Figyelemre méltó, hogy a magyar kormányfő most már heti sűrűséggel szónokol és mond örök érvényű igazságokat. Ezek leglényegét, hogy a progresszív – magyarul: haladó (érdekes, sose mondja magyarul) – tehát a haladó és liberális ellenség a csapás fő iránya. Mit iránya: célja és alanya.
Mint Baradlay Kazimir:, „A föld ne mozogjon, hanem álljon. S ha az egész föld előremegy is, ez a darab föld, ami a mienk, ne menjen vele.”
Már vitatkozni sem érdemes a liberálisokkal, „félre kell tolni” őket, ám azt nem pontosította, hogy ez melyik büntetésvégrehajtási fokozatot jelenti, vagy esetleg csak hamis vádat, betiltást, volt MSZP-káderek jól fizetett, Hírtévés-vonalas izzadságbűzű baromságait, vagy csak a török általi agyba-főbe verettetést vizionál.
Külön üdvözölte Melonit, aki mosolyogva sírt a gyönyörtől, hogy őtet személyesen szólítja meg az alcsúti Mussolini, de ettől még várhatóan aligha alakít vele újfasiszta frakciót az Európai Parlamentben, viszont a magyar kormányfő örömmel fizeti saját lesz@rását, akár a Marine Le Pen általit, aki néhány euró millióért sz@rta le vidáman. Hiába, már a lesz@rás sincs ingyen, bár lehet, hogy a konferencia miatt most akciós. Ám vegyük észre, hogy ez az auto-leszaratás újfent a magyar miniszterelnök példátlan kreativitását mutatja: egy nem eléggé kreatív embernek eszébe se jutna vendégül hívni azt, aki őtet lesz@rja. Pláne, hogy még fizessen is érte.
A békét tojó békegalamb naná, hogy a bosznia-hercegovinai elnökség szerb képviselőjét hívta meg, fütyülve arra a tényre, hogy a Republika Srpska (ezt nem is tudta kimondani, mi tagadás, nem is könnyű, szólni kellett volna neki, hogy a „r” magánhangzó értékű, akkor talán könnyebb) gyakorlatilag kilépett a boszniai elnökségből. De ez mindegy, mert esetleges nyugat-balkáni konfliktus kívánatos és üdvözlendő: meg lehet hosszabbítani a rendkívüli állapotot és az Országgyűlést, amely amúgy nem kívánatos vitát jelent a liberálisokkal, továbbra is fölöslegessé lehet tenni, mint egy angol klubban a női vécét.
Elmondta, hogy a gaz liberálisok az egyént helyezik a középpontba, deviszont a Közösség az az első: naná, mint a boldogult szocializmusban, vagy ha messzebbre megyünk picit, akkor „ein Volk, ein Reich, ein Führer!”
Szépen elmondta a szónok az összes családbarát-barátcsalád intézkedést, amit tett, és a végére hagyta a slusszpoént: az egésznek nem lett semmi eredménye. Ezzel, gondolom, egyetérthetünk. Érdekes, hogy elővette a „defetista” jelzőt, amit a ma élők közül már csak kevesen ismernek (jómagam is csak az irodalomból, filmekből). Ez azt jelenti, hogy bizony vannak, akik szeretnék az ő vereségét, tehát vannak hibák, de ki kell küszöbölni őket, kosz vasz koszt, lásd a fokozatokat mint fent. Még elmondott egy anyák napi köszöntőt, hátha eláll májusig, aztán távozott, de még előtte a rend kedvéért megigazította egy picit a szabadságot légmentesen fedő fóliát.
Címkép: Andorai Péter mint Baradlay Kázmér (Jókai Mór: A kőszívű ember fiai) – Fotó: MTI/Mohai Balázs
Forrás: Újnépszabadság