A fogalom csak a Fidesz és vazallusai szótárában létezik. Nem emlékszem rá, nyilván okkal, hogy bármelyik előző kormány használta volna ezt a szót. De hát ez szemantika, ne lovagoljunk a szavakon.
Ahol öntik a pénzt számolatlanul és minden gazdasági háttér, azaz megtermelt/előállított/létező érték nélkül, ott olyan infláció lesz, mint amilyen volt, és amilyen lesz is még.
Fedezet nélkül kibocsátott pénzről van ugyanis szó. Arról, amit minden közgazdaság-tankönyv szinte a bevezetésben tilt: a kormány, indirekt módon, a pénzmennyiség növelésével a bankópréshez nyúl. Ennek egyenes következménye a pénz gyors elértéktelenedése, devalválódása, azaz az infláció. Minél több van valamiből annál kevesebbet ér.
Ezt még ertősíti az anticipáció, vagyis az, hogy a vállalkozó további áremelkedésre számít, ezért a valóságosnál nagyobb mértékben emeli az árakat. Ha a jövedelmek is ilyen ütemben nőnek, kialakul az ismert ár-bér spirál, amely lényegében és végső soron megállíthatalan. A jövedelmek szeretnék túlfutni az árakakat, tehát nő a kereslet, ami éppen hogy árnövelő hatású, és aztán ez kígyózik tovább fölfelé, mint a iskolában készített papírspirál, ha a meleg levegő fölé tesszük
Ezzel szemben fellépni nehéz, de nem lehetlen. Az árbefagyasztás semmit nem segít, ez volt Jugoszlávia összeomlásának egyik fő gazdasági oka (beindul a feketepiac, hiányok keletkeznek stb.). Az „árrés-stop” nagyjából ugynaz.
Át kell alakítani az adórendszert (progresszívvá tenni), a nyugdíjrendszert (több teret engedni, sőt, nélkülözhetelenné tenni), a szakma/munkahely szerinti magánnyugdíj-pénztárakat mint a rendszer „másik lábát”, stabil árfolyamplitikát kell folytatni, hogy a vállalkozók tervezni tudjanak, be kell vezetni a vagyonadót, hiszen ennek hiánya épp a nem termelő beruházásokat segíti (tehát a luxust: jachtok, kastélyok, hatvanpuszták).
Meg kell feleni a maastrichti kritéumoknak, hogy bevezethessük az eurót, amely által nő a pénzpiacok bizalma az ország iránt, fel kell oldani a nevetségessé és egyben szomorúvá vált rendkívüli állapotot, tehát vissza kell állítani a demokráciát, megfelelni a jogállamiságnak, és akkor megkaphatjuk a még nem eltékozolt uniós pénzeket.
Mindenekelőtt be kell szüntetni a pénzbőséget teremtő, de teljesítmény, azaz fedezet nélküli pénzszórást, amely egyébként is a szűk elitnek kedvez a legjobban.
Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ezermilliárdokkal támogassuk az „élsportot”, amely egyre szerényebb eredményeket produkál, egyre több, fedezet nélüli pénzért. Tudomásul kell venni, hogy az oktatás és a szociális ellátórendszer gazdasági ágazat, és nem mint szükséges vagy szükségtelen rosszat kell kezelni. Nem kell sem az oktatást, sem az egészségügyet, sem a kultúrát centralizálni: ez érdekes módon a boldogult szocializmus és a hitleráj rendszere is volt: attól féltek, hogy amit nem látnak, amit nem ellenőriznek, az majd szabad lesz. És a vesztükre tör. Beteges, szorongásos félelem ez. Gyógyítani csak úgy lehet, ha hordozóit kiteszik a politika színpadáról.
Ezek volnának a rövid távú feladatok. Nagyjából.
Aki ezt „megszorításnak” nevezi, az inflációt, gazdasági teljesítménycsökkenést akar, méghozzá tudatosan. Olyan jövőt, ahol a vazallusoknak jó lesz (egy ideig), de ahol az ország a mélységbe zuhan. Utána az özönvíz…
Épp erre megy ki a mostani kormány gazdaságpolitikája: miután TUDJÁK, hogy veszíteni fognak (hiszen a rendszer egyszerűen nem tartható, a szemünk láttára omlik össze) , olyan gazdasági katasztrófát akarnak teremteni, amelyet nem lehet egykönnyen helyrehozni. A szükségtelen, propagandisztikus „jóléti” kiadások visszafogása ugyanis reményeik szerint olyan helyzetet teremthet, amelyt az új kormány nem tud kezelni, és akkor hajrá, vissza a hatalomba! És jöhet a következő forduló, a gazdasági nehézségeket „az elmúlt nyócév” mintájára az előző kormány nyakába lehet varrni, vissza az egész.
Az új kormány legnehezebb dolga, hogy ebből a csaló, tolvaj, saját nemzetének vesztét akaró Orbán-banda ne egyen.