából lett, saját múltját leüvöltő élfanatikuson át az ifjúságot képviselő, anya-apa büszkesége kádergyerek lapos közhelyéig mindenki ezt mondogatja: ugyanazokat a jelzős szerkezeteket, ugyanazokat a mondatokat, az embergyűlölet, az ölni kész békeharc kopott szállóigéit. És mégis hatnak valahogy.
Mert félelmet keltenek.
Soha magát kereszténynek valló, de gyűlölő gyülekezet nem tagadta meg annyira a kereszténységet, mint ők. Magyarok a világháború óta nem tettek annyi rosszat a magyarságnak, mint ők. Rákosi óta soha annyira nem változtatták meg a valóságot, mint ők. A hazugság válik normává, a bűn erénnyé, gerjesztett gyűlölet vallási paranccsá.
Mesterei a félelemkeltésnek. És akkor a „fortélyos félelem igazgat, nem a csalóka remény”. Ez ez, el kell venni a reményt is.. Mindent el kell venni. és akkor csak egy út van, amely pokolba vezet.
„A háború béke”. A pokol a mennyország.
Már senki se gondolkodik? Hát miért lenne háború Európában? Megtámadnának az ukránok? Megtámadnánk az ukránokat? És miért pont az ukránok? Miért nem a biciklisták?
Szerbia támadta meg a Monarchiát, Lengyelország támadta meg Hitlert, magyar tankok lőtték szét a szovjet forradalmat, csehszlovák csapatok vonultak be Moszkvába, és elhurcolták a vezetőket. Minden másképp van. Ha hiszel nekik, mindez ebből követezik. Holnapra benne lehet az újságban.
Nem hiszed? Megteheted. Demokrácia van. Csak hát kiplakátoznak, kirúgnak, megvádolnak, rád kenik saját mocskukat, rád, meg az ismerőseidre, barátaidra, rokonaidra, a gyerekeidre, kellett neked ugrálni, niksz ugribugri, juppsz, már állásod sincsen, mitugrász. Kitiltanak, betiltanak.
Most még nem mehetsz be, holnap már nem jöhetsz ki.
És ők? Nekik szabad. Államtitkár áll a minisztérium kapujában zacskóba rejtett baksisért, aztán vidáman futikázik a Porschéval, református püspök menteget pedofilt, hát tényleg, ezzel jelentősen megreformálja a vallást, bankelnök-ivadék százmilliárdokat lophat, vejnek áll a világ, az állam majd kifizeti a csalás miatt kirótt adósságot, sejhaj, enyém minden szálloda és még a cipő se lett sáros, az a cipőm, amelynek árából egy kisebb város egy évig vígan elélne, de lássák, hogy gazdagság vagyok, a pelenkát is magam dobom ki az út szélére, hát mondjátok, hogy útszéli vagyok, na és, nyasgem! Megdolgoztam érte. Apám a miniszterelnök!
Ti meg féljetek!
Nyomdát kellene alapítani ahhoz, hogy minden bűnük kinyomtattasék, bűnben fogantak, bűnben fürdenek (kivéve a a Hír TV ifjú, orrkarikás Undorát, aki még vízben se), az apját gyalázó álvallásost, mivel „Tiszteld apádat és anyádat” a Tízparancsolat ötödik, ígérettel egybekötött parancsa (2Móz 20,12), hát pénz beszél, a többi meg ugasson, ha akar.
„Folytatnám, de unnád.”
Csak még azt, hogy soha annyit nem osztottam meg a Facebookon, mint mostanában Mert azt szeretném, ha minél többen látnák a gyűlöletnek és a hazugságnak, a lopásnak, rablásnak és becstelenségnek azt a szövetét, amelyet ma Magyarországnak hívnak.
(Rákóczi bujdosói „édes kis Magyarországnak” nevezték, és én is hajlamos vagyok rá, csak nem tűzöm kokárdaként a mellemre, mert bennem van, mert részem, mert személyes ügy köztem és hazám között: apámat elvitték munkaszolgálatra, ahol magyar keret megkínozta, de túlélte, hazajött, és a kedvenc dala Bánk bán áriája volt, igen a ma már közhellyé vált „hazám, hazám, te mindenem”. Ki érti ezt?)
Most a haza közepén nagyhasú pók ül, aki felzabálja az igazságot,a valóságot, az emberséget, a hitet és végül a hazánkat is.
Lássátok, gondoljátok át végig, aztán döntsetek, hogyan tovább. Úgy, hogy emléke se maradjon? De. Maradjon az emléke, és csak az.
Kerüljön a múzeumba A Siralom és a Félelem Múzeumába bezárva, tényleges életfogytiglan. És vidám, lökdösődő óvodások mulassanak rajta, mert úgy látják, mulattatóbb, mint az állatkert.

A szerző Facebook-bejegyzése 2026. március 8-án.