1. Tudjátok is meg, hogy ti mind: szocialisták, liberálisok, konzervatívok, ti mind kommunisták vagytok. Sarló és kalapács, Lenin és Brezsnyev, Vona és Gyöngyösi, Castor és Pollux, Csuk és Gek. Az igazi konzervatívok, szuverenisták én vagyunk, mélységesen egyetértünk abban, hogy a mi országunk az első, a többi le van tojva, tehát mi kölcsönösen körbesz@rjuk egymást. Ez összefűz minket, mint testnek a kenyér.

2. Ne is próbáljatok meg megtanulni magyarul, mert úgysem fog sikerülni, mert a mi nyelvünk megtanulhatatlan, ott van például az, hogy a Menczernek se sikerült, pedig ő kommunikációs izgató és megélhetési síkidom.

3. Külön üdvözlöm Janez Janša miniszterelnök urat, aki már sokszor volt kormányfő (most épp a szabadlábát tölti), mikor kijött a börtönből, mert a liberálgazemberek elítélték, pedig csak a finnektől fogadott el némi pénzt, sőt, az aprót is visszaadta, de eljárási hiba miatt hősiesen kiszabadították, és saját vállára emelve jött közénk.

4. Nálunk teljes a jogegyenlőség, akárki akármit is mond a rendszer ellen, simán kirúgják, mint a pinty. Még akkor is, ha be se lépett a munkahelyre. Mi a teljes jogállam, ha nem ez? Tán Brüsszel, ahol egy rendes farokméregetést is csak nehezen lehet megrendezni?

5. Orwellnek igaza volt, mikor azt írta az 1984-ben: a tudatlanság hatalom, ezt mind hívem tanúsíthatja. Azért is, mert azt mondom: „annál rosszabb a tényeknek” , ami viszont állítólag Marx, de lehet, hogy Churchill, de mától fogva én mondjuk, anyway, lássátok, hogy annyira tudok angolul, hogy már keverem, mint egy leszedhető ajtajú NDK turmixgép,

6. Mi vagyok az Island of Difference, azaz a Különbség Szigete, én vagyunk a legnagyobb hasú miniszterelnök egész Európában. What a difference!

7. A progresszív, degresszív, regresszív és masszív liberálisok érzik a veszélyt, nem is jönnek ki a csatamezőre. Talpig szuverén világrendbe nyergelve, felsorakozva, hátul kötözött zubbonyban előre!

A szerző Facebook-bejegyzése 2024. április 25-én.