Fedő nevű megfigyelő százados parancs szerint jelentem.

A parancs szerint időszakban megfigyelést hajtottam végre Magyar Péter Célszemély (a továbbiakban MPC) javára, illetve illetően. Megfigyeltem, hogy MPC járás közben egyik lábát előre teszi, a másikat meg utána, de azt nem tudtam megállapítani, melyik lábát részesíti előnyben. MPC-n fehér ing volt és alatta farmernadrág, azaz az ing alatt vertikálisan farmernadrágot viselt begyűrve. Cipője torna.
Külsejére jellemző: kettő, azaz kettő darab fül, amely úgynevezett fejének két oldalán helyezkedik el, horizontális irányban. Az egyik szeme olyan, mint a másik, csak pont fordítva. Szájában megfigyelésem szerint fogak helyezkednek el, Haja szőke, de hogy milyen volt szőkesége, nem tudom már.
A célszemély tizenkét egész kétharmad társával (a számot pontosan nem tudta megállítani, mert villogás forgott fenn) behaladt egy éjszakai mulatóba, avval a nyilvánvaló szándékkal, hogy éjszaka akar mulatni. Utánahaladtam, és parancs szerint felzaklatni, azaz nyugalmi állapotából, amely egyébként is viszonylagos volt a hozzáméhoz mérten, kizökkenteni igyekeztem. Miután táncolni kezdett, szinkronvonaglást alkalmaztam, ki- és bemutattam neki a családtagjait ábrázoló képeket, de ő kiütötte kezemből a mobiltelefont, amely nagyot koppant, azután elhallgatott.
Ezt inzultusnak véltem, parancs szerint. A sikert kimélyítve MPC kedves édesanyját kapcsolatba hoztam a sivatagi tevék párzási szokásaival, nénikéjét pedig könnyűvérű varacskos disznónak neveztem, és a a többi állatot is megdicsértem, így fényképről.
MPC ekkor abban az előnyben részesített, hogy felülnézetben láthattam a lebujt, és még svenkeltem is egy kört, féltotálban, kamera hátrakocsizik. Mire földet értem, MPC-t előre elkészített embereim már kivezették.
Ezután elájultam, de parancs szerint megtértem magamhoz. Célszemélyt sajnos követni már nem tudtam, mert székletem keletkezett, ezért kisurrantam.

Egyéb jelentenivalóm nincs.

Keltem Budapesten, Fedő

A szerző Facebook-bejegyzése 2024. június 22-én.